Madách Imre: Az ember tragédiája – kidolgozott elemzés
Madách Imre (1823–1864) jogot tanult, haladó szellemű író, a 1848-49-es forradalom és szabadságharc aktív (nem katonai) résztvevője. A forradalomban szabadságeszménye megvalósulásának lehetőségét látta, ez tükröződik a Tragédia VIII. színében is.
A bukás után menekülőket bujtatott, ezért egy évre bebörtönözték. Sorozatos családi tragédiák érték, felesége elhidegült tőle, majd el is váltak.
Madách Imre életének legfontosabb és legremekebb műve Az ember tragédiája.
A tragédia keletkezési ideje 1859-1860. A mű első olvasója Arany János volt, aki javításokat javasolt, és Madách meg is fogadta a tanácsokat. A mű komorságát növelték a 19. századi természettudományok új tanításai, amelyek többek között a természeti végzet elkerülhetetlenségét, a Nap kihűlését, a földi élet megszűnését, az emberi faj pusztulását hirdették, tagadták az akarat szabadságát. A mű megírásakor személyes csalódások, egyéni csapások is befolyásolták. A lelkében dúló vihart, ide-oda ingadozását a műben Lucifer és Ádám képviseli. Ádám idealista, Lucifer csak a valóságra támaszkodik.
Itt elolvashatod Madách Imre Az ember tragédiája című teljes művét.
Műfaja szerint drámai költemény vagy emberiségköltemény, tipikusan romantikus műfaj. A romantika elmosta a műfaji határokat és általában mindent lirizált. Az emberiségköltemények általában az egész emberiség vagy az emberi lét általános sorskérdéseit jelenítik meg (a lét értelme, isten és ember viszonya, létezik-e szabad akarat, meddig terjed az emberi szabadság határa…), s alapjuk általában valamely mitikus történet, tehát részben a korábbi évszázadokban keletkezett történetek újraértelmezései is. Madách mitikus-mitologikus alaptörténete a bibliai bűnbeesés-történet, egyetemes-emberi sorskérdései pedig a fejlődés problémája: emelkedés és hanyatlás, haladás és bukás szerepe a történelemben, az individuum és a történelem viszonya a különböző korokban, az eszmék szerepe az egyes ember életében és a társadalomban. Összetett problémarendszer, melynek középpontjában az individuum áll, s melynek kereteit a „történelem színpada” teremti meg. A magyar irodalomban ezt a műfajt – Madáchot megelőzően – Vörösmarty Mihály képviseli a Csongor és Tündével, a világirodalomban leghíresebb előzménye Goethe Faust című műve.
Szerkezete: Madách a világ keletkezését, az ember teremtését a keresztény mitológia alapján képzeli el. A tizenöt énekből álló költemény első három és az utolsó színe keretbe foglalja a közbeeső tizenegyet, ezért keretszíneknek vagy biblikus (normaadó) színeknek szoktuk nevezni. A 4-14. szín Ádám álma az emberiség történelméről, ezen belül a 4-10. a múltat, a 12-14. a jövőt mutatja meg. Ezeket történeti színeknek nevezzük (normakövető színek). A mű világértelmezése a tapasztalaton túli (transzcendens) és az e világi szint kettősségére épül, ezért kétszintes drámának is nevezhetjük.
Az ember tragédiája történelmi, filozófiai összegző mű. Madách számára az egyes történelmi korok alkalmas háttérül szolgálnak az elsődleges filozófiai szintnek. A különböző történelmi helyszínek, korok világának bemutatása, az adott korszak társadalmi-politikai feszültségei nem témái a Tragédiának. A szerző „sematizálja” a történelmi korokat, szándékosan egy-egy konkrét problémát hoz előtérbe, melyben az adott filozófiai kérdések valóban élessé, fókuszba helyezhetővé válnak.
A történet a mennyben indul, Lucifer (a tagadás szelleme) fellázad az Úr ellen, részét követeli a teremtésből. Az Úr megátkoz az Édenkert közepén két fát, és az ezek feletti hatalmat átengedi Lucifernek, aki a tudás ígéretével ráveszi Ádámot és Évát a megátkozott gyümölcs megízlelésére. Ezáltal Ádám elszakad az Úrtól, aki kiűzi az Édenkertből, ezért Ádám rákényszerül arra, hogy maga alakítsa a sorsát, viszont követeli Lucifertől a megígért tudást. A természet hatalma lenyűgözi Ádámot, rádöbbenti korlátozott voltára és most már az emberi nem sorsát szeretné megismerni, ezért Lucifer álmot bocsát rá, amiben Ádám megismeri az emberiség történelmét, a jövőt.
A 3 bevezető szín után kezdődik el a cselekmény: Ádám új és új alakban való megjelenése és küzdelme a történelemben és az elképzelt jövőben. Az elkövetkező történeti színek alapkonfliktusa az Ádám képviselte nagy eszmény és az eszményeket megtagadó kor közvetlen összeütközése.
4. szín: Egyiptom
Az első álomjelenete az ókori Egyiptomban játszódik, ahol Ádám fáraóként rengeteg rabszolgával piramist építtet neve dicsőségének megörökítésére. Éva egy halálra korbácsolt rabszolga asszonya, Ádámot iránta fellobbanó szerelme megtanítja a nép szenvedésének átérzésére és az egyéni dicsőségvágy értelmetlenségére.
5. szín: Athén
Az ötödik színben Ádám Militádészként ábrándul ki a szabadság eszméjéből. Az első demokratikus társadalomban az egyén jogilag szabad ugyan, lelke azonban ki van szolgáltatva a demagógoknak. A nép, s az ember nehezen tűri, hogy valaki nála különb legyen, így végül Miltiádészt, a perzsa háborúk hősét hazaárulás vádjával vérpadra küldik. Míg Éva a fáraót lenézte, amiért visszaélt hatalmával, most a népet átkozza, s bánja, hogy Miltiádész nem fordul hadával a város ellen, Ádám pedig első kudarca után megtagad minden eszmét és erényt.
6. szín: Róma
A római szín egy életforma csődjét festi le. Ádám mint Sergiolus züllött tivornyában vesz részt, de örömét nem leli benne, Lucifer Milóként „gúnyos mosollyal és hideg szemekkel” figyeli a mulatókat, miközben a városban már a dögvész pusztít. A Júliaként megjelenő Éva alakja a paradicsomba való visszavágyódást ébreszti fel Ádámban, aki végül Szent Péter apostol szavaiban talál vigaszt: a kiutat a terjedő új eszmében, a kereszténységben látja.
7. szín: Konstantinápoly
A hetedik színben Ádám, mint Tankréd, keresztes lovagként érkezik meg Bizáncba, a korai kereszténység egyik fővárosába. Szomorúan tapasztalja, hogy a szeretet vallásának jelképe „vérengző keresztté” korcsosult, s az egyház tanításai merev, embertelen dogmákká fajultak. Éva most is az Édenkertet idézi fel, de Ádámtól elválasztja őt a zárda fala, Ádám pedig a tudományokba menekül ez embertelen világból.
Lapozz a további részletekért
