Hirdetés

Hellenisztikus kor – Az ókori művészet – I. rész

14 perc olvasás
Hellenisztikus kor – Az ókori művészet – I. rész

Az ókori görögség történelmének szakaszai

  1. A görög őskor (i. e. 2. évezred végétől az i. e. VIII. sz. végéig) Erre a korra esik a görög törzsek vándorlásainak lezáródása, végleges elrendeződésük.
  2. Az archaikus kor (i. e. VII-VI. századra esik) A rabszolgatartó társadalom teljesen kialakul. Az árutermelés és a pénzgazdálkodás fejlődése a vagyoni egyenlőtlenséget tovább fokozza. A földbirtokok elaprózódása, a hajózás és a kereskedelem fejlődése nyomán fokozottan megindul a gyarmat-, helyesebben a telepes városok alapítása a szigetvilágban és a távolabbi tengerpartokon.Az arisztokrata uralom főként a dór városokban marad fenn, ezek leghatalmasabbja Spárta. A demokratikus fejlődés erőssége Görögország másik élre törő városa, Athén.
  3. A virágkor vagy klasszikus kor (i. e. V. század és a IV. század első két harmada) Periklész vezetése alatt Athén marad a politikai , gazdasági, egyben a kulturális vezető szerep a görögségen belül. A demokratikus Athén és az arisztokratikus Spárta között az ellentétek a 30 éves peloponészoszi háborúhoz vezettek, amely háborúban szinte az egész görögség részt vett. A háború Athén vereségével, s megszállásával végződött. A további háborúskodásban meggyengült városokat, köztük Athént is a IV. század közepétől megerősödő Makedonia katonai hatalma Fülöp király vezetése alatt meghódolásra kényszeríti. Az így egyesített Görögország hatalmi állását Fülöp utóda, az athéni kultúrán nevelkedett Nagy Sándor alakítja ki. Hatalmas birodalmat hoz létre, mely azonban halála után szétesik.
  4. Késővirágzás vagy hellénisztikus kor
Hirdetés

 

GÖRÖG FESTÉSZET

A görög festészet – amelynek i. e. IV. századi emlékeiről nagyon keveset tudunk – a szobrászathoz hasonlóan gyorsan fejlődött. Már Polügnótosz, a delphoi, az athéni és a plataiai nagy freskók jellegzetes mestere is készített ún. enkausztikus technikával festett táblaképeket, de a színek közül ezeken is csak a négy alapszínt használta.

Az ábrázolás témája és a stílus a későbbiekben alapvetően megváltozott. A Pheidiasz utáni első nemzedék két híres festőjéről, az egymással versengő Zeuxiszról és Parrhaszioszról sok történet fennmaradt, sőt, a barátjuknak, Szókratésznek tulajdonított anekdoták még esztétikai vélekedésükről is tájékoztatnak. Arisztotelész, aki tapasztalta, milyen fejlődésen ment át a művészet Szkopasz és Lüszipposz tevékenysége révén, felpanaszolja, hogy Zeuxisz alakjai szépek ugyan, de nincs egyéni karakterük. Zeuxisz híres Krotóni Helénéje e műfaj tipikus képviselője lehetett; egy szép, de kifejezéstelen arcú nő ikonszerű képmása. Zeuxisz művei közül nagyra tartották még a Rózsakoszorús Erószt és néhány többalakos képét, így egy kentaurcsaládot, valamint a kígyókat fojtogató gyermek Héraklészt megörökítő alkotásait.

A Zeuxisznál elegánsabb, finomabb stílusú Parrhasziosz arra törekedett, hogy alakjainak arca és tartása minél kifejezőbb, karakterisztikusabb legyen, de ezért ugyanúgy támadták, mint Zeuxiszt hideg kifejezéstelenségéért. Parrhasziosz műveiben – amelyeknek csak címeit ismerjük – elsősorban a körvonalakat hangsúlyozta, az érzelmek, a lelkiállapotok bemutatására törekedett. Parrhasziosz tanítványának, Timanthésznek egy képéről több leírás is fennmaradt. Témája Iphigeneia feláldozása volt, és az ókoriak azt a módot csodálták benne, ahogy alakjai fájdalmát kifejezte. Agamemnón elfedi arcát, hogy így rejtse el atyai kétségbeesését. A trójai háború többi hőse, Odüsszeusz, Menelaosz és Nesztór leplezetlenül nyilvánítja ki érzelmeit. A magasban Artemisz látható egy szarvasünővel. Az Euripidész által is feldolgozott hagyomány szerint az istennő megmenti Iphigeneiát, akinek helyét az áldozatban a szarvas veszi át.

A görög festészet elveszett nagy alkotásainak rekonstruálásához rendkívül szegényes anyag áll rendelkezésünkre, és ez nemegyszer kevés a kétségek eloszlatására. Iphigeneia feláldozását például két feldolgozásból ismerjük: az egyik egy ampuriasi, római kori mozaik, a másik a nápolyi Museo Nazionale egy Pompejiben talált festménye. Bár bizonyára mindkettő megőriz valamit Timanthész eredetijéből, a kompozíció egésze és a részletek egyaránt különböznek. Az eltérés a másolatok különböző technikájának és korának tulajdonítható. Úgy tűnik, hogy a nápolyi freskó áll közelebb az eredetihez. Az oldalt álló, teljesen köpenyébe burkolódzó Agamemnón gyakran jelenik meg hasonló témájú domborművekkel díszített római szarkofágokon is.

Lapozz a további részletekért

1 2 3


Iratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsőnek a legújabb minőségi tételekről, jegyzetekről és az oldal új funkcióiról!

Sikeres feliratkozás

Valami hiba történt!