Hellenisztikus kor – Az ókori művészet – I. rész

Más nemzedékhez tartozik a Kolophónban született Apellész, aki Kis-Ázsia több városában dolgozott, és Kósz szigetén halt meg. Híre arra késztette Nagy Sándort, hogy felhatalmazza arcképeinek megfestésére. Csodájára jártak leghíresebb, Kósz szigetén látható festményeinek. Ezek között szerepelt egy Aphrodité Anadüomené, vagyis a tengerből kiemelkedő Aphrodité, amelynek legalább akkora volt a jelentősége a festészetben, mint a Knidoszi Aphroditének a szobrászatban. E költők által is lelkesen ünnepelt – festményről nem maradt fenn másolat, de talán Apellész művét utánozzák azok az Aphrodité-ábrázolások, amelyeken a fiatal istennő nedves és algákkal teli fürtjeiből csavarja a vizet, újabb példát szolgáltatva arra, amikor egy festészeti remekművet a szobrászat nyelvére fordítanak.

Apellésznek olyan festményeire is vannak írott utalások, amelyeken Nagy Sándor az istenekkel társalog, vagy egyenesen istenként jelenik meg. Az is nyilvánvaló, hogy vagy ő, vagy tanítványai megörökítették a nagy hódító életének fő eseményeit is. Talán Apellész egyik követőjének, Philoxenosznak kell tulajdonítanunk azt a festményt, amelyet egy pompeji mozaikból ismerünk. Tárgya az Isszoszi csata, amelyben Nagy Sándor megtámadta III. Dareiosz legyőzhetetlennek tartott lándzsás testőrségét. A kusza hajú makedón hős lovon ront a félelmetes perzsa harcosokra, és nagy zűrzavart keltve, sikerül egészen Dareiosz kocsijához férkőznie. A művész ebbe az egyetlen epizódba sűríti a híres csatát: a jelenet jól érzékelteti Nagy Sándor dicsőségét és a görögök győzelmét. Az esemény színterét mindössze egy furcsa fatörzs jelzi, de a tér mélységét ügyesen sugallja a lándzsák különböző dőlése: egymást keresztező vonalaik érzékeltetik a közöttük lévő távolságot.

Az isszoszi csatakép alkotójának nevét nem tudjuk pontosan meghatározni; a kor egy másik festőjének, Aetiónnak viszont csak a nevét ismerjük, valamint hogy egy szintén rendkívül híres képen Nagy Sándor és Roxané menyegzőjét örökítette meg. Lukianosz részletesen ismerteti ezt a művet; dicséri az összhatást, leírja a házastársak alakját és a hódító hadvezér fegyvereiveljátszadozó erószokat.

Valószínűleg Aetión képét visszhangozza az az Ostiában felfedezett freskó, amely egykor az Aldobrandini-gyűjteményt gazdagította. A festmény kisméretű; a természetesnél jóval kisebb alakok egyetlen síkban helyezkednek el. Középütt kitűnik a még fátylat viselő, sápadt arcú menyasszony és a tanácsokat osztó, félig ruhátlan Aphrodité csoportja. A virágkoszorús vőlegény türelmetlenül várakozik a nászágy mellett, a helyiség két oldalán pedig asszonyok készítik elő a tisztító áldozati vizet. (Újabb kutatások szerint az Aldobrandini-nász nem másolat, hanem Augustus kori eredeti festmény, amely hellénisztikus előképhez fordult.)

A megkorbácsolt asszony és a bacchánsnő

A pompeji Villa dei Misteri freskósorozatának egyik részlete. A pompeji Villa dei Misteri freskósorozata valószínűleg a Dionüszosz kultúrához kötődő beavatási szertartás jeleneteit ábrázolják. A képen látható freskó részleten korbácsok üldözte, ruhátlan nő társa ölében keres menedéket. Jobbra egy bacchánsnő lejti szédítő táncát, és közben cintányérokat üt össze. A háttérben álló alak a thürszoszt, Dionüszosz jelképét tartja. A különálló vagy életteli csoportokat alkotó emberi alakok teljességgel uralják a kompozíciót. A meleg, telt, erősen érzéki színek hűen tükrözik a szertartások szellemét. Ezek a szertartások valószínűleg különbözhettek egymástól, egyben azonban megegyeztek: mindet éjszaka tartották.

Pompeji külterületén, a Villa dei Misteri (A Misztériumok Villája) elnevezésű lakóházban találtak egy nagyméretű kompozíciót, amelynek stílusa szintén i. e. IV. századi vagy alig későbbi előképre enged következtetni, bár az i. e. I. században készült freskóegyüttes eredeti római alkotás. Rendkívül érdekesek a nehezen értelmezhető, ma sem pontosan tisztázott témák. Az egyik oldalon a nők lakosztálya látható, ahol a családanya egy gyermeket tanít olvasni, és közben barátnői látogatását fogadja. Ezután egy hosszú falfelület következik, érdekes szertartások ábrázolásával: őrjöngő, bacchikus önkívületben lévő, ruhátlan lányok táncolnak, míg fekete, szárnyas alakok üldözik őket; egyikük végső kimerültségében társnője ölébe roskad, aki megpróbálja feléleszteni. Nyilván olyan szertartásról van szó, amelynek elengedhetetlen része az önkívületig fokozott fölindultság.