Hirdetés

Juhász Gyula 1883-1937

25 perc olvasás
Juhász Gyula 1883-1937

A vers színterei, azaz térszerkezete a kint-bent (falu, természet) dinamikus váltásai szerint alakul. Az első versszak a kinti, a második a benti világot idézi. A harmadik szakaszban már a strófán belül zajlik a váltás. A fölgyorsult váltakozás az utolsó strófában ugyanolyan egybemosódást eredményez, mint amilyennel az időkezelés kapcsán is találkoztunk. A külső tágabb környezet sivársága az emberi létállapot kilátástalanságát, kopárságát érzékelteti. Itt az utolsó versszakban, mely szintetizálja, összegzi az előbbi részletező képeket, még egyszer megszólal a „furcsa hang”, visszatérnek a lakodalmi motívumok (bor, vőfély) és az első és harmadik versszak táj vonatkozásai: a hold és a határ. A zárósor igei metafórái „a határban a Halál kaszál” titokzatos, kísérteties hangulatot árasztanak. A lakodalom és az élet párhuzamba állítása, azonosítása nyilvánvalóvá teszi, hogy a „lagzi” vége magával hozza az élet végének képzetét.

Hirdetés

A befejezés nem kategorikus, nem mondatvégi pont jelöli, hanem a gondolkodó „töprengő” költői magatartást kifejező három pont. Így végső soron a vers nem beletőrődésre, hanem gondolkodásra ösztönöz.

Ugyancsak hangulatlíra szerelmi költészete is, melynek jelentős részét az Anna-versek alkotják. Kb. 70 Anna-verset írt, melyeknek ihletője a nagyváradi tanárkodása alatt futólag megismert szőke színésznő, Sárváry Anna. Verseinek nem is volt valós élményi alapja, csak a költő egyre távolodó emlékeiben légiesült, finomult dallá Anna alakja, s lett halhatatlan múzsává. Anna iránti szerelme Vajda János Gina-szerelmével rokon, hisz mindkettő boldogtalan, s nem valóságon, hanem megszépített emléken alapszik. Ugyanakkor Juhász Gyula nem a lázongás, hanem a lemondó szomorúság hangján szól.

Milyen volt…

Milyen volt szőkesége, nem tudom már, De azt tudom, hogy szőkék a mezők, Ha dús kalásszal jő a sárguló nyár S e szőkeségben újra érzem őt.

Milyen volt szeme kékje, nem tudom már, De ha kinyílnak ősszel az egek, A szeptemberi bágyadt búcsuzónál Szeme színére visszarévedek.

Milyen volt hangja selyme, sem tudom már, De tavaszodván, ha sóhajt a rét, Úgy érzem, Anna meleg szava szól át Egy tavaszból, mely messze, mint az ég.

Egyik legszebb szerelmi költeménye a Milyen volt… című verse, mely a Hét című folyóiratban jelent meg 1912-ben.

A költemény Szakolcán íródott, ahol a költő tanároskodott. Téli magányban íródott a vers, talán ezért is hiányzik belőle a tél évszakának felidézése. A költemény egészét a szerelem elmúlásának fájó érzése szövi át. Nincs szó benne szerelmi vallomásról, csupán a költő egyre halványodó emlékei között kutat, bánatosan elmerengve.

Hirdetés

A költemény mindössze 12 sorból áll, keresztrímes jambusokból épül fel. Mindhárom azonos felépítésű strófa tétova kérdéssel indít: „Milyen volt” – teszi fel a költő az emlékezést elindító kérdést. Miután először szólal meg a “Milyen volt…” bizonytalan kérdése, az önvád hangjai csendülnek fel: “nem tudom már”. A „de” kötőszó azonban tiltakozást fejez ki a feledés ellen, s a természet képeiben rögtön fel is idéződnek a szeretett nő vonásai.

Az évszakok impressziói idéződnek fel: a nyári búzamezőben  Anna szőkesége, a szeptemberi égben szeme kékje, a tavaszi rét sóhajában Anna hangjának selyme. A feledés elleni tiltakozás lassan mégis elerőtlenedik. Míg a költő az első versszakban még határozottan állítja, hogy “újra érzem őt”, a második versszakban “visszaréved”, s végül már csak annyit mond: “úgy érzem”, s ez elbizonytalanodást jelez.

Formai bravúr az, hogy mindhárom versszak egy mellékmondatból és egy főmondatból áll, s ezek egymással még ellentéteikben is párhuzamos felépítésűek. Anna alakja a földtől az égig, az égtől a messzi végtelenbe nő, a versszárlatban pedig az őszből az emlékezés örök tavaszába vetítődik.

A versben hétköznapi szavak kelnek életre a szinesztéziák ( hangja selyme, meleg szava)   és a szövegösszefüggés hatására jelentésük feldúsul. A költemény második felében a megsokasodóalliterációk révén a vers még zeneibbé válik, a sorok valósággal muzsikálni kezdenek. .A természeti és szerelmi emlékek erősítik egymást: a táj olyan szép, mint Anna; Anna olyan szép, mint a táj. A vers hangulata rezignált, mélabús, de a lemondó bánatot az impresszionista ragyogás sugározza be.

Lapozz a további részletekért

1 2 3 4 5 6