Csokonai Vitéz Mihály – Dorottya, vagyis a dámák diadala a fársángon

Felvilágosodás Magyarországon

A felvilágosodás elnevezés a 18. század és az azt átölelő időszak európai filozófiáját, társadalomelméleti eszmeáramlatát jelöli. A felvilágosodás Magyarországon a társadalmi megkésettség és a polgárság hiánya miatt megkésettséget mutat, s eszmerendszere is eltérő képet mutat Európa egyes országaihoz képest.

A polgári réteg hiányában az új eszmék a főúri családokban, s a közép- és kisnemesség értelmiségivé váló rétegeiben terjedhetett el. Az idegen uralom, s az elmaradottság tükrében a magyar felvilágosodás célkitűzései a kulturális haladás szükségességére, és a magyar nyelv művelésére összpontosultak.

Ennek terjedését Mária Terézia (1740- 1780), majd II. József felvilágosult abszolutizmusa tette lehetővé. Mária Terézia 1760-ban Bécsben megszervezte a magyar nemzeti testőrséget (tagjai: Barcsay Ábrahám, Báróczi Sándor, Bessenyei György. . .), mely később létrehozta az első magyar írótársaságot, melynek vezetője Bessenyei György volt. Bécs az európai kultúra szempontjából kiemelkedő császárváros, ahol a magyar nemes ifjaknak művelődésre nyílt lehetőségük.

II. József uralkodásának idején (1780- 1790) még szabadabban terjedhettek az eszmék. A „kalapos király” politikája kettéosztotta a magyar értelmiséget. Hívei a „jozefinisták” támogatták felvilágosult törekvéseit, mellyel a polgárosodást sürgette. Rendeletei azonban  sértették a köznemesek előjogait, és az ébredő nemzeti érzés kibontakozását. A németesítő politika ellen divatba hozták a magyaros viseletet, és harcoltak a magyar nyelv ügyéért.

A francia forradalom (1789) után a politikai helyzet radikalizálódott. Néhány értelmiségi megszervezte a magyar jakobinus mozgalmat, végső céljuk a köztársaság kikiáltása volt, politikai realitása azonban nem volt. (A demokratikus értelmiség és az ellenzéki köznemesség intézményes egybekapcsolására Martinovics Ignác, saját vezetése alatt, két szervezetet létesített. A Reformátorok Társaságában a köznemesek tömörültek, a Szabadság és Egyenlőség Társaságában a radikális demokraták, a jakobinusok. A jakobinusok társasága, melynek létéről a reformátoroknak nem volt szabad tudni, a már nemzeti államban a polgári átalakulást biztosította volna a nemesség félreállításával. Az első társaság csak eszköz a második kezében, s a kettős lépcsőben bekövetkező forradalom első része a nemesség és a demokraták szövetségén, a második pedig a demokraták és a parasztság összefogásán nyugodott volna.)

 

Irodalmi élet

A felvilágosodás irodalmának első korszakát 1772-től (Bessenyei fellépésétől) 1795-ig, második szakaszát pedig (Kazinczy fellépésétől) a reformkor kezdetéig számítjuk.

1772 újkori irodalmunk kezdetének dátuma.

A század utolsó harmadában a korábbi évtizedekhez képest élénk szellemi élet bontakozott ki. Az igazi irodalmi élet feltételei hiányoztak; Buda és Pest nem igazi kulturális központ, a szellemi élet így némileg szétszórt, vidékies. Azonban rengeteg író és költő alkotott, írói társaságok, szalonok jöttek létre.

• 1790-ben megalapult az első magyar nyelvű színtársulat Kelemen László vezetésével, majd 1792-ben megkezdte működését Kolozsvárott az Erdélyi Magyar Színjátszó Társaság is.
• Megindultak az első magyar nyelvű folyóiratok:

 

Magyar Museum (Kazinczy, Batsányi és Baróti Szabó Dávid által szerkesztett jozefinista- szabakőműves szellemű irodalmi- kritikai folyóirat).

Orpheus (Kazinczy folyóirata, melynek szerkesztésébe Batsányival való szakítása után kezdett)

Mindenes Gyűjtemény (az első ismeretterjesztő folyóirat)

Uránia (az első tisztán szépirodalmi jellegű folyóirat, melyet Kármán József indított el)

• A korszakot különböző nyelvújítási viták tarkították.
• 1777-ben Nagyszombatról Budára, majd Pestre helyezték a Pázmány Péter által alapított egyetemet.

