A verskezdet indulatos, fenyegető kérdése szembeállítja az egyes szám első személyű beszélőt a konkrétabban később sem meghatározott „ti”-vel („…megkérdem tőletek”, később „Fülembe forró ólmot öntsetek… Tiporjatok reám…”). Az indulat, az érzelmi telítettség nemcsak fennmarad, hanem fokozódik a vers további szakaszaiban. Az első sor biblikus utalása, a földrajzi-történelmi helynevek, a lázadó vezér alakjának párhuzama végtelenné és időtlenné tágítják a vers világát. A beszélő önmagát mitizálja, küzdelme, ádáz harca gigantikussá növekedik. A mindenkori lázadó szerepét vállalja az új eszmények, az új költészet képviselőjeként. Látszólagos paradoxon az ősi (Verecke, „ősmagyar dal”; Vazul) és az új (Dévény, új idők új dalai) összekapcsolása. Ady a modernséget kizárólag az ősi, a tiszta (~ pogány) hagyományok továbbvitelével, új és ősi szintézisével tudta elképzelni.

Más verseiben is újból és újból nagy nyomatékot kap ez a kettősség. Vazul nem valós történelmi szerepénél fogva pozitív jelkép, hanem történelmi távlatban, a magyarságért való lázadásában, és ugyanilyen okból lehet negatív jelkép a hagyományosan épp ellentétesen értelmezett Pusztaszer.Az új kor modern lázadója értelemszerűen „nyugat felől (Dévény) érkezik”, és szemben áll mindazzal, ami a „Kárpátok alatt” fogadja. Ady költészetének komplexitását jelzi, hogy egy versben is megjelenhet mindaz, ami számos költeményének témája. Ebben a versben az én-szerep mellett hangsúlyosan van jelen a magyarság kérdése, melyhez szorosan kötődik az élet is („az élet új dalai”). A küldetéstudat összefonódik a küzdés, a harc motívumával, az új kor költője egy új és élő magyarság költője akar lenni. Az ősi hagyományok, a dicső múlt csak modern szellemiségben, és az új kor kihívásainak megfelelő modern szemlélettel őrizhetők meg. E modern szellemiség lényege a „nyugatiság”, európaiság. A költemény kulcsszavai – új, mégis – szorosan összefonódnak a költészettel és a költői szerepvállalással. Az új szó az idő, a dal, az „énekes Vazul”, és a szárnyak szavakkal, szókapcsolatokkal kapcsolódik össze, jelentése így többrétegűvé válik.

Az új kor, a XX. század költője a modern költészet és stílus (új dal, új szárnyakon) képviselője, lázadása nem az ősi ellen szól, hanem épp annak megőrzésével az ősi, a hagyományos elferdítése ellen. Egyszerre vonatkozik tehát a jelző történelmi korra, költészetre, stílusra, művészi alapállásra. A mégis szó a inkább a költői magatartás kulcsszava. A vállalt küzdelem kimenetele kétséges („Hiába döngetek kaput, falat.”… „De addig, sírva, kínban, mit se várva”), azonban a beszélő számára nyilvánvaló, hogy csak az általa választott út a helyes. Hite eltántoríthatatlan, elszántsága a végsőkig kitart, és minden gáttal, akadállyal szemben ezt képviseli.

10. Magyarság-versek

A magyarság, magyar származás, magyar sors, magyar történelem, magyarság és Európa, a magyarság szerepe Közép-Európában problémái Ady költészetének állandó, folytonosan visszatérő kérdései. Számára magyarsága, ősi származása identitásának meghatározó momentuma, az ősiséghez, eredettudathoz azonban szorosan kapcsolódik a történelem és a modernség is.

Én-verseiben, ars poeticáiban összefonódik mindez, és a sajátos, adys mitologizálásnak köszönhetően újabb párhuzamokkal, kapcsolatokkal egészül ki (Góg és Magóg fia vagyok én…, A Hortobágy poétája, A Tisza-parton, Ond vezér unokája, Egy párisi hajnalon, Dózsa György unokája, Magyar jakobinus dala, Magyar Messiások, Esze Tamás komája, Bujdosó kuruc rigmusa).

A költő e verseiben a beszélő gyakran saját sorsát azonosítja a nép, a közösség sorsával, illetve „rokoni viszonyokba helyezi magát” történelmi alakokkal vagy szerepekkel azonosul. A személyes sors eggyé olvad a nép sorsával, történelmével, a szerepekkel. Ez a nagyfokú azonosságtudat, kiegészülve a vátesz, a próféta attitűdjével, a háború alatt írott költeményekre is jellemző (pl. Ember az embertelenségben, Emlékezés egy nyár-éjszakára, Intés az őrzőkhöz, Krónikás ének 1918-ból).

A magyarság-versekben Ady gyakran él a „szembesítés”, ellentétezés eszközével, gyakran állítja szembe a múltat a jelennel, a jelent a jövővel, a jelenbeli problémák okát a múlt hibáiban, bűneiben fedezi föl, a jövő kilátásait, lehetőségeit a jelentől félti, melyben ismétlődni látja a múltat. Számos e témájú versében meghatározó motívum a tragikum, a bukás, a pusztulás, a nemzethalál látomása. Olykor megszólal e versekben az önostorozás, önsajnálat, de az önirónia, öngúny hangja is.