A detektívregény műfaji kérdései
A műalkotások értékét nem az ábrázolt valóságdarab minősége dönti el, hanem az ábrázolás sikeressége, a megformálás, a megjelenítés eredményessége. A tartalom és a forma szerves egységet alkot. A művészi hatás titka talán éppen a különböző értékű magatartásformák, élethelyzetek átélésében, ezek elfogadásában vagy elutasításában fedezhető fel. Az igazi műalkotás megrendít, élményt nyújt, örömet szerez, s rádöbbent arra, hogy az élet tartalmasabb, szebb is lehet, mint amilyen. A művészetnek ezt a testet-lelket formáló, megrendítő hatását nevezik (Arisztotelész után) katarzisnak.
Nem minden alkotásnak van katartikus hatása. Vannak olyan műformák, az autonóm (önálló, öntörvényű) művészet bizonyos külsőleges kellékeivel rendelkeznek, mégsem tekinthetők művészi alkotásoknak, mert hiányzik belőlük a társadalmi-emberi világ lényegét feltáró célkitűzés, törekvés. Az ilyen művek a szórakoztató művészet termékei. Ebben az esetben a művészet szó használata csak átvitt, metaforikus értelemben jogosult.
Irodalmi műfajai közül a legtipikusabb és legnépszerűbb a detektívregény, vagy elterjedtebb nevén a krimi. Az uralkodó értékfajta ezekben a művekben az érdekesség, nem a művészi igazság. Néhány órás érdekfeszítő szórakozást kívánnak nyújtani, egyfajta logikai játékot. Az érdekességnek ez a központi szerepe teszi a krimi rokonává a szórakoztató irodalom egyéb fajtáit, pl.: a kalandregényt, a tudományos-fantasztikus irodalom alkotásait.
Egy olyan műfajról van szó, melyet mindmáig az irodalom perifériájára helyeznek. Az olvasók olyan szégyenkezve vallják be, hogy krimit vesznek a kezükbe, mintha tilosban parkolásról vagy pedig kicsike seftelésről beszélnének. Krimit olvasni nem bűn, de nagyon kínos. Számos krimiíró sem tartja magát írónak, legfeljebb rejtvényfejtőnek vagy szórakoztatómunkásnak. Pedig, csak szúrópróbaszerűen válogatva a krimi-irodalom korpuszából, olyan szerzőkkel (is) dicsekedhet a műfaj, mint William Faulkner, Albert Camus, Alain Robbe-Grillet, Jorge Luis Borges, Vladimir Nabokov, Friedrich Dürrenmatt vagy Umberto Eco. És olyanok (is) írtak róla, mint Tzvetan Todorov, Paul De Man, Roland Barthes, Bertrand Russel vagy Somerset Maugham.* A krimi mégis az igazi regény csúf kisöccse maradt. Egy lehetséges okot Austin Freeman villant fel: „Más műfajok helyét a remekműveik alapján jelölik ki az irodalomban, míg a detektívregényt a hulladékai szerint ítélik meg.”
Naivitás lenne azt mondani, hogy ez az eljárás roppantul igazságtalan. Az ok nagyon is érthető. Kiadási példányszámokról, eladási mutatókról van szó. Egy rendkívül jól megírt detektívregényre tíz Edgar Wallace, Mickey Spillane vagy Martha Taylor jut. A (lükébbik típusú) irodalomtörténész számára azonban éppen ez jelenti a legnagyobb élvezetet: megtalálni a posztmodern hatásokat a modern detektívtörténetekben, megnézni a krimi kódexének változásait, metaforák és diskurzusváltások után kurkászni az Albatrosz Könyvekben és az Európa Kiadó Fekete Könyveiben.
A szerző időnként szívesen begyalogol a detektívirodalom sötét erdejébe, és nem is mindig gondol arra, vajon hol fog kilyukadni belőle. Olyan szavakat fog használni, mint konvenciók, meg metafikciós implikáció meg kodifikálás, és mindezeket a fogalmakat olyan művekkel kapcsolatban, melyekkel a legtöbben nem is foglalkoznának. Legfeljebb este, ha nem jön álom a szemükre, és kétórányi olvasással nyerhetnek egy átaludt éjszakát.
A detektívregény műfaját Edgar Allan Poe amerikai költő és novellista teremtette meg. Az egyetemes romantika egyik nagy jelentőségű alkotója volt. Elsősorban fantasztikus novelláli kapcsolják a romantikához. Ezek nagy részében a borzalom, a lelki abnormitás s mindenféle gyötrelem kap központi szerepet, de valójában a modern világban magára maradó ember rémülete szólal meg bennük. Munkáinak kezdettől fogva a halál és a mulandóság a két alapvető élménye. A halott szerelmes motívuma ott kísért epikájában és lírai műveiben is. Babits Mihály így írt róla: „A borzalmat a logikával kapcsolta összes, s egyszerre élvezhette a titokfejtés gyönyörét és rettenetét.” Poe egyik legelső s legjobb alkotása A Morgue utcai kettős gyilkosság, 1841-ből.
Lapozz a további részletekért