1. Társadalmi háttér

A 19. századi európai ember még hitt Istenben, a tudományban, a társadalomban és a kultúrában. Mindez a 20. században megrendült. Az emberek azt hitték, hogy a világot rövid időn belül teljesen megismerhetik. Azonban Einstein relativitáselmélete éppen az ellenkezőjét irányozta elő. A 19. században nagy gondolkodók álmodoztak egy tökéletesebb társadalomról. Ezek közül is kitűnik Marx és Engels, akik szerint a jelenlegi társadalmat fel kell számolni és egy új osztályok nélküli társadalmat kell kiépíteni. A korszakban fejlődött a technika és ezzel együtt az ipar és a szolgáltatások is. Az emberek elkezdtek a foglalkozni a politikával. Megszűnt az emberek egyszerű világa, fel kellett venni az új életritmust.

 

2. Az avantgárd

A 20. század kultúráját valójában többféle stílusirányzat határozta meg. Ezeket a stílusokat az avantgárd szó alatt foglalhatjuk össze. A szó jelentése: előőrs. Az irányzatok születésének az oka az volt, hogy a folyamatosan változó világban a művész nem látta a hagyományos művészet és kultúra értelmét, célját, s radikálisan meg akarta újítani a művészetet és a társadalmat. Jellemzői:

– megváltozik szubjektum és objektum, művész és tárgya viszonya: a világ többértelmű, felfoghatatlan, a művész a kaotikus világban a lényeget keresi, az ismeretlen összefüggéseket

– megváltozik tér és idő hagyományos ábrázolhatósága: tér és idő egybeforr, a világ a szubjektum számára szaggatottá válik, a kontinuitás érzete helyett a diszkontinuitás a meghatározó. A művész úgy érzi, hogy műve szaggatottságával, pontszerűségével, töredékességével kell érzékeltetnie a szaggatott világot.

– szét akarja rombolni a művészetek hierarchiáját, a magas és alacsony, az arisztokratikus és a populáris művészetet elválasztó falat. Érdeklődik a cirkusz, a varieté, a tornaünnepélyek és a mozi iránt.

– el akarja törölni a határt az egyes művészeti ágak, illetve a műnemek és műfajok között.

A különféle irányzatok mozgalomként lépnek fel, programnyilatkozattal, világmegváltó törekvésekkel, az új ember arculatának megrajzolásával.

 

3. Irányzatok


Futurizmus
(olasz futuro ‘jövő’ szóból)

Idő: 1909 (Marinetti első futurista kiáltványa) – 1944 (az olasz fasizmus vége)

Hely: Olaszország, Oroszország illetve Szovjet-Oroszország

Általános jellemzői: A modern nagyvárosi élet, a technika, a sebesség sajátos kifejezőeszközeinek keresése. Eszményképe a konvencióktól nem befolyásolt, a múlt értékeitől akár erőszakosan is megszabaduló ember.

Irodalom: Az íráskép extrasága, a nagybetűk és a központozás elhagyása, matematikai és zenei jelek alkalmazása, képversek, összefüggéstelen hang- és szócsoportok, az ún. szabad szavak.

Képviselői: Marinetti (olasz), Majakovszkij, Hlebnyikov és társai: Pofonütjük a közízlést (1912) (orosz).

Képzőművészet: A mozgások egymás utáni fázisát rögzítő szimultanizmus, a mozgásirányt jelző erővonalak megfestése, az egyetemes dinamizmus érzékeltetése.

Zene: disszonanciával való kísérletezés, zörejek, természeti hangjelenségek felhasználása.


Expresszionizmus (latin expressio ‘kifejezni’ szóból)

Idő: 1905–20.

Hely: Németország

Két jelentős csoport: Die Brücke (1905, Drezda), Der blaue Reiter (1911, München).

Két folyóirat köré csoportosultak: Der Sturm, Die Aktion.

Általános jellemzői: Az ember belső élményét, legtöbbször szorongó látomásait igyekszik kivetíteni. Erős társadalmi elkötelezettség. Az emberért való szociális–egzisztenciális aggódás és háborúellenesség jellemzi.

Irodalom: Extatikus metafora- és igehalmozás, a hagyományos logikát felborító csapongó mondatfűzés, látomásos képalkotás. Képviselői: Georg Trakl, Brecht, Gottfried Benn (líra); Georg Kaiser, Ernst Toller, Brecht (dráma).

Képzőművészet: A színek és formák felszabadítása a természetelvűség konvenciói alól, és hangsúlyozottan a tartalom-kifejezés szolgálatába állítása úgy, hogy a deformáció ellenére a valóság elemei felismerhetőek. Képviselői: Munch: Sikoly, Oskar Kokoschka.

Zene: Két jellemzője az atonalitás és a dodekafónia.

Film: Különleges képi és díszletmegoldások, erőteljes fény- és árnyékhatások.

