Hirdetés

Juhász Gyula 1883-1937

25 perc olvasás
Juhász Gyula 1883-1937

Coronatio

Annának víg bukását, könnyű vesztét Jelentik gyászos pósták néha nékem, Hogy elsodorták tőlem ködös esték S rózsák között botorkál víg vidéken.

Annának víg bukását nem sirattam, Mert Annát nékem nem lehet siratni, Annának én örök száz kincset adtam, Min nem győzhetnek a pokol hatalmi.

Szépség, szűzesség, ifjúság virága, Mint tépett párta, hullhat föld porába, Örökkön él én édes, büszke, drága, Mennyei mély szerelmem ciprusága.

Annának már a koronája készül Aranyból és gyémántból szűz egekben, Ő nem szédülhet már le semmi égbül, Anna örök, mert Annát én szerettem!

1912-ben a Milyen volt… című költeményével egyazon évben keletkezett a Coronatio című költeménye. A vers címe Coronatio, megkoronázást jelent, s arra a lírai gesztusra utal, mellyel a lírai én a dicsőség magasába emeli a kedves alakját. Anna nem földi lény, nem esendő asszony többé, hanem magának a szerelemnek, az elérhetetlen idealizált mennyei boldogságnak a jelképe.

Hirdetés

vershelyzet épp ezt a kitüntetett pillanatot rögzíti, melyben a lírai én „a gyászos posták” hozta üzenetet tagadva megteremti az eszményi szerelem alakját, mennyei mély szerelem „cipruságát”.

versbeszéd vallomásos, melyben a lírai én közvetlenül nyilatkozik meg, s szembe helyezkedik a rosszindulatú híresztelésekkel, amelyeket a„gyászos posták” metonímia avat képszerűvé.

Az ellentétező verskompozíció két pólusán az erkölcsi bukás és a megdicsőülés szemben álló értékei feszülnek. Az előbbihez a „gyászos posták”, a „víg bukását” és „könnyű vesztét” metonímiák rendelhetők, az utóbbihoz „az örök száz kincs”, „szépség, szüzesség, ifjúság virága”, a „mennyei mély szerelmem ciprusága” metaforasor kapcsolódik. A „rózsák közt botorkál víg vidéken” mintegy összekapcsolja a két szférát, a köznapit, az esendő asszony képét és az általa megteremtett idealizált lény alakját. A „rózsák” és a „víg vidék” a mennyei létszféra díszletei, melyet a „botorkál” ige  groteszk hangulatot árasztó hatása ellensúlyoz, és össze is kapcsolja a két ellentétes pólust.

A harmadik versszak megformáltsága eltér a többi versszak megformálásának analógiájától. Ebből a strófából hiányzik Anna név szerinti említése, helyette képileg a halmozott jelzők,  metaforák, hasonlatok sokaságában vall a lírai én arról, hogy mit jelent számára Anna: „Szépség, szüzesség, ifjúság virága, / mint tépett párta, hullhat föld porába, / Örökkön él, én édes, büszke, drága, / Mennyei, mély szerelmem ciprusága”. A „tépett párta” metonímia ugyan utal a szeretett nő bukására, de a „hullhat” ható ige jelzi, hogy a lírai én mit sem törődik ezzel. Számára már e szerelem megtisztult minden földi szennytől, halhatatlanná, mennyeivé, ideállá nemesült.

Hirdetés

Az utolsó versszak ezt a gondolatot nyomatékosítja. A gyémántból és aranyból készülő korona egyrészt a mennyei megdicsőítés metaforája, másrészt azt is kifejezi, hogy a lírai én értékhierarchiájának csúcsán áll e szerelem. A verszáró utolsó sorban a költői öntudat hangján szólal meg, tudja, hogy Anna alakja költészete révén válik maradandóvá: „Anna örök, mert Annát én szerettem!”.

Anna örök

Az évek jöttek, mentek, elmaradtál emlékeimből lassan, elfakult arcképed a szívemben, elmosódott a vállaidnak íve, elsuhant a hangod és én nem mentem utánad az élet egyre mélyebb erdejében. Ma már nyugodtan ejtem a neved ki, ma már nem reszketek tekintetedre, ma már tudom, hogy egy voltál a sokból, hogy ifjúság bolondság, ó de mégis ne hidd szivem, hogy ez hiába volt és hogy egészen elmúlt, ó ne hidd! Mert benne élsz te minden félrecsúszott nyakkendőmben és elvétett szavamban és minden eltévesztett köszönésben és minden összetépett levelemben és egész elhibázott életemben élsz és uralkodol örökkön. Amen.

A költő számára Anna az idő múlásával egyre inkább magával a szerelemmel azonosul. A költő a vallásos áhitat magasába emeli Anna alakját, s a maga teremtette ideáljához a Mária-himnuszok hangján szól a költő olyan verseiben, mint a Profán litánia vagy az Anna örök.

Imádságos hangú az Anna örök című vers is. Ez az egyik utolsó Anna-vers, 1926-ban született. Több, mint nosztalgikus visszaemlékezés: a költő hitet tesz az elmúlt szerelem mellett, látja, hogy az egész életébe és személyiségébe beleépült.

Lapozz a további részletekért

1 2 3 4 5 6