A görög líra és a római irodalom

Dráma: A kardalból formálódott ki, eseménysort ábrázol. Az alakok dialógusaiból, monológjaiból és tetteiből bontakozik ki a cselekmény. Az alapszituáció a szereplők egymáshoz való viszonyát határozza meg, a drámai harc a hőst akcióra készteti, a szembenálló erők, emberi magatartások összeütközése adja a konfliktust. – Színpadi mű.

Tragédia: A dráma egyik műfaja. Középpontjában a tragikus hős áll, aki többnyire a korszak általánosan elismert, pozitív értékeit képviseli, ezekért küzd.

Komédia: Drámai műfaj. Szatirikus cselekményű, vidám, gyakran trágár hangvételű mű.

Az epika és a dráma is rendelkezik cselekménnyel, de az epika elbeszéli a történést, míg a dráma megjeleníti, eljátssza.

Eposz: Az epika műnemébe tartozó, nagy terjedelmű, elbeszélő költemény. Rendkívüli képességekkel rendelkező hőse természet feletti lényektől is támogatva nagy, egy egész közösség sorsára jelentős tetteket visz véghez. Eposzi jellemzők – Időmértékes verselés.

A Kr.e. 2. században Róma hellenisztikus birodalommá vált. Irodalmilag mindenekelőtt a görög kultúrával való találkozás volt a legnagyobb hatással a római kultúrára. Az ókori latin próza már bizonyos helyi hagyományokhoz is kapcsolódhatott, míg a költészet az első időkben csak idegen mintákból tanulhatott. Nem lemásolta a görög mintákat, hanem tanult tőlük, és eredeti módon az adott történelmi helyzetnek megfelelően értelmezte. A kultúrák sokszínűségét elsősorban a képzett rabszolgák és a kereskedők vitték el a birodalom egyes pontjaira.

Az ie.2. század egyik legkiemelkedőbb alakja Catullus (i.e. 87-57) volt. Költészetét három rendkívüli szenvedély hatotta át: a fivére korai halála miatt érzett fájdalma, Licinius Calvushoz fűződő barátsága és egy – műveiben Lesbiának nevezett – hölgy iránti szerelme.

Verseit három nagy csoportra oszthatjuk: rövid ironikus költemények – hosszabb költemények – epigrammák.

Képvilága római és görög hagyományokat ötvöz a személyes tapasztalat keretein belül. Nyelvezetében az ironikusan keverednek az élő latin köznyelv és a görög irodalmi nyelv elemei.

Catullus egyik legnagyobb hatású verse az „Éljünk Lesbia” kezdetű. A szerelemről való gondolkodásának egy máig érvényesnek látszó modelljét jeleníti meg. A szerelem mámorában a legteljesebb szépséget tapasztalja, s ezzel a folytonosan változó természet végtelenségét és a halál örökkévalóság állítja szembe.

„A Nap ….nyugszik és kel; bennünket, ha kinyúlunk, semmi többé fel nem ver soha örök éjszakánkból.”

A szerelmet kiemeli a társadalmi konvenciókból. A vers második felében a szerelem játékán, az együttlét boldogságához vezet el.

Vergilius (i.e. 70-19) a teljes antik irodalmi hagyományt saját sorsának és költészetének világába emelte. Catullus örökségét folytatta, Eclogáiban a hellenisztikus költészetet követi. (Ecloga: válogatás, pásztorköltemény) Vergilius Ecloga gyűjteménye tíz költeményt tartalmaz. Ezek számos mitikus kijelentést tartalmaznak magáról a költészetről.

A hatodik ecloga emberfölötti lénye, Silenus egy kozmológiai-erotikus költeményt énekel, és ezzel a vers és a gyűjtemény maga előkészíti a költő prófétai szerepének eszméjét.

Negyedik ecloga-ban Vergilius a keleti messiás váró, vagy az aranykor visszatértét hirdető próféciák nyelvén szól. Az aranykor visszatértét egy gyermek megidézésével fűzi saját jelenéhez – „…a magasságból küld új ivadékot a mennybolt.” – Mondván, mire a gyermek felnő, az aranykor teljessé válik. – „…ki majdan véget vetve a vaskornak, hoz a földre aranykort:” – Vergilius az aranykor visszatértét és kiteljesedését összekapcsolja. – „…bűnnek ha marad nyoma bennünk, el fog enyészni s örök remegés nem ijeszti világunk. Ő pedig istenként él majd …”

Vergilius legnagyobb hatású műve az Aineas című eposza, mely Homérosz Iliászából és Odüsszeiájából meríti mitikus anyagát. A 12 könyvből álló eposzt a hagyomány három részre osztja.

1-4 ének: színhelye Karthagó. Közéjük ékelődik Trója pusztulásának és Aeneas tévelygésének kerettörténete.

5-8. ének: előkészítik a hősöket a harcra. A 6. könyvben a 4. ének eseményei idéződnek fel fordított sorrendben. A 6. könyv első felének tárgya a múlt megértése, a főhős csak ezután fordulhat szabadon a jövő felé.