 

A korszakot irodalmi szempontból a stílusirányzatok „beáramlása” , stíluseszközök használatának gazdagsága jellemezte. A felvilágosodással egyszerre érkezett a klasszicizmus, mely először a francia, később a német klasszikát követte. (Képviselői: Bessenyei és testőrírók ill. Kazinczy és követői.

A szentimentalizmus jegyében alkotott Ányos Pál, Batsányi János, Dayka Gábor, Földi János, Ráday Gedeon, Szentjóbi Szabó László, Verseghy Ferenc.

Népiesség követői: Orczy Lőrinc, Fazekas Mihály.

„Divatot teremtettek az antik verslábakban való írás, többen úgy vélték, hogy a magyar nyelv kiválóan alkalmas az időmértékes verselésre.

Rengeteg regényátdolgozás, regénymagyarítás született. Eredeti regényeket írt Kármán József és Dugonics András. (Az irodalmi hagyomány irodalmunk első regényeként Dugonics András: Etelka, egy igen ritka magyar kisasszony (1788) című művét tartja számon.)

 

A felvilágosodás egyik legnagyobb költője Csokonai Vitéz Mihály, valamennyi stílusirányzat, műfajban és hangnemben kiemelkedően alkotott.

 

Csokonai Vitéz Mihály

„Egyenest arra volt hivatva, hogy a lángelme gazdag modulációjával és költői eredetiségével tükrözze egy forrongó korszak egész zsenge tanácstalanságát.” (Horváth János)

Csokonai életműve igen színes palettán mozog: Mindhárom műnemben alkotott, azonban elsősorban lírikusként tartjuk számon. Korának legsokoldalúbb tehetsége volt, művészetére a stílusirányzatok, hangnemek, témák, sokasága jellemző. Műfajaira, versformáira elsősorban a klasszicizmus jellemző, de közel állt hozzá a rokokó ízlés is. A kifejezés könnyedsége nagyfokú zeneiség, a verselés változatossága jellemzi költészetét.

 

Dorottya

Csokonait foglalkoztatta a nemzeti eposz megírásának gondolata. Ezt igazolja Árpádiász című művének töredéke is. A nemzeti történelem, a múlt iránti érdeklődés, a korszakos feladat vezethette, hogy belefogjon művébe. A mű befejezetlensége ellenére nem idegenkedett a epikus kísérletektől, s maradandót alkotott Dorottya című komikus eposzával. A műfaj használatával előtte senki nem próbálkozott.

 

Keletkezésének háttere:

1798- 99 telén keletkezett, somogyi tartózkodása idején. Keletkezésnek körülményeiről maga a szerző tudósít a mű elején található kettős elöljáró beszéd második részében (Előbeszéd). Eszerint a Somogy vármegyei „vidám házaknál” tett baráti látogatások alkalmával állandóan felvetődő téma volt az „idei fársáng” rövidsége. Ez, s a hölgytársaságokban látott „modellek” sarkalhatták az epopeia megírására.

A csurgói évek Csokonai életében válságosabb időszakot mutatnak: kicsapták a kollégiumból, Lillát férjhez adták, s kényszerű vándoréletet élt.

Műfaji előzményei: Alexander Pope: Fürtrablás illetve Tassoni:Elcserélt veder, melyeket maga a szerző jelöl meg. Pope hatásának fontosságát nem csupán az átvett motívumok sokasága (pl. hölgyek és urak küzdelme, áldozati szertartás) adja, hanem az is hogy Az epopeiáról közönségesen c. tanulmányában a komikus eposz jelentőségéről és eddigi példáiról Csokonai részletes elemzést írt, külön kiemelve Pope művét.

 

Műfaj meghatározása:

A mű teljes címe: Dorottya, vagyis a dámák diadala a Fársángon. „Furcsa vitézi versezet IV könyvben”. A műfaji meghatározást maga Csokonai magyarázza meg a négy esztendővel később készült, a mű elé szerkesztett Előbeszédben.

