Mikszáth Kálmán élete (1847-1910)

Mikszáth Kálmán

Mikszáth Kálmán Szklabonyán született, 1847. január 16-án. Apja Mikszáth János bérlő és kisbirtokos, anyja, Veres Mária családjából jeles evangélikus lelkész ősöket mutathat fel.

Tízéves koráig szülőfalujában élt, boldog gyermekkorának élménye egész pályáját végigkísérte.

1857-63-ban a rimaszombati protestáns algimnáziumban, 1863-66-ban a selmecbányai evangélikus líceumban tanult. Részt vett az önképzőkör munkájában, verseket, elbeszéléseket írt. Az érettségi után néhány félévig „mezei” joghallgató a győri jogakadémián (budapesti jogászkodása dokumentálhatatlan).

1869-ben a Fővárosi Lapokban kezdett publikálni, népies-didaktikus írásokat közölt az Igazmondóban és egyéb budapesti, illetve nógrádi lapokban.

Az 1870-es évek elejétől Mauks Mátyás szolgabírónál volt esküdt, majd ügyvédgyakornok Balassagyarmaton. 1871-ben meghalt apja. Ami a lelket megmérgezi című novellájával megnyerte az Igazmondó pályázatát.

1873-ban Pestre költözött, július 13-án titokban, a Mauks család beleegyezése nélkül összeházasodott Mauks Ilonával, korábbi principálisa leányával.

1873-74-ben újságíró és szerkesztő Budapesten (Hasznos Mulattató, Lányok Lapja, Magyar Néplap stb.). 1874-ben jelent meg első kötete (Elbeszélések), és halt meg néhány hetes korában első gyermeke.

1875-ben írásaira nem talált kiadót, anyagi gondjai egyre nőttek. Felesége megbetegedett, s hazautazott szüleihez. Mikszáth ekkor, hogy a nélkülözésektől megkímélje, kierőszakolta a válóper megindítását.

1875-78-ban magányosan, betegen és hihetetlen nyomorban élt a fővárosban. 1878. augusztus 1-jétől a függetlenségi párti Szegedi Napló újságírója lett. Kákay Aranyos No. 3. álnéven kiadott két publicisztikai kötetet (Még újabb fény- és árnyképek 1878; Szeged pusztulása 1879).

1880 decemberében Pestre költözött. 1881-től negyedszázadig a Pesti Hírlap munkatársa.

1881-82-ben megjelent két sorsfordító novelláskötete: A tót atyafiak és A jó palócok.

1882-től a Petőfi Társaság, 1883-től a Kisfaludy Társaság tagja.

1882. december 31-én újra feleségül vette Mauks Ilonát. Házasságukból három fiúgyermek született: Kálmán, Albert és János.

1887-től kormánypárti képviselő Illyefalván, 1892-tól Fogarason.

1889-től az MTA levelező, 1905-től tiszteleti tagja.

1896-ban a Budapesti Újságíró Egylet elnöke. Önállóan is próbálkozott lapkiadással: Magyarország és Nagyvilág, Magyar Ifjúság, Országos Hírlap. 1888-tól a Singer és Wolfner-féle éves Almanach, 1902-1910-ben a Magyar Regényírók Képes Könyvtára szerkesztője.

1904-ben megvette Szontagh Pál horpácsi birtokát.

1910. május 16-án tartották országos jubileumát.

1910. május 28-án hunyt el Budapesten.

Politikai nézeteit nem is közszereplése, hanem egész életműve, s különösen karcolatai, rövid írásai rajzolják ki: a nemzetiségi kérdés megoldatlanságából adódó feszültségek, ebből következően a monarchia szükségszerű felbomlása, illetve a háború kitörése. Felmérte azt is, hogy nincs igazán erős, karakterisztikus vezető rétege az országnak.

Mikszáth a Magyar prózatörténeti megközelítésben a Jókai-hagyomány folytatója, de kiszűri Jókaiból, ami annál idejétmúltan romantikus, s azt teszi fő prózaszervező elvvé, ami Jókainál másodlagos, az epizódelemeket, az életképet és legfőképpen az anekdotát. Az anekdota, illetve az anekdotikusság meghatározza a műfajválasztást: legértékesebbek kisepikai alkotásai, melyeknek középpontjában egy-egy hosszabb-rövidebb anekdota áll; szerkesztésmódját: nincs szigorú zárt kompozíció, regényei többnyire anekdoták laza füzérének hatnak, összefüggésben a folytatásokban történő megjelenéssel is; stílusát, mely az élőbeszéd imitációján alapul, a szóbeli előadásmód stilizációja. Nyelvében eltávolodik a romantika pátoszától, de távol áll tőle a naturalizmus kilúgozott beszédmódja is. Vonzódik a népnyelv fordulataihoz is (közlésmódok, népi bölcsességek), anélkül, hogy mindez modorossá válna.

Művészete nem állja a versenyt a XIX. századi nagyepika klasszikusaival, hiányzik Mikszáthból e regények társadalmi és emberi teljessége, a zárt kompozíció, a lélekrajz és jellemváltozás árnyaltsága és analízise, de a XIX. század utolsó harmadának Magyarországáról Mikszáth műveiből kapjuk a legpontosabb képet. Sorra veszi a különböző társadalmi rétegeket, s akarva-akaratlanul azt vizsgálja, melyik képes helytállni az országért. Az összes réteg közül leginkább a dzsentri, a középnemesség foglalkoztatja. A reformkorban, illetve a szabadságharcban játszott szerepe folytán ez az a réteg, mely leghitelesebben vezethetné az országot. A passzív ellenállás, illetve az önkényuralom ezt a réteget lehetetlenítette el legjobban. Az újrapolgárosodó Magyarországon tőke híján az adminisztrációban kaphattak helyet, s ebből fakad ellentmondásos szerepük is. Mikszáth viszonya kettős a dzsentrihez. A polgárosodó Magyarországon egy élhető kultúra és életforma hordozói, ellentétben a polgári világ racionális és merkantil szemléletével életvitelének egyhangú szürkeségével. Szatirikusan ábrázolja viszont azt a törekvést, igyekezetet, ahogy a történelem fordultán is felszínen akarnak maradni, fogyó erkölcsi és még kevesebb anyagi tőkéjükkel. A mikszáthi világlátás kettősségéből („Más szemével másként is lehet látni”) fakad a többi társadalmi réteg megítélése is. Elismeréssel adózik a Tóth Mihály-i polgártípus töretlen munkakedvének, erkölcsi puritanizmusának és tisztességének. A fekete városban viszont fölmutatja a látszólag következetes polgárerkölcs árnyoldalát, a sokszínű világot elszürkítő, az életet egyirányúsító törekvést.