Hirdetés

Kölcsey Ferenc: Hymnus (illetve Himnusz) elemzés

6 perc olvasás

Hymnus (A magyar nép zivataros századaiból)

Ki és Mikor írta a Himnuszt?

Kölcsey Ferenc 1823. január 22-én, Csekén írta első nemzeti versünket. A költő szemléletében először 1817 után jelennek meg a romantikus jegyek, a haza, a nemzet, a múlt tematizálása. Egy közösség – a magyar nép – részeként értelmezi önmagát, mint költőt, és legfontosabb feladatának az eszményi, erkölcsileg tökéletes közösség megteremtését tartja.

Hirdetés


Hirdetés

Himnusz műfaja

A cím megjelöli a vers műfaját, himnusz, előre jelzi a műfaj sajátosságait; a megszólaló beszédhelyzetét és a vers retorikai felépítését. Az alcím a címre utal vissza, és előrevetíti, hogy egy szerepverssel van dolgunk, mivel a Hymnus eredetét a zivataros századokba, a múltba vetíti.

A vers beszélője egyfajta prófétaként, prédikátorként beszél, aki Istenhez szól, Istentől kéri, hogy kegyelmezzen meg a magyar népnek, szabadítsa meg szenvedéseitől. Isten és a magyar nép között próbál közvetíteni, megpróbálja Istent befolyásolni. Be akarja bizonyítani, hogy megbűnhődte minden bűnét, rászolgált már az isteni kegyelemre a magyar nép.

Istent tartja a történelem mozgatójának, szinte az Ószövetség Istenét idézi, és úgy gondolja, Isten szemében a legfontosabb az erkölcs, tehát Isten döntése a magyarok erkölcsi magatartásától függ. Az Isteni kegyelem végső jele pedig a szabadságban nyilvánul meg.

Ez a fajta beszédhelyzet a reformáció irodalmában volt igazán jellemző, a zsoltárköltészetben és a barokk irodalomban is jelen van.

Hirdetés

Történetszemlélete erősen valláserkölcsi alapú, a bűn-bűnhődés- Isteni kegyelem hármasságára épül. A magyarság bűneit konkrétan nem nevezi meg, de a történelmi hagyományokat ismerve ezek leginkább az egység, az összefogás teljes hiánya, az Istentől való elfordulás, és erkölcsök meggyengülése. Ezért gyúlt harag Isten keblében, és sújtja a magyar népet a zivataros századokkal, a sok-sok szenvedéssel. De a vers beszélője úgy gondolja, már “megbűnhődtük bűneinket”, kegyelmet, áldást és a vers végén szánalmat kér Istentől. A végső Isteni kegyelemnek pedig jellegzetesen romantikus módon a szabadságot tartja; Petőfinél találkozhatunk később a szabadság, a teljesség ilyen mitikus módon való szemléletével.

Retorikailag is hűen követi a himnusz műfaji sajátosságait, tehát a vers beszélője megszólítja Istent, majd megfogalmazza a hozzá intézett kérését; áldja meg a magyar népet. Ezután érvel, miért is érdemelte már ki a magyarság az isteni kegyelmet. Megjeleníti Isten és a közösség harmonikus viszonyát; a honfoglalás korát, a letelepedést, a magyar nemzet virágzásának időszakát, melyek a mind-mind a romantikában visszatérő motívumok. Majd felsorolja szenvedéseket, megmutatja a pusztulás, a romlás képeit. Ekkor a beszédhelyzetben egy éles váltás következik be, “elfordul” Istentől, és a hazát szólítja meg, hozzá intézi szavait, egyfajta élőlénnyé, szinte a közösségtől független létezővé teszi, így az ellene elkövetett bűnök csak még súlyosabbnak tűnnek (ez a szemlélet a később megszülető Zrínyi versekben még erőteljesebben megjelenik). Végül lezárásképpen ismét megszólítja Istent, és megismétli a kérését, de ekkor már módosítva; áldás helyett szánalmat kér. Ez az elbizonytalanodásra utal, ő maga sem biztos benne teljesen, hogy itt van-e már valóban az Isteni kegyelem ideje, így inkább megalázkodik, megbánja a közösség bűneit. A megszólítás variatív módon történő megismétlése miatt a lezárásban a vers szerkezetileg keretes versnek, egy lezárt egésznek tekinthető.

A vers kezdetén a múltba tekint, és folyamatosan változik át a beszélő jelenébe. De a jelenben is folytatódik a szenvedések sora, tehát a múlt, a bűnhődés nem lezárt folyamat; a múlt és a jelen nem válik el egymástól élesen.

Modalitását tekintve az első két részben az elégikus pátosz, a magasztos hangsúly határozottan megjelenik, majd a vers intenzitásbéli csúcspontján, az 5. és 6. versszakban ez a patetikus hangnem tragikussá válik.

A költő nemzetfogalmát szemlélve azt tapasztalhatjuk, hogy a magyarság, mint a mai értelemben vett kulturális, nyelvi közösség, és, amikor a múltat tekinti, a nemesi nemzetfogalom is megjelenik (ennek jelképei: Bendegúz, Árpád, Mátyás).

Hirdetés

Lapozz a további részletekért

1 2


Iratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsőnek a legújabb minőségi tételekről, jegyzetekről és az oldal új funkcióiról!

Sikeres feliratkozás

Valami hiba történt!