Weöres Sándor játékversei

Weöres Sándort (1913-1989) elsősorban nem azzal lehet jellemezni, hogy mihez kötődik, hanem, hogy mitől különbözik. Költészetében az osztálytársadalmatoktól függetlenített, általános és elvont humanisztikus eszmék a legfőbb értékek. Szerinte a költőnek nem kell a világ dolgaiba beleszólnia. A megértés, szemlélődés magatartása az övé, elveti a hagyományos lírai ént, az egyértelmű lírai személyességet. Ezerarcú költő, aki otthonosan mozog a legkülönbözőbb formákban, korokban, szerepekben, szemléletmódokban, mindegyik az övé, de egyik sem igazán ő, mert ez az összetettség. Éppen ezért sajátos, egyedi helyet képvisel a magyar irodalomban.

Játékversek

Rongyszőnyeg c. ciklusa tartalmazza 160 darabját. A költő szerint ezek „dalok, epigrammák, ütem-próbák, vázlatok, töredékek”. Ezek a versek gyermekversekként váltak közismertté. Eredetileg azonban – néhány kivételtől eltérve – nem gyermekverseknek készültek, hanem a költői kereső-kutató műhelymunka, illetve a Kodállyal közösen végzett versritmust, zenei dallamot vizsgáló kísérletezés termékei. Újabban a gyermekverseknél pontosabb fogalmat használva játékverseknek nevezzük ezt a típust, amelynek formálásmódját érzékletesen fejezi ki a Magyar etűdök nyitódarabja:

„Három egész napon át bújtam erdő vadonát, gomba-mezőt, szikla-tetőt bejártam. Három egész napon át faragtam egy furulyát, vadrózsából tündérsípot csináltam.”

Ez a tündérsíp szólalt meg már a ’30-as években olyan darabokban, mint a Varázsének (Csiribiri csiribiri…) Szán megy el az ablak alatt, A tündér (Bóbita), Őszi éjjel izzik a galagonya.

A játékvers lényege a ritmusnak és a képeknek sajátos zeneiségben való eggyéolvadása. A költő igen változatos és általában szimultán ritmusokat alkalmaz, s többnyire a zeneileg is leírható dallam vonz magához a ritmusnál konkrétabb képeket, versszövegeket.

Weöres Sándor felidézi és éli azt a gyermeki világot, amelyben még szinte ősi egység munkálkodik. A játék nem csak gyermeki privilégium, hanem a felnőtt ember életének is fontos része: felszabadít és felidéz egy harmonikusabb világot. Ebben az értelemben a játékversek szerves alkotóelemei Weöres Sándor költészetének.

A tündér (1937)

„Bóbita Bóbita táncol, körben az angyalok ülnek, béka-hadak fuvoláznak, sáska-hadak hegedülnek. Bóbita Bóbita játszik, szárnyat igéz a malacra, ráül, igér neki csókot, röpteti és kikacagja. Bóbita Bóbita épít, hajnali köd-fal a vára, termeiben sok a vendég, törpe-király fia-lánya. Bóbita Bóbita álmos, elpihen őszi levélen, két csiga őrzi az álmát, szunnyad az ág sürüjében.”

Bóbita a versszakokban táncol, játszik és épít. Általános cselekvések. A tánc a művészethez köthető, harmóniát, szépséget fejez ki. A játék, a kacagás a gyermekkorhoz kapcsolódik. Az építés már komolyabb, a felnövekvést, célok elérését juttathatja eszünkbe. Végül Bóbita elálmosodik és elszunnyad. Habár nem rajzolódott ki cselekvéssor az igékből, nem tudunk felfűzni a versszakok rendjére történetet, a negyedik versszaknál mégis érezhető, hogy lezárul a mű, véget ér a gondolatsor. Az elalvás a versben a nap végét jelenti, Bóbita elfáradt a táncban, játékban, építésben. A vers szimbolikus tartalmát kutatva itt nyilván az élet végére, a nyugodt, csendes halálra is gondolhatunk. Ennek ellenében a derű és a harmónia lengi be a verset. Ez a rímelésnek, a ritmusnak és az ebből fakadó zeneiségnek köszönhető. A versszakok háromütemű és kétütemű nyolcasokból állnak, szótagszámtartók, félrímesek (xaxa).

Varázsének

„Csiribiri csiribiri Zabszalma – Négy csillag közt Alszom ma. Csiribiri csiribiri Bojtorján – Lélek lép a Lajtorján. Csiribiri csiribiri Szellő-lány – Szikrát lobbant, Lángot hány. Csiribiri csiribiri Fült katlan – Szárnyatlan szállj, Sült kappan! Csiribiri csiribiri Lágy paplan – Ágyad forró, Lázad van. Csiribiri csiribiri Zabszalma – Engem hívj ma álmodba.”

A tündérhez hasonlóan nagyon ismert a vers. A költő a címmel határozottan máshová, a bűbájoskodásra, a mágiára irányítja a figyelmet. A csiribiri szintén varázsige, ám ikerített, játékos alakja talán kissé elfedi ezt a jellegét. Mondókák, kiszámolók töltelékszavának is érezhetjük, pedig a versben fontos funkciója van. Az ének varázslat. Bizony szerelmi varázslás folyik a szövegben. A szereplő nem az anya és a lázas betegen fekvő kisgyerek, hanem a szerelmi praktikát űző lány és a férfi. A vers képei (szikra, láng, láz, fűlt katlan, ágy) így átértelmeződnek, szerelmi hevületről beszélnek. A két szituáció persze a legmélyén rokon, hiszen a férfi és nő viszonya rávetíthető az anya-gyermek kapcsolatra. A szöveg játékossága, ritmikája méltán emeli ezt a verset is a legjobb gyermekversek közé.