Városok születése Európában

A kora középkorban kibontakozó mezőgazdasági fejlődés, mely technikai és módszerbeli újításokat hozott – mint például a nehézeke, a szügyhám, a borona, a patkó és a két-, illetve háromnyomásos gazdálkodási rendszer – a XI-XII. században fokozatosan kiteljesedett. Ezt bizonyítja a nagymértékű erdőirtások is, hiszen ezzel a módszerrel még több művelhető földterületet akartak nyerni. Látványos eredmény volt a gabona terméshozamának növekedése is.

A XIII. század végéra megkétszereződött Európa lakossága a fejlettebb élelmiszer termelés következtében. A népesség növekedésével vándormozgalmak indultak, egyrészt Nyugat-Európán belül, másrészt egyre többen telepedtek le a kontinens keleti részein, amik ekkor ritkábban lakottak voltak.

A fejlett mezőgazdaság már nem csak az éppen szükséges mennyiséget volt képes termelni, hanem feleslegek is képződtek, amikből kereskedelem útján tudtak hasznot húzni, így megjelent a pénzforgalom. Ez is elősegítette a városok kialakulását.   A városlakókat polgároknak nevezzük. Ők sajátos helyt foglaltak el a középkori társadalomban, hiszen se nem jobbágyok, se nem nemesek voltak. A polgár szabad ember, aki minden előírás nélkül, szabadon rendelkezhet tulajdonaival. A városi önkormányzathoz tartozott. A polgárok jogai közé tartozott a bíróválasztás, a bíráskodás, plébánosválasztás és az évi egy összegben való adózás.

A városok megszervezését a kereskedőkhöz lehet kötni. Ők szerveztek közösségeket saját érdekeik megvédésére. Ezek a közösségek voltak a gildék. Ezekhez a kézműves csoportokhoz egyre nagyobb számban csatlakoztak kézművesek is. Ezek a nagyobb közösségek lettek a kommunák.

A városok kialakulása a X. században kezdődött. Legelőször Itáliában és Dél-Franciaországban jöttek létre, majd fokozatosan egész Európában növekedett számuk. Ezeknek a városoknak a népessége kb. 4000-5000 fő volt. De ennél jóval többen laktak a nagy kereskedelmi útvonalak menti városokban.

Rendszerint a városok fallal voltak körülvéve, és a helykihasználás érdekében az utcák szűk sikátorok voltak. Még nem ismerték a csatornázást, így a legkülönfélébb állati és emberi szennyek borították az utcákat, amit legfeljebb egy kiadós eső tudott eltakarítani. A házak is közel épültek egymáshoz, azért nem csak hogy az esetleges tüzek gyorsan átterjedhettek a szomszédos épületekre, hanem így a lakossága járványoknak is jobban ki volt téve. Mint például a XIV. században pusztító pestisnek, ami a kontinens lakosságának jelentő részét elpusztította. Csak azoknak lehetett esélye a túlélésre, akik nem érintkeztek fertőzött emberekkel, ami a városokban szinte lehetetlen volt.

A város vezetését a polgármester végzi, aki a leggazdagabb rétegből kerülhet ki, vagyis a patríciusok közül. Többnyire városi tanács is működött.

A polgárság legnagyobb részét az iparosmestere adták. Ők egyfajta érdekvédelmi szervezetben, céhben dolgoztak. Céhet, azonos mesterséget űző emberek hoztak létre királyi engedéllyel. A szűk piac miatt korlátozták a versenyt. Nem alkalmazták a munkamegosztást, és meghatározták, hogy ki miből mennyit és mennyiért termel. A céhek mindig ügyeltek a minőségre, de akadályozták az újításokat, ezért drágán és leveset termeltek. Szabályozták, hogy hogyan válhat valaki mesteremberré. Először sokáig inasként kellett szolgálni, majd legényként dolgozni. Vizsgaként egy különleges remekművet kellett bemutatnia a tanulónak, hogy igazi mesterré válhasson.

A városlakók jelentős részét a plebsz adta. Ők nem rendelkeztek polgárjoggal, tulajdonképpen a városi szegényeket jelöli ez a kifejezés. Alkalmi munkákból tartották el magukat, vagy a polgárok földjeit művelték.

Az árutermelés következtében nem csak a mezőgazdaságban mutatkoztak ugrásszerű fejlődések, hanem az ipar területén is. Elterjedt a vízimalmok használata, amiket gabonaőrlésre, fa fűrészelésre alkalmaztak. A vízi energiával nem rendelkező területeken pedig a szélmalmok terjedtek el. Ezen kívül megjelent a lábítós szövőszék és a fonást meggyorsító rokka.

A jó minőségű utak hiányában a távolsági kereskedelem csak a luxuscikkek szállítását bonyolította, főleg vízi úton. Többnyire keleti fűszereket és egzotikus iparcikkeket hoztak keletről Nyugat-Európába, ahonnan cserébe nyersanyagokat, főként nemesfémet kaptak.