Petőfi életrajza, pályaképe

4. A népies műdal (Borozó, Temetésre szól az ének, Megy a juhász szamáron, Falu végén kurta kocsma)

Petőfi első korszaka 1842-45-ig tartott. Előzményei: Herder felfogása szerint a költészet feladata a nemzeti karakter kifejezése, ez az ősköltészetben volt meg, a nép hordozza magában, tőlük kell tanulni, és a magaskultúrát egyesíteni ezzel (pl. finn-Kalevala, izlandi-Saga). Kölcsey és Erdélyi János a népdalok tudatos utánzását és nemesítését választják. Petőfi ezzel szemben Csokonai példájára írja népies műdalait, tehát átveszi a formát és az alapvető koncepciókat (történet, verselés, egyszerűség), ezzel nagy sikere van.

Borozó – 1842. Atheneaum (Bajza, szerkesztő). Sajátos zsáner, bordal. A hős a lírai én egy bort imádó személy. E/1-ben írja, szerepvers, önjellemző monológ. A hőse nem egyéni, hanem általános. Az elmesélt események is általánosak (pl. Bor taníta). Az idő is általános (bármikor megtörténhet). Ezek a népies műdal általános jellemzői. Megjelenik benne az epikureizmus, anakreontika gondolata (az élet élvezése: 1.vsz; 5.vsz., 1-2). Eltúlozza a sors veszedelmeit, azaz parodizálja, komolytalanná teszi (5-3/4).

Temetésre szól az ének – 1843. december. Az információt a lírai én abból nyeri, amit lát, amit hall. Ebből az derül ki, hogy közeledik egy koporsó, de nem derül ki, hogy ki halt meg, ez nem is fontos. Lényegesek viszont a lírai én gondolatai – boldogtalan. A hős egy idegen, vagy a falu rossza. Ezekre a zsánerhősökre csak utalás van a műben. Petőfi személyességet visz az általános hősbe (túl sok személyesség – cenzúra). Áttételes személyesség,  azonosulás a lírai énnel, saját lelkivilágának kifejezése a cél, a probléma elmondásának beleöntése. Személyes vonatkozás: Debrecen, 1843, vándorszínész, éhezik, tél.

Megy a juhász szamáron – 1844. június. E/3. nem azonosul vele. Életkép, konkrét idő, cselekmény, kerek történetet mesél el, jelen helyzetből kiindulva, logikusan felépítve. A hősnek vannak érzései, de primitíven fejezi ki őket. A hős bemutatása nem eszményített, kívülről történik, Petőfi lekezeli. Ez az ábrázolásmód nem jellemző Petőfire (ha ilyet ír, az E/1, bordal)

Falu végén kurta kocsma – 1847. augusztus. Tudatos népiesség korszaka. Életkép, E/3. Nép eszményített és ezzel politikai koncepciója (gazdasági és jogegyenlőség a jobbágyságban) jelenik meg (a kocsmában mulatozó legények nem hallgatnak az uraság parancsára, de a szegény lány egyszerű kérését teljesítik). Értékként jelenik meg az emberi együttérzés és az egyszerűség.

Petőfinél ez a korszak az elején csak irodalmi (ösztönös) népiesség, később tudatos népiesség. Pl. politikai szatíra: Pató Pál úr; mozgósító csatadalok. E műdalok jellemzője még: zsáner, páros rím, hangsúlyos verselés. XIX.sz. végéig él ez a műfaj, de egyetlen jeles képviselője Petőfi.

5. A Felhők-korszak (Fa leszek, ha…, Drága orvos úr, A férj hazajő betegen, Fejemben éj van, A bánat…)

1845-46 között Petőfi költészete válságba jutott. Szűk lesz neki a népies költő ruhája, ki akar törni belőle. Eddig zsánerfigurákat jelenített meg, most egy az egyben akarja a személyiséget adni. Össznemzeti költő akar lenni. Erre a korszakra három verseskötet jellemző: A szerelem gyöngyei ciklusban verseit Mednyánszki Bertához, egy általa elérhetetlen grófkisasszonyhoz írja, mert őt úgyse érheti el, beteljesülésre nincs esély, és így átélheti a gyötrődő reménytelen szerelmes szerepét. Az érzelmek, amik ezekben a versekben megjelennek kendőzetlenül a saját érzelmei. A Cipruslombok Etelke sírjáról című ciklusának  verseit Csapó Etelkének hirtelen halála ihlette. Szerelmes volt ebbe a kislányba, de csak halála után jött rá erre. Ebbe a korszakába tartozik még a 66 epigrammát tartalmazó Felhők ciklus. Itt már nem a szerelemről, hanem a világ általános romlottságáról ír.

1845. augusztusa és szeptembere között írta a Fa leszek, ha… című művét. A csattanója és a motívumok népiesek (népies elemek: csillag, virág), de a koncepciója nem népies. Mindegyik mondat egy-egy metafora. Az E/1 üldözi az E/2-t. A fiú mindig azzá válik, ami a lány volt az előbb. Az E/1 egyesülésre vágyik, az E/2 menekül egyre fölfelé, az anyagból a fogalom felé (virág, harmat, napsugár, mennyország). Az elérhetetlenség jellemzi. A végén a pokol: a fogalmiság megmarad, de átcsap negatív értékbe. Pokol: a szerelem nem csak pozitív értékeket rejthet: filozófiai mondanivalója is van. Mostanában ismerkedik Heine költészetével, hatása érzékelhető (Loreley).