Hirdetés

Egypártrendszer megszületése 1945 és 1949 között

7 perc olvasás

1946. július 4-én Rajk László belügyminiszter rendeleti úton feloszlatta a Magyar Cserkész Szövetséget, a Katolikus Agrárifjúsági Legényegyesületek Országos Testületét (KALOT) és összesen 1500 társadalmi egyesületet és egyházi ifjúsági szervezetet. Ennek célja az volt, hogy meggátoljanak minden olyan tevékenységet, ami nem a szovjet ideológiát követte. Ezzel megsemmisítették a demokrácia alapegységeit, a civil társadalom szervezeteit. A kollektív büntetés elvén megindult a németek kitelepítése is.

Hirdetés

1947. február 10-én a Párizsi békeszerződés visszaállította a trianoni határokat, valamint Csehszlovákia a Duna felénk eső oldalán három falut megkapott, így néhány kilométeres szakaszon csak az övé lett a folyó. Mindemellett Magyarország szuverenitása se állt helyre, mert a megszállott Ausztria miatt Szovjetunió „tetszőleges” létszámú haderőt tarthatott itt. Volt kísérlet a kommunisták visszaszorítására, Nagy Ferenc próbált a nyugattól is segítséget kérni, de nem kapott. Ekkor azonban megkezdődtek az első koncepciós perek, koholt vádakkal, ami ismét a kommunistáknak kedvezett. A felszeletelő politika miatt a FKgP több, kisebb pártra szakadt, Nagy Ferencet pedig lemondatták zsarolással, fenyegetéssel, amíg Svájcban volt távol (nem is tért haza). 1947. február 25-én a KGB elhurcolta Kovács Bélát, az országgyűlés elnökét, ez a kommunizmus áldozatainak emléknapja.

Ekkor következett a kékcédulás választás néven elhíresült eset. A választást erőszakosan előrehozták. A szavazáson három olyan új párt vett részt, akinek szavazói korábban a FKgP-re szavaztak. A kék cédulákat azoknak lehetett adni, akik valahol máshol akartak szavazni, mint ahova be voltak jelentve. A kommunisták ilyen kék cédulákkal egy csomó helyen szavaztak. Így is csak 22%-ot sikerült szerezniük, de ezzel már győztek.

Ezután a SZDP-t beolvasztották, államosították a nagyvállalatokat, és kiszorítottak a politikából minden jelentős, demokráciát képviselő politikust. 1948-ban lemondatták Tildy Zoltánt, és 1949-ben megrendezték az első „egypárti választást”. A parlament elfogadta az új, szovjet típusú alkotmányt. A parasztokat kolhozosították, vagyis szövetkezetekbe tömörítették, az egyház életét ellehetetlenítették, megszűnt a demokratikus jogrend. A gazdaságok tönkrementek, a termés is rossz volt, ezek az évek voltak a diktatúra mélypontja.

2. A Magyar Kommunista párt térnyerése nem valósulhatott volna meg, ha Magyarország független állam lett volna a háború után, térnyerésük egyértelműen csak a Szovjetuniónak volt köszönhető.

Hirdetés

Lapozz a további részletekért

1 2


Iratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsőnek a legújabb minőségi tételekről, jegyzetekről és az oldal új funkcióiról!

Sikeres feliratkozás

Valami hiba történt!