A detektívregény műfaji kérdései

  Így indult…

Ha a detektívregény műfaját nézzük, szinte lehetetlen döntenünk arról, honnan induljunk el és hová haladjunk. Valószínűleg a legkönnyebb út mégiscsak a műfaj története. Az előbbiekben felvázolt megközelítések mind más-más irányból értek el a detektívregényhez, de bármennyire téved is végkövetkeztetésében Ellery Queen, a premisszája mindenképpen igaz. A krimi története 1841-ben kezdődött, Edgar Allan Poe A Morgue utcai kettős gyilkosság című novellájával.

Százhatvanegy év távlatából visszanézve nem az a legérdekesebb kérdés, hogyan következett be a krimi születése, hanem az, miért nem következett be korábban. Minden adott volt hozzá, a formától kezdve a tartalomig. A forma, a detektívtörténet narrációs alapja készen volt az első epikus művek megszületése óta. A krimi kiindulópontjául szolgáló talány, a rejtély, az enigma évezredek óta létezik   gondoljunk csak például Oidipusz király történetére (mellesleg a posztmodern anti-detektívregény többször is feldolgozta az Oidipusz-történetet   de ne vágjunk a dolgok elébe).

Az idők folyamán minden, a klasszikus krimire jellemző elem felbukkant már egyszer. A pszichológiai csapda (Salamon király döntése a csecsemőért marakodó két anyáról), a jelek és nyomok olvasásának deduktív képessége (az Ezeregyéjszaka meséi egyik történetében három jó megfigyelő képességű fiatalember következteti ki, mi található a király által behozatott üres ládában), a hivatásos nyomozó figurája (a tizenegyedik századból származó kínai nyomozástörténetekben). És most csak többszázados vagy -évezredes történeteket hoztam fel példaként. J. F. Cooper indiánjainak nyomolvasó képességét, Balzac A rejtélyének deduktív következtetéseit szintén a nyomozás elősegítésére használják fel.

Poe színrelépése előtt mégsem létezett par excellence detektívtörténet. Pedig minden adott volt hozzá. Ráadásul minden történetet, amiben bűneset fordul elő, meg lehetne írni krimi formájában is.

  A Morgue utcai kettős gyilkossággal azonban nemcsak a detektívtörténet született meg (ezt is jól látta Ellery Queen), hanem annak klasszikus formája is, a krimi összes műfaji jellegzetességével és konvenciójával. A novella nemcsak megteremti, de be is határolja a krimi tematikáját és jellemzőit. Szerepel benne a különc magándetektív (Auguste Dupin   Sherlock Holmes, Hercule Poirot, Nero Wolfe, Gideon Fell és még sok más detektív elődje), a nyomozó gondolatmenetét csak jelentős késéssel követő narrátor (ez is ismerős figura, hívják őt akár Watsonnak vagy Hastingsnak), a pszichológiai okfejtés, a hermetikusan lezárt színhely (erre nem is érdemes példát adni, a krimi egyik klasszikus toposzává vált), az ártatlan gyanúsított elleni bizonyítékok; valamint az a tény, hogy a bűnös a legkevésbé gyanúsítható személy. Még a deduktív gondolkodást illusztráló példa is ott van az elején   ez válik majd a Sherlock Holmes-történetek konvencionális bevezetésévé. A legjellemzőbb közülük talán a The Adventure of the Cardboard Box című történetben található. Ebben Holmes kihívja Dupint, s túl egyszerű feladatnak minősíti a séta közben elejtett szavak és mozdulatok alapján követni valaki gondolatmenetét   ehelyett kizárólag Watson arckifejezéséből és pillantásaiból rekonstruálja azt. Sőt, a  nagyon felszínes feladat volt, kedves Watsonom  is elhangzik   ez pontosan rímel Dupin (ál)szerénységére. A magándetektív mindig lepipálja a rendőrséget, de nem érdekli különösképpen a dicsőség. A bűntény számára logikai feladvány, a deduktív gondolkodás diadala. Ez a diadal csillan fel jóval később Miss Marple szemében is:  olyasfajta diadal, amit a szakember érez, akinek egy állkapocs-töredékből meg egypár fogból sikerült rekonstruálnia egy réges-régen kihalt ősállatot  (Egy marék rozs).

Poe novellája tulajdonképpen kétféle tematikával dolgozott, s ennek jelentőségét igazán csak a következő ötven év furcsa időszakának függvényében érthetjük meg. Egyrészt benne volt a realitás talaján álló, intellektuális detektívtörténet magva   ez váltotta ki a az 1850 után megjelenő álmemoárok dömpingjét, melyek realista igénnyel, de alacsony írói színvonalon íródtak, s túlnyomórészt a zsurnalisztika eszközeit használták. Másrészt pedig benne voltak az irracionalitás határmezsgyéjén mozgó, kalandos és melodramatikus elemek is   ebből származtak a hatvanas-hetvenes évek suspense story-jai, a thriller elődei. (Ne feledjük el, a morgue halottasházat jelent. Maga a cím is annyi vértől csöpög, mint egy B kategóriás horrorfilm   ráadásul ott a bestiális gyilkosság, a holttestek leírása, az őrült rikácsolásról szóló vallomások. Mivel gondolkodásunk a kánon szabta határok közt mozog, hajlamosak vagyunk elfeledkezni Poe és a horrorklisék kapcsolatáról…)