A romantika stílusjegyeinek bemutatása

A romantika az irodalomtörténet egyik jelentős irányzata.  Neve a „regény” jelentésű román szóból ered. A középkorban így hívták a latin nyelvű irodalommal szemben az anyanyelven írt elbeszélő műveket.

A romantika a 18. sz. legutolsó éveitől nagyjából a 19. sz. első két harmadát foglalja magában, de egyes országokban még a 19. és 20. sz. utolsó fordulóján is létezik. /pl: Magyarországon Jókai Mór művészetében./

A klasszicizmust váltotta fel, kezdeteiben együtt is élt azzal, virágkorában pedig jól megfért az újonnan született realizmussal.

A romantika az irodalomban fejlődött ki, s innen terjedt át más művészeti ágakra /zene, festészet, szobrászat/. Forrása a társadalmi méretekben kibontakozó illúzióvesztés és kiábrándulás volt, mely a francia forradalom után fogta el főleg Nyugat-Európa népeit. Az emberek csalódtak a polgári társadalomban, a „józan észben”, korábbi optimizmusukat elveszítették, és a felvilágosodás meg is ingatta vallásos világnézetüket.

A romantika első hullámai Angliából és Németországból indultak ki, mivel a francia forradalom ezekben az országokban okozta a legmélyebb megrendülést a polgári értelmiség között.