 

Kubizmus (latin cubus ‘kocka’ szóból)

Idő: 1907 (Picasso: Avignoni kisasszonyok) – 1920

Jellemzői: Elsősorban képzőművészeti irányzat. A jelenségeket geometriai formákra bontani, lehántani a dolgok esetleges, véletlenszerű külső formáját, és felfedezni belső törvényszerűségeit.

Kiáltványa: Apollinaire: Kubista festők című írása (1913)

Festészet: előfutára Cézanne, főbb képviselői Picasso, Braque, Gris.

 

Dada, dadaizmus (francia dada ‘falovacska’ vagy orosz da-da ‘igen, igen’ vagy semmit nem jelent, csak véletlenszerűen nevezték így magukat: amelyik szónál a lexikon kinyílt)

Idő: 1916 (Tristan Tzara első dadaista kiáltványa) – 1923

Hely: Svájc, Franciaország, Németország, USA (létrehozói a háború elől menekülnek Svájcba)

Jellemzői: a háború okozta kiábrándultság, végletes elvetése és tagadása mind a polgári világnak, mind a művészetnek. Az esztétikum helyett és felett az élet áll, a gesztus, a botránykeltés a fontos.

Irodalmi képviselői: Tristan Tzara, André Breton, Louis Aragon, Paul Éluard.

Képzőművészet: A képek egymásmellé szeletelt, ragasztott hulladékokból, fényképekből, fényképkivágásokból állnak, előlegezve a fotómontázst, párhuzamosan haladva a filmes montázstechnikával.

 

Szürrealizmus (francia surréalisme ‘valóságon túli, valóság feletti’ szóból)

Idő: 1923. (André Breton első szürrealista kiáltványa) – 1944. (Breton feloszlatja)

Hely: Franciaország

Az első mozgalmak kifulladása után lép fel, szintetizáló, összefoglaló törekvéssel. Célkitűzését André Breton, a mozgalom vezetője fogalmazza meg: „föloldani a cselekvés és az álom közti jóvátehetetlen szakítás nyomasztó eszméjét”. Azaz – mint oly sokan a XX. század első fele értelmiségei közül – a társadalmi praxis tekintetében Marx, a lélektan területén pedig Freud tanait követik, kettejük összebékítésére törekszenek.

Irodalom: A valóságot, a lényeget a tudat minél teljesebb kikapcsolásával, a lélek mélyrétegeiben keresi. Ehhez a legjobb eszköz a freudi klinikai gyakorlatból vett automatikus írás, illetve a félálomban történő írás. A szürrealista vers központi eleme a kép. Sajátossága a képalkotásnak, hogy az egyes képek összetevőit, illetve a különböző képek közötti távolságot a végtelenbe tágítja, az asszociáció ívét ad absurdumig feszíti. Előfutáruknak Lautréamont meghatározását vallják, akinek jellegzetes hasonlata volt a „szép, mint egy varrógép és egy esernyő véletlen találkozása a műtőasztalon”.

Irodalmi képviselői: Breton, Aragon, Éluard

Képzőművészet: Picasso, Chagall, Dali, Max Ernst, Chirico.

 

4. Az avantgárd továbbélése: a neoavantgárd

Az 1945 után fellépő avantgárd irányzatok átfogó megnevezése. Az 1960-as évektől új sajátosságokkal jelentkezik, elsősorban a popfilozófiához kapcsolódva:

Anarchistairányzat:

–   beat-irodalom: az amerikai csavargó társadalom életérzéseit és világképét kifejező irodalmi irányzat (élőbeszéd jellegű, a mondatok hosszát a levegővétel határozza meg). Legfontosabb képviselői Jack Karouac, Allen Ginsberg.

–   protest song = tiltakozó dal: Bob Dylan, Jim Morrison

–   pop art: Andy Warhol

 

Technokrata irányzat:

–   A számítógéppel megalkotott és elsajátított művészet

–   Papp Tibor: automatikus versgenerátor (2400 szóból 16 billió különböző disztichon létrehozása)

Avantgárd és realizmus szintézisére törekvő irányzat

 

Teljesen kiábrándult neoavantgárd:

–   katasztrofizmus: a jövő egy katasztrófa, az emberi lét örök kérdésével foglalkoznak (pl. Bulgakov: A Mester és Margarita)

–   abszurd irodalom: az ember sorsa kilátástalan, az élet értelmetlen és érthetetlen (pl. Beckett: Godot-ra várva, Ionesco: A kopasz énekesnő)

 

5. Magyarországon 1986-ig – Esterházy Péter: Bevezetés a szépirodalomba és Nádas Péter: Emlékiratok című munkájának megjelenéséig – tartott a neoavantgárd, mert ettől kezdve posztmodernségről beszélhetünk. A magyar neoavantgárd legfontosabb hazai képviselői:

Kukorelly Endre,

Tolnai Ottó,

Vámos Miklós,

Kertész Imre (2002 óta eddig egyetlen irodalmi Nobel-díjasunk),

Szőcs Géza (jelenleg, 2010-től az új kormány kultúráért felelős államtitkára).