Hirdetés

A bécsi kongresszus és a Szent Szövetség

39 perc olvasás
A bécsi kongresszus és a Szent Szövetség

A Bécsi Kongresszus a napóleoni háborúk után, a győztes felek által 1814 szeptembere és 1815 június 9 közt megtartott nemzetközi kongresszus volt, melyen a területrendezés mellett olyan válságkezelő rendszer született, mely egészen az első világháborúig meghatározta Európa politikai berendezkedését, hatalmi viszonyait és válságfeloldási módozatait.   A világtörténelem és főleg a diplomáciatörténet eseményei közül kiemelkednek azok, amelyek évtizedekre meghatározták a hatalmi politikát és a mindennapi életet. Ilyen volt a harminc éves háborút lezáró vesztfáliai béke a 17. században, a Bécsi Kongresszus a 19. században (egészen 1914-ig kezelte a nemzetközi válságokat), a versailles-i békerendszer az első világháborút követően, és a jaltai megállapodás a második világháború utolsó esztendejében. A Bécsi Kongresszus tehát sokkal több volt egy egyszerű békeszerződésnél. A napóleoni háborúk utáni területrendezés mellett, elveket fogalmazott meg, lefektette az új európai nagyhatalmi rendszer működési szabályait, és gondoskodott a kontinens infrastruktúrájának fejlesztéséről is.   Bonaparte Napóleon legnagyobb, és döntőnek tekinthető vereségét Lipcse mellett 1813 október 19-én szenvedte el, a „népek csatája” néven ismertté vált összecsapásban.

Hirdetés


A Schwarzenberg, Blücher, Benningsen, és Bernadotte vezette hatalmas, mintegy 340 ezer fős osztrák-orosz–porosz–svéd-magyar haderő hatalmas győzelmet aratott a Grand Armée felett. A vereséggel megpecsételődött Napóleon sorsa, a hatodik koalíció seregei öt hónappal a lipcsei csata után, 1814 március 31-én bevonultak Párizsba. Napóleon pedig hat nappal később lemondásra kényszerült, és 1814 április 6-án megkezdte száműzetését Elba szigetén. Franciaországba visszatért a Bourbon család, és a forradalom alatt kivégzett XVI. Lajos helyett testvére XVIII. Lajos ült az ország trónjára. (XVI. Lajos fia, XVII. Lajos alig tíz évesen börtönben halt meg a forradalom alatt.) Megkezdődött tehát a Bourbon restauráció, melyben fontos szerepet kapott az a Talleyrand (teljes nevén: Charles-Maurice de Talleyrand-Périgord 1754-1838) aki mind a forradalom időszakában, mind Napóleon uralma idején fontos diplomáciai feladatokat látott el, többnyire külügyminiszteri beosztásban. XVIII. Lajos hatalomra kerülése után szinte azonnal ígéretet tett egy liberális alkotmány kiadására, a szenátus és a törvényhozó testület összehívására, s arra, hogy tiszteletben tartja a forradalom vívmányait. (Mindezt a saint-ouen-i egyezmény rögzítette.)

Párizs kapitulációja, a harcok befejezése, és Napóleon bukása után a győztes nagyhatalmak 1814 május 30 –án kötötték meg az első párizsi békét a franciákkal. A békeszerződés a hosszú – szinte egész Európát érintő – háborúskodás dacára meglepően méltányos volt, tekintve, hogy az 1792-es határokat vette figyelembe. Így Franciaország megtarthatta – Belgium irányában – Philippeville –t, Marienburgot, az Elzász vidékén Saarbrücköt, s övé maradt Savoya nagy része is. A győztes nagyhatalmak a békeszerződés titkos cikkelyében határoztak arról, hogy Európa sorsáról, és az új határokról Bécsben fognak dönteni, egy fél éven belül összehívásra kerülő nagyhatalmi találkozón. Az összejövetelt eredetileg négy hétre tervezték, ám végül egy nagyszabású kongresszus lett belőle, mely kilenc hónapon keresztül tartott.   A meghatározó szerepet a győztes nagyhatalmak képviselői játszották. Ezt a párizsi szerződés egyik titkos cikkelyében biztosították maguknak, amikor az 1814 szeptember 22 –ei határozatukban – Anglia, Poroszország, Oroszország és Ausztria vezetői – megerősítették, hogy „egyedül a négy nagyhatalom fogja szétosztani a háború és a párizsi (béke)szerződés eredményeként a rendelkezésre álló tartományokat”.

Az eredeti terveiket azonban kissé felborította Talleyrand, aki ügyes és taktikus diplomáciai manőverekkel elérte, hogy a „négyek” vesztes fél helyett ötödik nagyhatalomként tekintsenek Franciaországra. Érvelésében főszerepet kapott azon kijelentése, hogy a szövetségesek csak Napóleonnal háborúztak, s nem a francia nemzettel. Ügyeskedései hatására nem csak Franciaország, hanem Spanyolország, sőt Portugália és Svédország is „bekerült” a döntéseket hozó nyolctagúra bővült nagyhatalmi csoportosulásba. A császárvárosban megjelent 216 küldött, valamint a néhány ezer résztvevő egész Európát képviselte. Az orosz, porosz, a bajor, a würtenbergi, a bádeni és a dán uralkodó személyesen is jelen volt Bécsben. Az osztrák császár, I. Ferenc kénytelen volt egy fesztiválbizottságot létrehozni, hogy a nagyszámú vendégsereg szórakoztatásáról gondoskodjon, mivel csak a vacsorához naponta 40 asztalnál kellet teríteni, s 1400 ló szolgálta a vendégek kényelmét. A kongresszuson plenáris ülések nem voltak. A kisebb államok küldötteinek lefoglalására tíz bizottságot hoztak létre.

Lapozz a további részletekért

1 2 3 4 5 6 7 8


Iratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsőnek a legújabb minőségi tételekről, jegyzetekről és az oldal új funkcióiról!

Sikeres feliratkozás

Valami hiba történt!