Műfaját tekintve komikus eposz, amelyben a szerző felhasználja a klasszikus eposz kellékeit vidám ugyanakkor tanulságos történetének előadásához. Nem parodizál, azaz nem a műfaj kigúnyolása a célja. Ha van a műnek gúnyos, néhol szatirikus éle, az sokkal inkább a szituáció nevetségessé tétele: „Az én szerzeményemnek interesszéje áll a nemzeti luxusnak  és elkorcsosodásnak kigúnyolásában s ifjainknak és leányainknak csintalan, sőt sokszor pajzán mulatságainak megbüntetésében.” 

Az irodalomtörténet hangsúlyt ad a nemzeti érték védelmét kiemelő, az idegenmajmolást pellengérező részeknek. A Dorottya tehát szatirikusnak nevezhető azért, mert a köznemesség üres, vegetatív életformájának eseményit parodizálja.

A magyar irodalomtörténet vígeposz formájú vénlánycsúfolónak nevezi Csokonai művét. Ehhez kapcsolódik az az értelmezés, amely szerint a Dorottya is a Lilla- szerelem elmúltával keletkezett keserűségből vezethető le. Ez azonban nem melankolikus fájdalom és a magány keserűségében, hanem egyfajta cinikus hangnemben kerül felszínre.

 

Szerkezete:

A mű szerkezetét két elem egymásra hatása eredményezi.

• Az első a cselekmény tagolása: a mű négy „könyvből”, azaz négy énekből áll, amelyek a négy napszaknak megfelelően tagolják a történetet (ebédig, estvélig, éjfélig, hajnalig) .

Az első könyv az előzményeket foglalja össze, a második a bonyodalom, a harmadik a küzdelem, a negyedik a megoldás foglalata. A cselekmény időtartama 24 óra, helyszíne mindvégig Esterházy herceg kaposvári kastélya, cselekménye lényegében egyetlen fő szálon fut, követve ezzel a klasszicista drámaesztétika szabályait.

• A szerkezet második meghatározó összetevője az eposzi kellékek alkalmazásából következik.

 

A mű a téma megjelölésével, propozícióval kezdődik:

„Éneklem a  Fársáng napjait s Dorottyát,

Ki látván a dámák bajos állapotját,

Carnevál s az ifjak ellen feltámada,

S diadalmat is nyert pártára únt hada.”

 

Ezt követi a jó borral telt butéliához (borosüveg) intézett invokáció, amely révén fantázia gyúl a Múzsákban:

„Te tölts bé engemet élő spiritussal,

Hadd danoljak harcot én is Enniussal”

 

A szerző maga is szereplője művének. Kaposmérőn csatlakozik a Budáról indult Fársáng kompániájához:

      „Álljatok meg! Kedves angyalkák! Álljatok!

      Ímé, egy poéta siet utánatok,

      Szánkáitok nyomát lantolva kíséri,

      Hogy társaságtokba vegyétek, azt kéri.

      Öröm- innepteket danolni kívánja:

      Aki rám nem hallgat, dűljön fel a szánja!

      Így szólék hozzájok.”

 

Csokonai szelíd iróniával emlékezik meg az úri sereglet „jóságáról”. Arról, hogy nem vették fel szánkáikba, ezért kénytelen volt a Pegazus hátán követni a fársángolókat. ( Így felülről nem csupán a széles társaságot láthatta át, hanem bepillanthatott néhány trompőzbe is. Ennek rendeltetéséről Csokonai szellemes lábjegyzetet készített. A lábjegyzetek egyébként tanulságos és szórakoztató kommentárok, de leginkább Csokonai hatalmas műveltségét, ítéleteit tartalmazzák.)

Még egy alkalommal jelenik meg a költő. A negyedik könyvben a csata után Dorottya végrendeletében emlékezik meg róla.

     „Továbbá, ha ama költő jó kedvébe,

     Aki most itt mulat ebb a vármegyébe,

     Leírná a dámák mellett tett harcomat

     S hattyú szárnyain zengné halálomat,

     Minthogy, amint mondják, eddig minden nagyok

     Üresen bocsáták: néki fundust hagyok.

     Lencseni kertemet mezei házommal,

     Minden bankóimat egész smukómmal

     Adják néki: ebből holtig elverselhet

    S Beócián Parnasz hegyeit emelhet.”

