A REFORMKORI SAJTÓ (1830–1848)

Életképek (1843-1848)

Frankenburg Adolf 1843-ban Magyar Életképek címmel elbeszéléseket és verseket tartalmazó, nem periodikus munkának tűnő füzeteket kezdett megjelentetni. A következő évben az engedély birtokában előbb kéthetenként, majd hetenkénti megjelenéssel Életképek címmel hetilapként folytatta lapja kiadását. A legnagyobb írókat gyűjtötte a folyóirat köré, akiknek tisztességes honoráriumot fizetett. A közönségnek tetszett a lap, az előfizetők száma hamar elérte a 800-at, majd az 1400-at. Ez a lap is tartalmazott divatképeket és zenei mellékleteket, hasonló volt a a Pesti Divatlapéhoz, de nagyobb teret kapott benne a kritikai rovat. 1845-1846-ban Irodalmi Őr című, jól szerkesztett kritikai mellékletet is adott ki, amelyben a bírálók szépirodalmi és tudományos műveket kísérték figyelemmel. A lap kritikai irodalmunk jelentős orgánumává vált, a hazai városi polgárság ízlését igyekezett követni és a városias, polgári-kispolgári életformát népszerűsíteni. Súlyt helyezett a női olvasók megnyerésére és nevelésére is. Eleinte kevesebbet írt a politikai és társadalmi kérdésekről, mint a másik divatlap; jobban kedvelte a pesti kuriózumokat és pletykákat. 1845-től az Életképek közelebb került a politikához, a megjelent írások a polgári Magyarországért harcoltak.

Jelentős esemény volt, hogy 1846-ban a Petőfi köré tömörült tíz fiatal író, a Tízek Társasága az Életképekhez csatlakozott. Ezt Bécsben nem vették jó néven, ezért Frankenburg a következő évben átadta szerkesztői helyét Jókai Mórnak. Jókai 1847 második felétől szerkesztette a folyóiratot, amelyet liberális irányzatú szépirodalmi lapnak nevezett. Szerkesztése idején a lap kiemelkedő közleményei Petőfi versei voltak, a munkatársak között szerepelt Vörösmarty és Garay is, valamint számos fiatal író. A lap a politikus irodalom és az irányzatos művek jogosultságát hirdette, a Nemzeti Színház hivatalos lapjaként jelent meg. Számos írása foglalkozott a színház helyzetével és a bemutatott darabokkal. 1848 januárjától Arany János is a lap állandó munkatársa lett. 1848. március 15-e után Jókai és Petőfi együtt szerkesztették a lapot, amelynek alcíme: „Nép szava” lett. Jókai 1848 decemberében búcsút mondott a szerkesztésnek, december 31-én a lap is megszűnt.

A Honderű (1843-1848)

A 40-es évek harmadik jellegzetes divatlapja. Szerkesztője Petrichevich Horváth Lázár azt a célt tűzte ki, hogy megnyerje a magyar arisztokrácia támogatását az irodalom pártolására. A Honderű 1843 januárjában hetilapként indult meg, gondos kiállításban, divatképekkel. Képei mind felülmúlták a többi hazai divatlap illusztrációját. Indulása sikeres volt, mert olcsó is volt. Sokat foglalkozott a magyar irodalom elmaradottságának okaival, az arisztokráciát támogatásra, a középrétegeket olvasásra és a népet művelődésre buzdította. Eltúlozta az arisztokrácia szerepét a magyar művelődésben, az új irodalmi irányzatokat, agy az irodalmi népiességet nem tudta megérteni. 1845-től kezdve Nádaskay Lajos lett a szerkesztő, ekkor indult meg Petőfi személye és költészete elleni hajsza. A lap ekkor már elvesztette jelentőségét az irodalmi életben, szépirodalmi anyaga is érdektelenné vált. Az 1848. április 2-ai számban aztán bejelentették megszűnését, utódja a Reform amely később beleolvadt a baloldal egyesített orgánumába, a Népelembe.

A Magyar Szépirodalmi Szemle (1847)

A Kisfaludy Társaságban már a 40-es évek kezdetétől többen javasoltak egy kritikai folyóirat indítását. 1847-ben megjelent a Magyar Szépirodalmi Szemle első száma. Élén 3 tagú szerkesztőbizottság: Erdélyi János a szerkesztő, Hanszlmann Imre és Toldy Ferenc. Azonban a remélt olvasói érdeklődés elmaradt, pedig kiváló kritikusai voltak. A kritikák mellett elméleti cikkek és külföld irodalmáról szóló írások is megjelentek. Nemcsak a közönség, az írói közvélemény sem volt elég érett a kritikára, 1847 végén meg is szűnt a lap.

A 40-es évek hírlapirodalma

Hosszú időn át az irodalmi folyóiratoknak kellett betölteniük a politikai sajtó funkcióját. A bécsi kormányzat kompromisszumok felé hajló politikája és ennek nyomán a cenzúra enyhülése lehetővé tette a változást. A kormányzat megkísérelte a sajtóban a politikumot a számára megfelelő keretek közé szorítani. A cenzúraszabályzat 1848-ig azt az általános elvet rögzítette, hogy a „veszedelmes” dolgok megjelenését meg kell gátolni. Kossuth Pesti Hírlapja 1841-ben indul, szintén ez évben jelenik meg Vajda Péter szerkesztésében a szintén liberális nézeteket képviselő Világ, amely 1841 derekén konzervatív kézbe kerül. A konzervatív sajtót képviselte még az 1845-ig élt orosz József-féle Hírnök és a Nemzeti Újság. Erdélyben 1842-től a nemesi liberális reformmozgalom támogatója volt az Erdélyi Hírmondó, szerkesztője Kemény Zsigmond, aki az erdélyi sajtóban meghonosította a vezércikket. A konzervatív, kormánypárti irányzat képviselője Erdélyben az 1841-ben indult, Szilágyi Ferenc által szerkesztette Múlt és Jelen című lap volt.