A felvilágosodás korának legnagyobb magyar költője. Debrecenben született 1773. nov. 17-én. Apja Csokonai József borbély és seborvos volt, korán meghalt, így az özvegynek két fiával együtt el kellett hagyni addigi otthonukat. Anyja csak kosztos diákok tartásával tudta megélhetésüket biztosítani. Tanulmányait a debreceni kollégiumban kezdte, ő alakította az első önképzőkört. Már diákkorában megismerkedett a felvilágosodás néhány nagy alkotásával. Rendkívüli tudása felkeltette tanárai figyelmét és 1794-ben rábízták egy alsóbb osztály tanítását. Csapongó, szabad szelleme azonban nem fért össze az iskola katonás fegyelmével. Fegyelmezetlensége és haladó nézetei miatt egy évvel később kizárták a kollégiumból 1788-ban a főiskolai tanfolyamra iratkozott be. 1790 körül diáktársaival olvasótársaságot, “önképzőkört” szervezett. Ő az olasz nyelvet választotta, de tudott latinul, franciául, németül, görögül, ismerkedett az angollal, a héberrel, és a perzsával. 1794-ben a gimnáziumi poéta osztály vezetésével bízzák meg. 1792-től Kazinczyval levelezett.

Ezekben az években született Az estve, Az álom, Konstancinápoly. 1795-ben kizárták a kollégiumból. Debrecenből jogot tanulni ment Sárospatakra. 1796 őszén abbahagyta tanulmányait. Rövid pataki jogászkodás után a pozsonyi országgyűlésen keresett mecénást, s Diétai Magyar Múzsa címmel (1796) verses újságot adott ki, amely a nemesek érdektelensége miatt a 11. szám után megszűnt. 1795 után Árpádiász címen eposzt kezdett írni. 1794 tavaszán Komáromba ment a franciák ellen készülő nemesi bandériumok zászlóavató ünnepségére. Verses folyóirat kiadását tervezte Nyájas Múzsa címmel. Komáromban ismerkedett meg Vajda Júliannával – Lillával – egy jómódú kereskedő lányával. Házasság alapjaként megpróbált állást szerezni, de eközben a lányt szülei férjhez adták. Néhány évig a Dunántúlon bolyongott. Sárközy alispán juttatta be 1799. május 26-tól 1800. február 21-ig helyettes tanárnak a csurgói gimnáziumba, majd visszatért szülővárosába, Debrecenbe. Ebben az időben jegyzeteket készített tanítványai részére (A magyar verscsinálásról közönségesen, a Cultura, Az özvegy Karnyóné s két szeleburdiak).

Ezek után nehezen, szűkösen élt, utolsó éveiben emberkerülés jellemezte. 1804-ben Váradon verses búcsúztatót mondott Rhédey Lajosné temetésén, ahol meghűlt, öröklött tüdőbaja súlyosabbá vált, és 1805. január 28-án halt meg Debrecenben. Életében mindössze két kötete jelent meg: A tavasz (1802) és Dorottya (1804).

 

 

Munkássága:

Költészetét 3 részre oszthatjuk fel:

1. Az első korszaka a debreceni diákévekhez kapcsolódik, a Francia felvilágosodás híve, nagy verse az Estve, kemény hangú kemány bírálat, költői kifejező kincse nagy költőt mutat (a költői képek, a versformája páros rímű 12-es, tehát még az ősi magyar versformát használja. Drámája a Tempefői, ahol kimondja: “az is bolond, aki poétává lesz Magyarországon”.

2. Második korszaka a pozsonyi és a komáromi évek, Lilla dalok, az öröm, majd a magányosság érzése cseng ki a versekből, Pillantó szemek, a boldogsághoz, a Tihanyi Ekhóhoz és a Reményhez. Itt megjelenik a rokokó, erre jellemző kedves játék forma, zeneiség, stílusötletek. Itt megtaláljuk a szpondeuszt, troheuszt és a keresztrímeket. Klasszikus versforma.

3. Harmadik korszaka a dunántúli és az utolsó debreceni évei. Ebben a korszakában a klasszikus verselés mellett megtaláljuk a népköltészetet és a vaskor diák humort. Szegény Zsuzsi a táborozáskor, Jövendölés az első iskoláról, Szerelemdal. Csurgó-Dorottya, komikus éposz, farsangi mulatságot ír le, ahol a költő nem lehet jelen, de fentről szemléli a történéseket. A mű érdekessége, hogy a tréfás sokszor pajzán diáknyelv mellett a finom rokokó és a népi nyelv is megtalálható. Sok az idegen szó benne. Filozófiai tárgyi verse “A Lélek halhatatlansága”. Az álom testvére a halál- mondja a versben, a halott teste anyagi elemeire bomlik, s az anyag visszatér a természetbe. A lét és a nemlét gondolatát elemzi.

 

Klasszicista mű, sentencia+pictura

A pictura (=tájak, emberek leírása) és a sententia ( =elmélkedés erkölcsi tételről) vegyítéséből nőtt ki Csokonai nagy filozófiai lírája.

Szemléletében a racionalizmus és empirizmus lényeges vonásai egyaránt megtalálhatók. A racionalizmus jegyében bírálja a vallásos vakbuzgóságot, a babonásságot. A természettörvények uralma fogjak megvalósítani az emberek és népek testvériségét. Átveszi Rousseau-tól magántulajdon kritikáját, és eszményíti az ember ősi, természetes állapotának harmóniáját. A felvilágosodott gondolkodás következménye a népiesség megjelenése, a művészi és érzelmi szabadság gondolata, a nemzeti múlt iránti érdeklődés, az idő objektív és történeti jellegének fejlődését és hanyatlását is hozó dinamikájának felismerése.