 

Az első könyv folytatásában szabályos seregszemlét, enumerációt olvashatunk. Az Opor vezette nemesi férfitársaság mellett szép és ifjú hölgyek és néhány vénkisasszony tagja a mulatni induló csapatnak. Csokonai alakrajzai miniatűr remeklések, szellemes és lényegrelátó jellemrajzok is egyben. Célja a felszínes nemesi életforma kigúnyolása.

    „Dorottya az egyik, egy öreg kisasszon,

    Ki méltó, hogy reá örök párta asszon;

    Mert úgyis már akkor viselt aggkoszorút,

    Hogy a burkus kezdte a másik háborút.

    Mégsem ólthatta meg annyi sok esztendő,

    Bár már hatvanötöd- fűre lesz menendő,

    Most is a legényért mindjárt kardra kelne,

    Csak vén oldalához dörgölő- fát lelne.

 

A történet nem in medias res kezdődik, a konfliktus csak a bálteremben, a mátrikula bejegyzésével  és az azt követő tánccal bontakozik ki. Carnevál, a mulatság megszemélyesítője, a már férjhez adott leányokat és a most házasulandókat kéreti maga elé, és Hymen segítségével veres kereszttel jelöli meg azok neveit, akik már elhagyták a leányság korát. A sérelmek miatt határozza el Dorottya, hogy bosszút áll. Fő ellenségévé Carneval válik.

 

A második könyv a bálteremben lezajló táncok előadásával kezdődik. Csokonai a külföldi módi majmolásáért bírálja a táncoló sereget, véleményét Bordáccsal fejezteti ki, akinek javaslatára verbunkos következik. Megjelenik Eris, a viszály istenasszonya, aki egy farsangi fánk formájában kísérti meg hősünket (deus ex machina), s Dorottya sereget toboroz a vénlányokból, a vezérkart Abelgunda, Orsolya, Rebeka, Magdaléna és Márta alkotja.

 Éjfélig tart a csata (harmadik könyv), melyet Dorottya vezet, pontos haditerv alapján: céljuk  a matrikula megszerzése és Carneval herceg elrablása.

A klasszikus eposz hagyományaihoz híven Csokonai dinamikus csataleírást alkalmaz. Fegyvereik: csiklandozás, csipkedés, a hölgyek még hajtűiket is bevetik. A férfiak azonban könnyen megszelídítik az amazonokat, Ámor nyilai szedik áldozataikat, így a szerelmesek felhagynak a harccal. A csata mozzanatait „marsal Dorottya” egy magasba emelt baldachinról figyeli, amelyet nyolc szűz tart. Innen látja Oport, amint a harc forgatagában hadicselével felbontja a dámák seregét:

    „Még ma egy kisasszonyt kívánok elvenni;

    S tudom vitézeim is mind így fognak tenni-

    De én annak adom cserébe szívemet,

    Aki legelőször megcsókol engemet.”

 

A negyedik énekben sikerül diadalt aratnia a dámaseregnek. A szerencsés végkimenetelhez hozzájárul, hogy a tűz következtében felfordulás kerekedik, így Fársángnak sikerül megszöknie, illetve Cythere (Venus) felbukkanása, aki gyönyörű fiatal lányt varázsol Dorottyából. Így Opor feleségül veszi őt, s a történet befejezését tréfássá, könnyeddé teszi.

 

Stílus, forma:

• Versformájában nem követi az eposzi hagyományt. Hexameter helyett magyaros verselésű, páros rímű, felező 12- es soraiban készült a vígeposz.
• A műben nyíltan tréfálkozó, pajzán hang uralkodik. Ez a diákkori nyelvhasználat színesebbé teszi az eposzt. (Pl. Orsolya bemutatása:

                             „De abban őrajta sem fog ki Dorottya,

                             Hogy néki is kedves még az Ádám botja.”)

            Rokokó stíluselem a játékosság, pajkosság és az aprólékos mitológiai utalások jelenléte.

• Csokonai költészetének alapvető jellemzője a stílusirányzatok sokszínűsége. A felvilágosodás eszmerendszere, a klasszicizmus hatása, a szentimentalizmus mind hatással voltak költészetére.

 

A Dorottya a népiesség eszköztárát vonultatja fel. A népies stílus és téma mellett gyakran találunk utalásokat népszokásokra (friss házasok tánca), a vidéki élet szereplőire.