A REFORMKORI SAJTÓ (1830–1848)

1834-ben Pozsonyban is kiadtak egy hasonló lapot Fillértár címmel. Ennek kiadója és szerkesztője Schmidt Antal nyomdász volt, akitől később Orosz József vette át a szerkesztést. A lapban kőnyomatos úton sokszorosított képek jelentek meg. 1835-ben a lap megszűnt.

Nagyobb sikere volt a közhasznú ismereteket terjesztő harmadik hetilapnak, a kolozsvári Vasárnapi Újságnak, amely 1835-től egészen 1848 novemberéig életben tudott maradni. Szerkesztője Brassai Sámuel. Az újság az Erdélyi Híradó melléklapjaként jelent meg és politikai híreket is közölt. Ebben is voltak illusztrációk már.

A 40-es évek folyóiratai

1840 áprilisában Kossuth, Wesselényi és az ogy ifjak szabadulását követően a centralisták Budapesti Szemle címmel folyóiratot alapítottak. Szerkesztője Szalay László lett, ki elsőként képviselt sajtónkban egy egységes politikai csoportosulást: a centralistákat. A szerkesztő cikkei mellett Trefort Ágoston, Lukács Móric és Eötvös József politikai, gazdasági, pszichológiai, jogi és irodalmi témájú tanulmányai láttak itt napvilágot, olyan írások, melyek mind egy polgárosult Magyarország megteremtését szolgálták. A folyóirat csak 1841-ig élt, mert a kor igényeinek a Pesti Hírlap felelt meg jobban.

Az irodalmi divatlapok

A reformkor sajátos folyóiratai voltak az ún. irodalmi divatlapok. Irodalmi jellegű újságok ezek, melyeknek egyes számaihoz réz-vagy kőnyomatos úton készített divatképeket mellékeltek. A divatképek főleg a női olvasóközönség megnyerését kívánták szolgálni. Az első hazai divatlap, a pesti Der Spiegel még német nyelven indult 1828-ban. Az első magyar nyelvű divatlap a Regélő volt (1833-1841). A divatlapok iránti igényt a középréteg táplálta. E lapok olyan vegyes tartalmú kulturális és szórakoztató orgánumok voltak, amelyek egyszerre töltötték be a családi lap, a néplap és a szépirodalmi folyóirat szerepét. Népszerűségük lehetővé tette fenntartásukat. Kezdetben a szerkesztők még tiszteletdíjat sem fizettek az íróknak, a 40-es években ez változott. Új műfajok honosodtak meg, pl. a korabeli hazai életből vett témák leíró feldolgozását nyújtó, jellegzetes típusokat bemutató életkép. Nagy Ignác, Garay János, Munkácsy János és Frankenburg Adolf életképei többnyire a pesti élet tipikus figuráit elevenítették meg. Gyakori és divatos műfaj lett az úti levél és az útirajz.

A Regélő-Honművész (1833-1841)

Szerkesztője Mátray Gábor ügyvéd volt, 1833 áprilisában indult meg hetenként 2x. A kettős cím második tagja a főlappal egyenlő terjedelmű társlapra utalt. A gyakori megjelenés nehéz helyzet elé állította a szerkesztőt, mert az írókat gyors munkára késztette. A lapot az egyenetlenség jellemezte, irodalmi anyagai jellegtelenek, versei semmitmondóak voltak és novellái is többnyire a sablont követték. Melléklapját a Honművészt Garay János szerkesztette. Tevékenysége főként a magyar színjátszás érdekeit szolgálta, sokat tett az állandó pesti színház megteremtéséért. Itt jelentek meg az első rendszeres színkritikák.

Mátray 1841 végén átadta a lapengedélyt a Regélő Pesti Divatlap címmel indult új vállalkozásnak.

A Rajzolatok (1835-1840)

Munkácsy János Rajzolatok a Társasélet Divatvilágából címmel újabb divatlapot indított. Hetenként 2x jelent meg és divatképek, később arcképeket is közölt a hazai közélet, tudomány és művészeti élet kiemelkedő képviselőiről. Első segédszerkesztője Csató Pál volt, aki színvonalassá tette a lapot. Legszorgalmasabb munkatársa Vajda Péter volt. 1836-tól Nagy Ignác lett a segédszerkesztő, aki egy évvel később Garay Jánosnak adta át a helyét. 1838-tól Hazucha-Kelmenfy László került a posztra. A gyakori szerkesztőváltás és a Bajzáék ellen folytatott polémia nem használt a lapnak. Munkácsy 1839-ben politikai hetilappá alakította át, címét 1840-ben Sürgönyre változtatta. Ennek lapengedélyét vásárolta meg a kiadó, Landerer, és ezt felhasználva indította meg 1841-ben a Pesti Hírlapot.

Regélő Pesti Divatlap

A Regélő-Honművész folytatásaként 1842 januárjában Garay János szerkesztésében jelent meg. Garay esztétikai, etikai, pszichológiai és pedagógiai tárgyú írások közlésére vállalkozott. Petőfivel való kapcsolatai és Kossuth politikájának támogatása miatt is a kor egyik legjelentősebb orgánuma lett. A politizálási tilalommal engedélyezett divatlapokba 1848-ban már nyíltan bevonult a politika is. Elődjénél szebb kivitelben és korszerűbb formában jelent meg. Új sorozatok és rovatok jelentkeztek. A vezető műfajok a novella, az életkép és az úti levelek voltak. A cikkek a polgári műveltség terjesztését kívánták szolgálni, és nem hiányzott a hazai korszerűtlenségek bírálata sem. A lap fogadtatása a közönség és a Pesti Hírlap részéről kedvező volt, a folyóiratok azonban ellenségesen fogadták. 1844 elején Erdélyi János vette át a szabadalmat és a szerkesztést is; a segédszerkesztő Vahot Imre lett. Nagyobb hangsúlyt kapott az irodalmi profil. 1844 közepétől Vahot Imre, Erdélyi sógora folytatta a szerkesztést, a segédszerkesztő pedig Petőfi lett. A lap címe ettől kezdve Pesti Divatlap. A divatképeken általános lett a nemzeti viselet, a nemzeti irány gyakrabban külsőségekben és a külföld háttérbe szorításában nyilvánult meg. A lap igényes és színvonalas maradt. Petőfi itt közölhette egyedül verseit megállapodás alapján. Mégis Petőfi és a márciusi fiatalok táborának kiválását a rendi ellenzék keretéből valójában politikai okok motiválták. Pedig a Pesti Divatlapba is bevonult a politika: az első szám melléklete Kossuth képét közölte. Részletesen foglalkozott a lap az országgyűlés eseményeivel, beszámolt a március 15-ei forradalomról, itt jelent meg a Nemzeti dal. Kiadása 1848 júliusától Budapesti Divatlap címmel folytatódott, és a lap hetenként 2x Nemzetőr című mellékletet is tartalmazott. 1848 végén szűnt meg. Közönségének elsősorban a köznemességet és a nemesi származású értelmiséget tekintette, a 40-es évek egyik jelentős folyóirata volt és nagy szerepet játszott az irodalom népszerűsítésében.