Hirdetés

A REFORMKORI SAJTÓ (1830–1848)

47 perc olvasás
A REFORMKORI SAJTÓ (1830–1848)

Széchenyi és a Pesti Hírlap

Széchenyi megírta éles kritikáját Kossuth lapja ellen, amely 1841 júniusában Kelet népe s a Pesti Hírlap címmel könyv alakban jelent meg. Azzal vádolta Kossuthot, hogy anarchiába sodorja a nemzetet, s nem bölcs dolog oly sok idegen erőt magunk ellen zúdítani. A fő vádak: a Pesti Hírlap egyes eseteket bírál önkényesen és érzelmi színezettel; a politikai reformok kérdései nem újságba, hanem könyvbe valók; Kossuth nem számol a valósággal, és forradalomba viszi a nemzetet. Kossuth először röviden válaszolt a Pesti Hírlapban, majd bejelentette, hogy ő is könyvet ír. A kötet 1841. Szeptember 8-án jelent meg Felelet címmel. Kossuth tisztelettudóan, de finom gúnnyal utasította el Széchenyinek a Pesti Hírlap modorára vonatkozó megállapításait. Szerinte a sajtónak nemcsak joga, hanem kötelessége is megvitatni a törvényhozás elé tartozó ügyeket. A Pesti Hírlap Kossuth szerint nem tesz mást, mint hangot ad a kor követelményeinek. Vitájuk tovább gyűrűzött, sőt Széchenyi szerződést köt a Jelenkor szerkesztőjével, vitájuk így két politikai orgánum harcaként folytatódott. Hírlapi polémiák során bebizonyosodott, hogy Kossuth a hírlapírás terén otthonosabban mozog és ügyesebben harcol.

Hirdetés

A Pesti Hírlap és a konzervatív sajtó

Széchenyi mellett a konzervatív pártok is sajtóval igyekeztek felvenni a harcot a Pesti Hírlap ellen. Orosz József szerkesztésében megjelent Hírnökkel már Széchenyi sem volt megelégedve, és a konzervatívok is korszerűbb lapot kívántak maguknak. 1841. január elején indított a Világ. A laptulajdonos Borsos Márton ügyvéd 4 hónapig Vajda Pétert foglalkoztatta szerkesztőként, és ezalatt ő az újságot szabadelvű orgánummá tette. Vajda mindenkinek ténylegesen egyenlő jogokat követelt. Bécsben ezt a lapot sem engedték terjeszteni az örökös tartományokban. A Világ mögött nem állt jelentős társadalmi erő: közönsége az értelmiségből és a szegényebb polgári rétegekből került ki. 1841 májusától Borsos, majd augusztustól Jablonczy Ignác lett a szerkesztő. Ettől kezdve a lap a konzervatívok orgánuma lett, fő célpontjává a Pesti Hírlap vált. Az újság valódi irányítója gróf Dessewffy Aurél, a főrendi „reform” konzervatív irányzat vezetője lett, aki politikai céljai érdekében használta fel a Világot. Dessewffy publicisztikája nem vehette fel a versenyt Kossuthéval, de világos és célratörő cikkei kiemelkedtek a korabeli lapok írásai közül. Halála után Jablanczy, majd 1842 közepétől Szenvey József folytatta a Kossuth elleni támadásokat. Szenvey újítása a novellákat is tartalmazó Tárca rovat bevezetése volt. A lap két éves hanyatlás után 1844 június végén megszűnt illetve funkcióját a Budapesti Hírmondó vette át.

A Világ mellett konzervatív irányt képviselt Orosz József pozsonyi Hírnöke és a Nemzeti Újság. A még a 30-as években indult Hírnök kormánypártiságát főként a törvényhatósági és megyei gyűlésekről írt tudósítások hangneme jelezte. Századunk címmel melléklapot is adott ki. Utolsó éveiben helyt adott a liberális szemléletű Horváth Mihály történeti írásainak, de Szeberényi Lajos Petőfi ellenes támadásainak is. 1845 nyarán szűnt meg.

Nemzeti Újság a Kultsár István által alapított Hazai és Külföldi Tudósítások című lap utóda. Olyan éles támadást intézett a Pesti Hírlap ellen, hogy azt még saját olvasói is sokallták. Ezért a szerkesztőnek Nagy Pálnak távoznia kellett. Helyére Kovacsóczy Mihály került. Ő korszerűsítette a lapot, színvonalát némileg emelte, de politikai irányát megőrizte. A lap irányítását 1844 júliusában Mailáth János vette át.

Hirdetés

A Pesti Hírlap további sorsa

Mivel az ogy első szakasza az ellenzék kudarcával végződött, a kormány elérkezettnek látta az időt Kossuth eltávolítására. Landerer – hogy ne lehessen a kormányra gyanakodni – szándékosan megszegte a Kossuth-al kötött új szerződést, Kossuth felháborodott s lemondott. Új szerkesztő Szalay László lett. Kossuth ezután Budapesti Évlapok címmel új lapra kért engedélyt és egyúttal tárgyalásokat kezdett valamelyik régi újság átvételére, de kísérleteit meghiúsították. 1844. június 30-án jelent meg búcsúcikke, melyben felcsillantotta a reményt, hogy lesz még szüksége a levelezőire.

Lapozz a további részletekért

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10


Iratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsőnek a legújabb minőségi tételekről, jegyzetekről és az oldal új funkcióiról!

Sikeres feliratkozás

Valami hiba történt!