Bár a gyakorlati filozófia újkori történetéről és a különböző gyakorlati filozófiai megközelítésmódokról sokat beszélünk majd a kurzus későbbi szakaszában, érdemes már most tisztázni valamelyes azt a játékteret, amelyen belül kirajzolódnak a nagy gyakorlati filozófiai viták. Ez hozzásegít bennünket ahhoz is, hogy a kurzus célkitűzéseiről pontosabb képet alkossunk.

hirdetés

Fentebb a gyakorlati filozófia problematikáját a gyakorlati igazolás problematikája köré szervezve mutattuk be. A gyakorlati igazoláshoz megfelelő igazolóerővel bíró gyakorlati indokok kellenek. Vagy, hogy másként fogalmazzunk, a gyakorlati igazolás előfeltételezi azt a képességünket, hogy képesek vagyunk megfelelően értékelni, azaz megfelelő gyakorlati mércékkel összevetni a cselekvéseket. Így aztán kezdettől fogva az a gyakorlati filozófia egyik nagy kérdése, hogy honnan származnak ezek a gyakorlati mércék. Világos, hogy az emberek által alkalmazott gyakorlati mércék nagy része emberi forrásból származik. (Például azok a köszönési normák, amelyek alapján megítélhetjük, hogy valaki illően köszön-e egy másik embernek, olyan konvenciókból erednek, amelyek a történelem során hatalmas változásokon mentek át: amelyeket tehát kizárólag az emberi viselkedésformák és meggyőződések hívnak életre.) De vajon nem lehetséges, hogy a gyakorlati mércéknek vannak olyan változatai is, amelyek érvényessége túlnyúlik az emberi világ határain? Olyan mércék, amelyek nem emberi forrásból (például isteni parancsból) származnak, és amelyek nincsenek kitéve az emberi viselkedésformák és meggyőződések változásainak? Az erre a kérdésre adott válaszok kezdettől fogva két pártra osztják a gyakorlati filozófia művelőit. Vannak, akik minden gyakorlati mércét emberi eredetűnek tekintenek, és vannak, akik nem.