Madách Imre: Az ember tragédiája helyszíneinek elemzése

A színek kiválasztása

A keretszínek műfaji konvenciók, a történeti színek – bár kötődnek világfordító eseményekhez – egyéb helyszínek és történések is elképzelhetők lennének. Sőtér István felfogásában Madách nem történelmi leporellót akart elénk állítani, hanem a XIX. századi liberalizmus nagy eszméinek sorsát, alakulását és jövőjét akarta bemutatni, mely eszmék a nagy francia forradalom hármas jelszavában egyesülnek.

A történeti színek egymásutániságát, belső logikáját a hegeli dialektika határozza meg – e szerint:

• X. szín: tézis, az eszme születése; Ádám rajong az új eszméért
• (X+1). szín: az eszme megvalósulása, a realizáció eltorzítja az eszmét, Ádám kiábrándul az eszméből (antitézis)
• (X+2). szín: Ádám menekül az új eszme elől kiábrándultságában, a szín végén új eszme jelenik meg, melyért újra rajong Ádám

Az első három (keret)szín

Az első három szín és a 15. a keretszínek. Az I. szín a bibliai teremtés befejező részét mutatja be. Gábriel főangyal az Eszmét dicsőíti, mely létrehozta az anyagot és tért; Mihály angyal az Erőt dicséri, ami mozgást vitt az anyagba, és megteremtette az időt; Rafael pedig, a Jóságért mond hozsannát, amelynek köszönhető, hogy testté lett az anyag, és öntudatra ébredt az ember.

Lucifer ekkor még főangyal, ellenszegülése miatt válik Sátánná. Ő nem hódol be az Úrnak, mert mint mondja a „ tagadás ősi szelleme” , kezdettől fogva létezik ő is, akár az Úr, hiszen minden eszme magába foglalja önnön tagadását. Boldogságnál a lehangolás, fénynél az árnyék, kétségnél a remény, vagyis minden pozitívum mellett ott van a negatív ellenpont is. Lucifer érvelései szerint a világ nem teleologikusan elrendezett egyedül csak az anyag létezik örökkévaló tulajdonságokkal. Az ember csupán Isten utánzója.

A II. színben megjelenik az első emberpár, akik teljes harmóniában élnek a természettel, és egymással. Lucifernek azonban sikerül találnia még egy lázadót maga mellé. Míg azonban Lucifer lázadásában rombolni kíván, addig Ádám azért lázad, mert önmagában is valami istenit érez. Lucifer szavainak hatására, szeretne saját lábára állni, választani jó és rossz között, saját sorsa irányítójává válni. Éva azzal érvel, hogy az Úr biztos olyanná alkotta őket, hogy „vétkes hajlam más felé ne vonjon”, ha pedig a bűn szintén tervében áll”, akkor nincs miért elítélje őket. Ádám nem várja meg, míg kiűzik, maga hagyja el az édent, mert „idegen már, s kietlen ez a hely”.

A III. színben már nincs meg a harmónia a természettel, Éva az, aki az elveszett édent megpróbálja visszavarázsolni. Az Éden-nosztalgia később is, Évával kapcsolatban kerül elő. Ádám szavai „önmagam levék énístenemmé”, vagyis kezébe veszi sorsa irányítását, a saját lábára áll.

Ádám azzal a hittel vág neki a történelemnek, hogy az ember és a világ végtelen értékek forrása, saját lábunkra állva ezeket megvalósíthatjuk. Lucifer pedig ezeket az értékeket akarja lerombolni, bebizonyítani Ádámnak, hogy létezés értéktelen, az anyag, a bűn, és a rossz mindenható. Ilyen előzmények után vágnak neki a történelemnek, a 11 álomjelenetnek.

Történeti színek

4. szín – Egyiptom

A nyitó–uralkodó eszme és gyakorlat a „milliók egy miatt” elv. Ádám ebből ábrándul ki Éva szavaira, s az „egy milliók miatt” elv jegyében fölszabadítja a rabszolgákat.

5. szín – Athén

A szabadság és egyenlőség eszme gyakorlata az athéni demokráciában. Madách a XIX. század felelős liberális gondolkodóinak legfőbb dilemmáját veti fel, amennyiben a szabadság és egyenlőség kölcsönösen kioltja egymást, az egyenlőség nevében a tömegre ráruházott szabadság önmaga paródiájára változtatja a demokráciát, hiszen a tömeg a demagógok befolyása alá kerül, annak a véleményét szajkózza, aki utoljára szólt, vagy aki közvetlen érdekeit harsogja. Ellentétbe kerül az egyén és a tömeg is; az egy mindenkiért heroikus magatartásformája éppúgy terméketlen – mert megbukik a tömeg értetlenségén –, mint a mindenki egyért abszolutizmus.

6. szín – Róma

Ádám kiábrándulva az eszme és megvalósulás tragikus ellentmondásából az élvezetek világába menekül. A hedonizmus azonban nem gondolati, hanem morális zsákutca. A boldogság, az eszmények világára Éva emlékezteti, felidézve a Paradicsomot. A morális tehetetlenségből, az eszméktől való elfordulásból Péter apostol megjelenése lendíti ki. Az új eszme, a kereszténység által képviselt szeretet, illetve testvériség lenne hivatott arra, hogy föloldja és perspektívát adjon a szabadság és egyenlőség antitézisének.