Gyakorlati igazolás és gyakorlati indokok

Ahhoz, hogy tisztábban lássuk a gyakorlati filozófia tematikáját, valamivel többet kell tudnunk a gyakorlati igazolás struktúrájáról. Nos, a gyakorlati igazolás valamilyen cselekvésről szól, amit valamilyen gyakorlatilag releváns minősítéssel illetünk (‘jó’, ‘rossz’, ‘helyes’, ‘helytelen’, ‘elfogadható’, ‘elfogadhatatlan’, ’tilos’, ‘megengedett’, ‘kötelező’, stb.), a minősítést pedig gyakorlati indokokkal támasztjuk alá. A gyakorlati igazolás sikere azon múlik, hogy az adott cselekvés vonatkozásában, az adott minősítés alátámasztható-e a hivatkozott gyakorlati indokokkal.

A gyakorlati igazolás formális struktúrája tehát ilyesféle:

‘X cselekvés m minősítést érdemel, mert i indok emellett szól.’ Bár a gyakorlati igazolást kifejezésre juttató nyelvi megoldások nem mindig öltik ezt a formát, azért könnyen konstruálhatunk olyan, nem túl életszerűtlen gyakorlati állításokat, amelyek megfelelnek a vázolt szerkezetnek. („Amit tettem, helyes volt, mert ez volt az adott helyzetben az erkölcsi kötelességem.” „Amit tettem, nem kifogásolható, mert megszereztem a szükséges engedélyeket.” „Amit tettél, nagy hiba volt, mert több embert is csúnyán megbántottál vele.”)

Az iménti példák azt sugallhatják, hogy a gyakorlati igazolás valamiféle utólagos okoskodás a cselekvésről, de ez nem okvetlenül van így. Az igazolási kérdést ki lehet bontani abban a mérlegelési folyamatban is, amely a cselekvésre irányuló gyakorlati döntést megelőzi (vagyis a gyakorlati deliberáció folyamatában). („Szerintem helyesen tesszük, ha belevágunk ebbe a vállalkozásba, mert most a siker minden feltétele adott.”) Ám azért az utólagos igazolás tekinthető a tipikusabb megjelenési formának. Az emberek többnyire úgy cselekednek, hogy előzetesen nem hoznak kifejezett döntést a cselekvés irányáról, és nem is mérlegelik másokkal beszélgetve, hogy mit kell tenniük.

Gyakoribb, hogy az embernek utólag kell számot adnia arról, amit tett, meg kell mutatnia másoknak, hogy kivédhetőek a cselekvésével kapcsolatos bírálatok. Ugyanakkor a két igazolási helyzet különbsége elméleti szempontból nem különösebben meghatározó. Az előzetes deliberáció és az utólagos magyarázkodás szempontjai kölcsönösen átjárhatóak. Például a cselekvés utólagos igazolása minden bizonnyal csak olyan szempontokra hivatkozhat, amelyek már a cselekvés előtt is relevánsak voltak. A cselekvés indokainak előzetes mérlegelése pedig gyakran arra tekintettel megy végbe, hogy mit mondunk majd azoknak, akik utólag számon kérik rajtunk a tetteinket.

Ha a gyakorlati filozófia a gyakorlati igazolás körül forog, akkor elméleti feladatait nyilvánvalóan nem az határozza meg, hogy az emberek minősítésekkel látják el a cselekvéseket, hanem az, hogy ezeket a minősítéseket a gyakorlati indokok fényében mérlegelik. A gyakorlati filozófiai vizsgálódások súlypontja arra esik, ami a gyakorlati állításokban a ‘mert’ után következik: a gyakorlati indokokra. A gyakorlati filozófiai problematika értelmezhető úgy is, mint ami végső soron arra irányul, hogy tisztázza a gyakorlati indokok fogalmi jellegzetességeit, forrásait, valamint azt, hogy mi teszi a gyakorlati indokokat képessé a gyakorlati igazolásra.

Nem árt itt tenni egy megjegyzést. A jelenlegi elemzés a gyakorlati indok fogalmát állítja a középpontba. Tehát követi egy viszonylag új elméletnek, a gyakorlati indokok elméletének terminológiáját. Ez azonban nem szükségszerű. A régebbi gyakorlati filozófiák, illetve a modern gyakorlati filozófiák egy része a gyakorlati indok helyett inkább olyan fogalmakat állít a középpontja, mint az ‘elv’, a ‘maxima’ vagy a ‘norma’. Ám az, amit ezek a fogalmak kifejeznek, nagyobb nehézségek nélkül kifejezhető a gyakorlati indokokra való utalással is. (Az ‘elv’ fogalmát integráljuk is majd a fogalmi készletünkbe.)

Érdemes egy kicsit beszélni arról is, hogy mi teszi a gyakorlati igazolást sikeressé. Először is azt kell leszögezni, hogy a gyakorlati igazolás a gyakorlati ész reflexiója a cselekvésről. Ennek megfelelően arra irányul, hogy ‘ésszerűként’ mutassa fel a cselekvést az adott körülmények között, az érintett cselekvőkre vonatkozóan. A gyakorlati indokok csak arra lehetnek kihatással, akinek számít, hogy a cselekvés ésszerűként tűnjön fel önmaga és mások előtt. Az igazolás alanya és címzettje ennek megfelelően egyaránt csak értelmes cselekvő lehet.