Gorkij: Éjjeli menedékhely (1902)

Az első felvonásban ebbe a társaságba toppan be „élesztőnek” a csavargó öregember – vagy titokzatos „zarándok” – Luka. A „kívülről jövő”, változást hozó szerepkörében önmagáról csak elejt egy-egy általános megjegyzést („asszonyt többet ismert, mint ahány hajszál a fején volt”, „sokat verték”), közben figyeli és kiismeri a többieket, s hajtogatja nekik életelveit („az ember megtaníthat a jóra”, „akármilyen is az ember, sohasem értéktelen”). Ellenséges a rendőrrel és Kosztiljovval, átlát a veszélyes Vasziliszán („mérges kígyó”, „rosszabb a piócánál”); egyébként mindenkihez van emberi, biztató szava, pusztán odafigyeléssel, meghallgatással könnyíteni tud helyzetükön. Csak a teljesen kiábrándultak (Bubnov, Báró) utasítják vissza eleve közeledését. Cselekszik is: felsöpör, hogy elkerüljenek egy újabb veszekedést, a Színésznek azt javasolja, hogy máris „tartsa vissza magát” az italtól, támogatja Annát, Natasát rábeszéli, hogy menjen el Pepellel, kihallgatja Pepel beszélgetését, így amikor az már „galléron ragadja Kosztiljovot”, még sikerül közbelépnie. A halálfélelemmel küzdő, haldokló Annát a túlvilági boldogság tudatával nyugtatja, az alkoholista Színésznek egy kórházat ajánl, ahol ingyen kigyógyítják, és majd újra játszhat; a tolvaj Pepelt a szibériai meggazdagodás lehetőségével biztatja a távozásra.

A többiek által kinevetett utcalányt, aki a „Végzetes szerelem” c. csöpögős ponyvaregény hősét saját szerelmének vallja, egyik aforizmájával csillapítja le: „Ha hiszed, az igazi szerelem a tied volt.” Pepel Isten létezését firtató kérdésére egy másik bölcsességgel válaszol: „Ha hiszel benne, van, ha nem hiszel, nincs” Saját szerepéről azt tartja, hogy „valakinek jónak is kell lennie; sajnálni kell az embereket!; mert a legfontosabb a hit és a remény.” Bár már készülődött arra, hogy odébbáll, éppen akkor tűnik el nyomtalanul, amikor robban a válság, és tanúskodni kellene Vaszilisza ellen. „Így tűnnek el a bűnösök a jó emberek elől” – jelenti ki Szatyin, aki a krízis pillanatában nemcsak tanúskodni lenne hajlandó, de bűnrészességet is vállalna. Az illúziók összeomlanak Luka eltávozásával. Az öreg a drámatörténet nagy élethazugság-hirdetőinek rokona (vö. Gregers Werle), de Gorkijt leginkább az érdekli, hogy az adott körülmények között segítő vagy gátló-e az önámítás, elfogadható lehet-e az illúziókeltés – ezt elemzi Szatyin a IV. felvonásban. A mű nem ad egyértelmű választ, így Lukát a szélhámos hamis prófétáktól a megváltókig sokféleképpen értelmezték, M. Reinhardt pl. egyenesen Krisztust látta benneÉ Gorkij szerint „Luka csaló, akit nem sikerült lelepleznie”; egyszer azt nyilatkozta, hogy „Platon Karatajev paródiája, különös, hogy ezt nem veszik észre” – pedig a figura sokakat Tolsztojra emlékeztetett.

A záró felvonásban Luka csalónak minősítése ellen Szatyin tiltakozik: ő védi, megérti az öreget, látja szerepét („erjedésbe hozta az egész társaságot”); rá is úgy hatott, „mint a sav a régi szennyes pénzdarabra.” Szatyin megkülönbözteti a hazugságokat: „Vannak emberek, akik hazudnak, mert megszánják felebarátjukat É van vigasztaló hazugság, kibékítő hazugság É aki lélekben gyönge É és aki idegen nedvekből él – annak kell a hazugság É Az egyiket fenntartja, a másik emögé rejtőzikÉ” Szaggatott töredékekből hangzanak fel himnikus nagymonológjának tételei az emberről. („Az ember az igazság!”, „Tisztelni kell az embert! Nem sajnálniÉ”) Gorkij Szatyin gondolataiban fogalmazta meg a „fő kérdést, melyet fel akart vetni: mi jobb, az igazság vagy a részvét? mi szükségesebb?”, de maga is beismerte, hogy „Szatyin beszéde az igazság emberéről homályos. Ezt azonban Szatyinon kívül senki sem mondhatná el, ő pedig tisztábban nem fejezheti ki magát. Már így is idegenül hangzik szájából ez a beszéd. „Egri P. szerint „Gorkij plebejus pillantása” éles szögben lát rá „a jelen nyomorúságára s a jövő ígéretére, [É] így állíthat Szatyinban Lukával szembe az öreget megérteni és megítélni egyaránt képes ellenalakot, s vonhatja meg történetileg Luka magatartásának érvényességi körét.”

A mű Gorkij személyes dilemmáit tükrözi. A naturalista színezetű éles tiltakozás az emberi méltóság megtiprása ellen viszont hatásosnak bizonyult: a mű azt sugallja, hogy a társadalmi viszonyoktól megnyomorított, torzult lelkű, durva figurákban is vannak felszínre hozható értékek: tisztességes életre, munkalehetőségre, szerelemre vágyakoznak. Abban a Vaszka Pepelben, akinek apja egész életében börtönben ült, aki maga már tolvajnak született (már kétszer lecsukták „Kosztiljov miatt”), fogalmazódik meg, hogy „másképp kell élni! Becsületesen kell élni! úgy kell élni, hogy az ember tisztelhesse önmagát”. Gorkij szerint ugyanis „rongyokban méltóságteljesebb az ember, mint pl. egyenruhában vagy frakkban. és nem könyörületet, nem részvétet, hanem tiszteletet és félelmet, különösen félelmet kell kelteniük ezeknek az embereknek.”