A görög líra és a római irodalom

A görög líra Kr.e. 7-6. században alakult ki.

A lírai műnem lényege az egyéni lelkiállapot kifejezése. Feltételezi az személyiség önállóvá válását.

A görög líra az epikából fejlődött ki. Létezik az egyéni líra – iamboszköltészet, leszboszi dalkültészet – és a közösségi líra – himnusz, kardal, elégia.

Elégia: a görögök minden hosszabb terjedelmű, disztichonban írt költeményt elégiának neveztek. (Türtaiosz)

Epigramma: a rövid, disztichonban írt költemények elnevezése.(Elsősorban sírfeliratokon, isteneknek szánt ajándékokon, épületek falán.)

Kardal: hagyományos görög lírai műfaj. Témája általában valamilyen fontos vallási, kultikus esemény, amely egy közösség ünnepe. Istenek tiszteletére hangzik el. Ebből fejlődött ki a dráma.

Iamboszköltészet: Valószínűleg Déméter tiszteletére rendezett kultuszokon énekelt népi, csúfolódó rigmusokból alakult ki. Gúnyos hangvételű művek, két legfontosabb sora hat jambikus lábból áll.

Arkhilokhosz: A nagyképű hadvezér

A szöveg első szavai már a személyes érzelemnyilvánítást hangozzák. – „Én utálom…döngőléptü tisztjeim,”. Az egyéni ítélet a harcosok értékét az epikus irodalom hagyományaitól eltérő módon állapítja meg. A mű az eposzoktól eltérően a közlegények tiszteknél kiválóbb voltát hangsúlyozza. – „Közlegény kell, … szíve is helyén legyen!”. A vers szerkesztésére is az ellentétek a jellemzőek.

Ellentétekkel ábrázolja a tisztet és közkatonát „hórihorgas – tömzsi; dörgőléptű – csámpás, az ápolt külsőt a bátorsággal állítja szembe. A vers csattanója a sorok mögött rejtőzik, feltételezhető, hogy amennyiben a közlegény és tiszt külső tulajdonságai szemben állnak egymással, akkor belső értékeikben is különböznek (bátor közlegény – gyáva tiszt).

Leszboszi dalköltészet: szenvedélyes, szerelmi élményt megjelenítő költemény.

Szapphó: Aphroditéhoz

Szenvedélyes érzelmeket jelenít meg Aphroditéhoz intézett himnusz, mely teljes egészében személyes hangvételű. A vers három részre tagolódik.

1-2. versszakban: a jelen idejű könyörgés a meghatározó elem. „…jőjj hozzám…” Az istennőt egyszer, mint a kín megszüntetőjét másszor, mint okozóját szólítja meg a lírai én. – „Fájó kínra mért csalod, … tőrbe a lelkem?

A második versszakban a könyörgést meggyőzéssel, érveléssel kapcsolja össze, s eszközként az istennő múltbéli segítségére hivatkozik – „…s jöttél kedvemért elhagyva…égi atyád.”

3-6. versszakban: Aphrodité múltbeli megérkezésének és jótékony beavatkozásának történetét idézi fel. A harmadik versszak az istennő fogatának indulását – „Fürge pár veréb a kocsidba fogva…”,- a negyedik megérkezését és Aphrodité megszólalását – „ Gyorsan érkeztek veled… úgy kérdezted, hogy mi bajom,…”– jeleníti meg. Az ötödik, hatodik versszak pedig már az istennő szavait intézi – „…mond ki, ki bántott? … most ha nem szeret, érted ég majd”. Az egymást követő sorok a szerelem egyre intenzívebb megjelenítését adják.

7. versszakban: jelen idejű könyörgésessel zárul a vers. „Jőjj ma is hozzám, s szabadíts ki engem…”

E versszakban a könyörgés négy variációja sűrűsödik össze.

A szövegen következetesen vonul végig az istennő és a földi nő, a líra én szembeállítása: tarka trón, arany lakás – feketéllő föld, föld … a mélyben – égi úton, könnyedség – súlyos gond.

Versformája az ún. szapphói strófa, mely három szapphói és egy adoniszi sorból áll. Mindkét sorfajta a trocheus és a daktilus valamilyen variációja.

A leszboszi dalköltészet másik jellemző formája az egyéni érzelmeket megfogalmazó ún. monódikus líra, melyben új tartalmi elemként jelenik meg a politizáló hajlam.

A dal legfontosabb jellemzői: az egynemű érzelem egyszerű megfogalmazása, a lírai én kifejezése, ismétlődő strófák, rövid terjedelem.

Alkaiosz: Bordal

Egyszerű hangvételű, igazi mulatós dal. Az első sorokban az ivásra, a mulatásra szólít fel – „Koccintsunk! … Igyunk!” Egyre csak ösztökél, hisz „kurta a nappal ám!”, s mint igazi borimádó, a bor színét a lánghoz hasonlítja. A bort, mint minden probléma orvosságát – „gondűző italul…”, isten ajándékát – „Zeusz fia hagyta ránk,” dicséri.

A bort imádó lírai én jut kifejezésre az utolsó mondatban is „Rajta, keverd … színig; hajtsa a telt serleget így szüntelen …”