Albert Camus (1913-1960) – világirodalom

A bírák az eseményekből próbálnak meg következtetni a főszereplő személyiségére. A tárgyalás során szörnyeteget próbálnak belőle faragni, de ő jóindulatúan közönyös. Azért látják őt szörnyetegnek, mert nem hazudik nem létező érzelmeket, gyöngédséget, együttérzést, lelkiismeret-furdalást, nem fedi el a maga ürességét közhelyekkel és frázisokkal, mint környezete. Camus eltünteti az elbeszélőt a mű legvégén, ezzel lehetőséget ad arra, hogy megjelenjen az állatias lét. A második részben két jelenet van, ami nagyon fontos, az egyik, amikor a bíróval beszélget, a másik, amikor a pappal beszélget. A bíró a személyiségét vizsgálja, de közben Mersault elveszi a bíró életének az értelmét, azzal, hogy nem hisz azokban az értékekben, amikben élnek, pontosan ezért akarják őt megbüntetni, nem is a gyilkosság miatt, amit elkövetett.

Camus szerint a konvenciót mindenki csak megjátssza, de ő kimondja, hogy nem hisz bennük A pappal való beszélgetése során pedig még a halála előtt sem tér meg, ahogy az szokásos, hanem még ő kiált rá a papra, hogy „halott módjára él”. Mert szerinte igazsága még annyi sem igazság, mint az övé, aki abszurd létével szembe mer nézni. Ekkor érzi a főszereplő, hogy minden hirtelen szabad lesz, mert szembenéz az abszurddal és sikerül megteremtenie saját önmagát.

A műben megjelenik a Sziszüphoszi mítosz, a főszereplő sztoikus közönyt vesz magára, így boldog tud lenni, mert csak az érzékszervei kötik össze őt a világgal. Nem érdekli sem a múlt, sem a jövő, bár azt meg is említi a műben, hogy fiatalkorában még ambiciózus volt. Az abszurd létezést csupán a szabadság által vethetjük meg.

A műben igen fontos a véletlen szerepe, action gratuit, motiválatlan gyilkosság, hiszen pont azzal a szándékkal vette magához a fegyvert, hogy a barátja nehogy valami bajt csináljon vele. Amikor meg ott áll az arab előtt, akkor sem akarja lelőni, a szemébe süt a nap, és idegesítően villog a kés az arab kezében, a napfényben. Annak ellenére, hogy nem akarta megölni az arabot érthetetlen a bírák számára, hogy miért várt az első és az azt követő lövések között egy kicsit, hiszen akkor már csak a földön fekvő hullába lőtt bele. Ez az, amit ő sem tud megmagyarázni a mű során. Mersault nem hazudik, nem akarja menteni magát, emiatt egy kicsit titokzatos a regény, ami a különleges és az abszurd létet mutatja be.