Hirdetés

Albert Camus (1913-1960) – világirodalom

8 perc olvasás
Albert Camus

Francia regényíró és filozófus. Apja francia földmunkás volt, és az első világháborúban halt meg, anyja pedig írástudatlan spanyol asszony volt, aki a férje halála után mosogatással, és takarítással kereste meg a kenyerét. Ösztöndíjat kapott, az algériai egyetemen filozófiát tanult, de tüdőbaja miatt meg kellett szakítani tanulmányait. 1934-ben tagja lett a kommunista pártnak, de 1937-ben kilépett a pártból és megalapította a Munka Színházát, amely a néphez kívánt szólni. A második világháborúban be akart állni a katonaságba, de egészségi állapota miatt visszautasították. 1940-ben baloldali magatartása miatt kiutasították Algírból. Ekkor Párizsba költözött, Sartre barátja, és egzisztencialista körének a tagja lett. Az egzisztencializmus és az antifasizmus kötötte össze őket. A német megszállás idején a németek ellen harcolt. 1956-ban a magyar forradalom mellé állt és kivált a francia baloldalból. Úgy tartotta, hogy a nyugati baloldali pártok csak „az ellenségem ellensége a barátom” alapon fedezik a Szovjetunió tevékenységét. 1960-ban autóbalesetben meghalt.

Hirdetés

Az egzisztencializmus (létezés) az emberi létezés törvényeit akarja megfogalmazni, a szubjektumot helyezi minden elé. A szabadságunk miatt választanunk kell, ez a választás szorongást okoz. Vallja, hogy az emberi lét abszurd, értelmetlen, az ember szükségszerűen magányos és szorongó. Ugyanakkor elemzi az emberi létet a modern világban. A létnek két változata van, az egyik az autentikus, lényegi lét, amikor az ember tudatosan szembenéz a halállal, nincsenek illúziói, és a feladata a létértelmezés. A másik a nem autentikus lét, amikor az ember elveszik a mindennapokban, felszínes lesz, a lét lényegét nem ismeri fel soha.

A. Camus igen sokszor foglalkozik műveiben az abszurddal, és a lét abszurditásával. A lét értelmetlen, kívülről senki sem ad értelmet neki, és nem is fog igazságot tenni. Az ember maga alkotja meg életének az értelmét, ez a lényege a Camus-i gondolatoknak.

A közöny: A mű eredeti címe „Az Idegen”. 1940-ben íródott, és 1942-ben jelent meg először. A kisregény forrásai francia moralisták, például Voltaire, a XIX. századi orosz irodalom, és a XX. századi világirodalom, Kafka és Hemingway. A mű két, illetve három részre osztható, attól függően, hogy a börtönről, siralomházról szóló befejező részt hozzátesszük a második részhez, vagy egy burkolt harmadik részként értelmezzük. A regényben egy-egy fejezet nagyjából egy nap eseményeit írja le. A kisregény két fő része viszont a spontán események sorozata, és az ugyanilyen spontán események, csak már a per alatt. Az első részt lezárt múltban (passé composéban) írta a szerző megjelenik benne a behaviorizmus, a belső motívumokat nem látjuk. Alárendelő mondatokból áll, és a mondatok között ok-okoztai kapcsolat van. Az elbeszélő elzárkózik Mersault-tól, ugyanúgy ahogy a körülötte lévő világ is. Az első rész jósjelei már utalnak a későbbi eseményekre, például a temetésen úgy látja, mintha az öregek bíráskodni akarnának felette, már itt megjelenik a napfény, amely elvakítja, és a pap itt is „fiam”-nak szólítja, mint a börtönben. A második rész már irodalmibb és megjelenik benne a jogi nyelv, illetve a függő beszéd. Ez már kicsit személyesebb, az elbeszélő a kitaszított szereplő mellé áll a bírákkal szemben, de az objektivitása megmarad. Ebben a részben újabb motívum jelenik meg, ez pedig a távolságtartás (impassibilité) ez Flaubert távolságtartása. E/3-ban beszél de a részrehajlástól távol áll. A két rész befejezése két különböző halált mutat be, és állít szembe egymással. Az arab akarata ellenére halt meg, míg Mersault tudatosan fogadja el a halált.

A főszereplő egy magányosan élő algériai kishivatalnok, aki idegen a társadalomban. Személyisége az elidegenedettséget és az abszurditást jeleníti meg a köznapi életben. Számára csak a jelen létezik, a múlttal és a jelennel szemben is közönyös, nem volt beszédtémája az anyjával, hát beadta az öregek otthonába, Marie-ba nem volt szerelmes, de ha ez a lányt boldoggá tette volna, akkor elvette volna feleségül. Elfogadja Raymond barátságát és segít is neki tőrbe csalni a volt szeretőjét, azzal, hogy megírja helyette a levelet, de nem érez iránta különösebb vonzódást. Cselekedeteit is elsősorban a pillanatnyi helyzet, az érzéki benyomások határozzák meg. Azt tartja fontosnak, ami a természeti lét szempontjából fontos. Arra, hogy miért közönyös a mű elején megszólaló ápolónő ad magyarázatot, ha az ember nem siet, akkor napszúrást kap, ha pedig siet, akkor meghűl. Ez a gondolat később a börtönben jut eszébe és rájön, hogy nincs kiút, mert minden út úgyis a halálhoz vezet. Értékrendje is más, mint a körülötte élő embereknek, pontosan ezért nem értik meg őt a bíróságon, a társadalom képmutatását, céljait nem tudja, és nem is akarja elfogadni. Majdhogynem állatias létet él, nincsenek érzései, igényei, gyengeségei, ő csak fizikailag kötődik a dolgokhoz, nincsen számára jó, illetve rossz.

Hirdetés

Lapozz a további részletekért

1 2


Iratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsőnek a legújabb minőségi tételekről, jegyzetekről és az oldal új funkcióiról!

Sikeres feliratkozás

Valami hiba történt!