A légzési szervrendszer egészsége és betegsége

A légzés a lebontó folyamatokhoz szükséges gázcsere. Az emberi légutak két nagy szakaszra oszthatók: felső és alsó légutak. A felső légút kezdeti szakasza az orrüreg. Nyugodt légzéskor ezen át szívjuk be a levegőt. Fokozott légzéskor a szájnyíláson keresztül is veszünk levegőt.

Az orrüreget csillós hengerhámsejtekkel borított nyálkahártya béleli. Gazdag vérellátása felmelegíti a hideg levegőt, mirigyei növelik a levegő páratartalmát, csillómozgása pedig a nyálkahártyán megtapadt por, baktériumok és egyéb szennyeződések eltávolítását végzi. Az orrüreg felső, hátsó részén van a szaglóhám, itt vannak a szaglóreceptorok. Az orrüregen és a szájüregen keresztül behatoló kórokozó baktériumok és vírusok ellen védik szervezetünket a torok- és garatmandulák. Fertőzés esetén könnyen gyulladásba jönnek, sőt az alsó légutak hurutos, gyulladásos betegsége is kialakulhat. Ezek a gyulladások megfelelő gyógyszerekkel viszonylag könnyen gyógyíthatók. A mandulagyulladás önmagában például enyhe betegség, de ha gyakran megismétlődik, akkor könnyen más szervek gyulladását is okozhatja, például ízületi gyulladás, majd szívizomgyulladás alakulhat ki. Ezért gyakran a beteg mandulát eltávolítják a szervezetből.

A felső légúti betegségek általában bakteriális vagy vírusos eredetűek, viszonylag gyakran fordulnak elő. A nátha a legismertebb felső légúti betegség. Többféle vírus okozhatja, de ezek nem azonosak az influenzát okozó vírussal. A nátha tünetei: orrdugulás, majd intenzív orrfolyás, könnyező szemek. A fertőzést kiváltó baktériumok cseppfertőzéssel terjednek, terjesztésében nagy szerepe van a tüsszentésnek. Kezelés: Pótolni kell az elvesztett folyadékot, nagy mennyiségű C-vitamin bevitel, orrfolyás kezelése (orrcseppek, csöpögtetés). A vírusok által legyengített szervezet ellenálló képessége csökken, emiatt egyéb felső légúti, bakteriális eredetű betegségek – felülfertőződés, szövődmények – is előfordulhatnak. Az egyszerű hűléses betegségektől meg kell különböztetni az influenzát. Az influenza hidegrázással, magas lázzal és végtagfájdalmakkal, általános levertséggel és étvágytalansággal jár. Elhanyagolva súlyos szövődményeket okozhat.

A felső légutak működése sajnos nem minden esetben képes a kórokozók behatolása ellen megvédeni tüdőnket. A gyulladásos, enyhébb lefolyású betegségek mellett súlyos betegség a tüdőtuberkolózis. A kórokozó baktériumok tönkreteszik a tüdő szövetét, csökkentik a légzőfelületet. Ez a betegség régen népbetegség volt, ma a BCG-oltások védenek ellene, a kötelező tüdőszűrések pedig többnyire kezdeti állapotban mutatják ki a fertőzést. A betegség ekkor még jól gyógyítható.

Az orrüregből és a szájüregből a levegő a garatba jut. Itt a táplálék és a levegő útja kereszteződik. Nyeléskor a gégefedő megakadályozza, hogy a táplálék a légcsőbe kerüljön, így az csak a nyelőcsőbe juthat. Az emberi hangképzés a hangszalagok működése, a kilégzéshez kapcsolódik. A hangszalagok a gégefedőben találhatók. A közöttük lévő háromszög alakú nyílás a hangrés. Nyugodt légzéskor a hangszalagok lazák, a hangrés nyitott. Hangképzéskor a kiáramló levegő megrezegteti a hangszalagokat, ezek hozzák rezgésbe a fölöttük lévő levegőt, így jön létre a levegő longitudinális rezgése, a hang. A hang magasságát befolyásolja a hangszalagok feszülése és a hangrés mérete (nők: feszes hangszalagok, kicsi hangrés -> magas hang; férfiak: lazább hangszalagok, nagyobb hangrés -> mély hang). A végleges hangszín kialakításában részt vesz még az orrüreg, a szájüreg, a nyelv és az ajkak.

Az alsó légutak a légcsővel kezdődnek. A légcső belső felszínét csillóshám borítja. A csillók a gégefő felé csapkodnak, az idegen anyagokat a köhögés és a tüsszentés távolítja el. A légcső két főhörgőre oszlik, amelyek a két tüdőfélbe vezetnek, ahol szétágaznak hörgőcskeágakra, melyek léghólyagocskákban végződnek. Faluk érhálózatán megy végbe a gázcsere. Az emberben a léghólyagocskák összfelülete 100-150 m². Légzéskor a mellkas üregében a tüdő térfogatváltozásai jelentősek.

A tüdő és a mellkas fala közti súrlódásmentes elmozdulást a mellhártya kettős rétege biztosítja. Ez egy kétrétegű savas hártya, melynek egyik rétege a tüdőt veszi körül, másik rétege a mellkas falát és a rekeszizom felületét borítja be. A két összeérő hártya között vékony folyadékréteg található, amely nem engedi a két réteget egymástól elszakadni, ezért a tüdő passzívan követi a mellüreg térfogatváltozásait. Oldalirányba viszont könnyen elcsúsznak egymáson, ez megkönnyíti a légzőmozgásokat.