Madách Imre: Az ember tragédiája helyszíneinek elemzése
7. szín – Konstantinápoly
A kereszténység gyakorlata nem igazolja vissza Ádám lelkesedését. Dogmatikai viták takarják el a szeretet gyakorlatát. Madách példája az egy ‘i’ miatt történetileg már előbb lejátszódott. A dogmává merevedett, vallási háborúkba torkolló keresztény vallás ellehetetleníti az egyéni boldogságot is. Az előző szín végén megjelent keresztből a gyűlölet és meg nem értés jelképe lett.
8. szín – Prága I
Ádám újra menekül, ezúttal a tudományok aszkézisébe. Kepler az ég titkait kutatja, közben a mindennapos megélhetés gondjaival küszködve horoszkópokat gyárt, hogy felesége anyagi igényeit kielégítse. A szín végén Ádám álomba merül.
9. szín – Párizs
Az eddig megfigyelt és uralkodó eszmék együtt jelennek meg a forradalom jelszavában. Az ellentmondás azonban feloldhatatlannak látszik az eszmék között, a gyakorlat eltorzítja a legnemesebb ideákat is. A forradalmi terror fölfalja saját gyermekeit, éppúgy, mint az athéni demokrácia korában, önjelölt népvezérek csúfítják el a jelszót.
10. szín – Prága II
A szín legfontosabb tanulságát a felütés hozza, mely értelmezi az álom az álomban történteket. Párizsra visszaemlékezve Ádám nem ábrándul ki, egyszerre látja az esemény „bűnét és erényét”. A hagyományos értelmezés szerint Madách hitet tesz ezzel a ’48-as forradalom mellett is, még valószínűbben a liberalizmus eszmerendszere mellett áll ki.
11. szín – London
A jelen színe, a liberalizmus győzelme, pontosabban az eszmerendszerből a szabadságeszme realizációja, ahol majd minden külső vagy belső erő és kényszer nélkül „majd az élet korlátozza önmagát”. A szabadverseny világa ez, a küzdelem a létért elv megvalósulása, ahol egyetlen értékmérő a pénz, amelyen nemcsak árut, hanem eszmét és érzelmet is lehet vásárolni. A Madách által ábrázolt világ a technokrácia és indusztria világa, a második világ, mely elszakadt az erkölcsi törvények világától. A tragikus felismerés, hogy az élet önmagában képtelen szabályozni önmagát, a szabadság korlátok nélkül önmagát számolja fel, s vezet el az élet értelmetlenségének felismeréséhez. Ezt jelzi emblematikusan és jelképesen a szín végén a haláltánc. Csak egyedül Éva az, aki túllép a síron, hiszen ő ellentmondásos női mivoltában is a költészet és az ifjúság jelképe.
12. szín – Falanszter
Ha a végtelenné tágított társadalmi szabadság nem volt képes korlátozni az életet, jogos igény merül fel, hogy az ésszerűség és a ráció szabja meg a határokat. Az utópia, a tökéletes világ, a teremtés korrekciója logikusan nő ki a liberalizmus eszmerendszeréből, feloldhatatlannak tűnő ellentmondásaiból. Madách elsősorban Fourier utópiáját jeleníti meg, aholis a ráció irányítja az életet. A józan ész uralma azonban szükségszerűen leszűkíti és elszürkíti a sokszínű és gazdag életet, kizárja belőle mindazt, ami a ráción innen vagy túl van: a művészetet, az érzelmeket, az emberi vonzalmat. A rend nevében föladott szabadság leveszi ugyan az ember válláról az egyéni döntés és felelősség terhét, de meg is fosztja mindattól, ami emberivé teszi az életet. Éppúgy a haszonelvűség uralkodik, mint a londoni színben, de most nem individuális szinten, hanem egy központi akaratnak alárendelve.
13. szín – Az űr
A különböző megvalósult és lehetséges társadalmi formációkból kiábrándulva Ádám az emberi szabadság, szabad akarat végső bizonyítékát keresve ki akar szakadni a földi világból. A probléma antropológiai szinten vetődik fel, hiszen a test kiszakadása egyúttal annak pusztulását is magával hozza, és Ádám számára annak felismerését, hogy az emberi szabadságnak nem csupán társadalmi, hanem természeti határai is vannak; s a természeti determináltság ugyanakkor meg is védi Ádámot a pusztulástól. A Föld Szellem szavára Ádámban először vetődik fel a cél és küzdelem kettősségének problémája, melyben Ádám – előlegezve a 15. szín tanulságát – a küzdelem fontosságát hirdeti.
14. szín – Hóval, jéggel borított, hegyes, fátlan világ
Ember és természet viszonyát ábrázolja Madách, az első és második világ küzdelmének végeredményét, a természet győzelmét az ember felett. Az ember elveszti emberarcát, küzdelme inkább a megélhetésért folyik, a darwini–spenceri küzdelem a létért elv ember és természet viszonyában jelentkezik, előrevetítve az ember vereségét, hiszen „sok az eszkimó és kevés a fóka”, „homo homini lupus”.
Lapozz a további részletekért