Hirdetés

Új kérdések a XIX. század második felében és a materialista irány

1. Történelmi matrializmus, K. Marx Klasszikus pozitivista tudományfilozófia.- A. Comte.

Karl Marx : Engels-szel megírták a Kommunista Párt Kiáltványát, amelyben a német proletariátus feladatait foglalták össze a közelgő forradalomban.

Marx barátja,  harcostársa, Friedrich Engels. Marx ízig vérig spekulatív-teoretikus alkat volt, egy egyedülálló történetfilozófiai konstrukciót gondolt ki az emberiség megmentésére. Teoretikus képességével szinkronban állt radikalizmusa, kritikai és forradalmi szenvedélyessége, világmegváltó  szándéka.

Hirdetés

Fő műve: „ a tőke”. Marx nem alkotott filozófiai rendszert, sőt a szemlélődő, a világot csak magyarázó filozófiát elítélte. Saját elméletét világnézetnek, mégpedig materialista, gyakorlati, forradalmi, proletár világnézetnek nevezte. Forradalmi elkötelezettségéről azt vallotta, hogy őt nem a nyomor, nem az ínség kényszere vitte a proletárság szószólói köré, hanem az a „történelmi belátás”, hogy más út nincs, vagy az emberiség pusztulása, vagy a proletariátus „ megváltó” szerepének a szolgálata. Marx saját filozófiai gondolatainak kidolgozásában a hegeli dialektikára támaszkodott. Marx a valoságos történelmet igyekezett megérteni, mindenek előtt a történelem törvényszerűségét, alakzatait. Így jutott arra a következtetésre, hogy az egész világtörténelem nem más, mint az embernek az emberi munka által való létrehozása. Marx filozófiai fejlődéséhez és saját filozófiájának kidolgozásához hozzájárult a politikai gazdaságtan, az utópisztikus szocializmus és a történelem tanulmányozása.

 

2. Marx filozófiai gondolatai közül:

1.a materialista dialektikára,

2. a történelem materialista felfogására,

3. és a proletariátus történelmi szerepére vonatkozó gondolatait foglaljuk össze.

 

1.A materialista dialektika elemei már korai, első dolgozataiban megfogalmazást nyertek.

A  hegeli jogfilozófia kritikájához „ Bevezetés” című tanulmányában bevallja, hogy a hegeli dialektikát tekinti minden tudományos vizsgálat alapjának, s ez kitüntetetten vonatkozik a történelem tanulmányozására.

Hozzáteszi azonban, hogy az ő dialektikája a hegeli dialektika ellentéte, mint írta:a dialektikának „ a fejéről a talpára állítása”, vagyis az idealista dialektikában ő materialista dialektikát próbált csinálni, azaz nem az eszme, hanem a valóság mozgásából indult ki.

A „ Bevezetés” azzal a gondolattal kezdődik, hogy a vallás kritikája minden kritika előfeltétele. A világ embertelen és igazságtalan, s ezt a vallás végső soron igazolja.

Az uralkodó osztályok kezében a vallás az az eszköz, amelynek segítségével ezt a hamis tudatot fenntartják. A valláskritika  a „mennyország” kritikája, ezt igyekszik leleplezni. A vallás kritikáját a föld, a jog és a politika kritikájával kell folytatni.  Így válik lehetővé az igazi probléma: a gazdaság és a politika viszonyának felismerése. A korabeli német filozófiát erre nem tartotta alkalmasnak, ezért új filozófia szükségességét hirdette meg. Mivel minden filozófiának osztályalapja és osztálytartalma van, így az új filozófia is osztályérdeket képvisel, s ez az osztály a proletariátus.

A proletariátusban olyan osztályt látott, amely a maga sajátos osztályérdekeinek közvetítésével az egész társadalom érdekeit is képviseli. Az új filozófiának ezt kell tudatosítania és szolgálnia. Hitt abban, hogy az új filozófia hozzájárul a valóság átalakításához. A proletariátusnak és az új filozófiának történelemformáló szerepet szánt. A kölcsönös egymásra utaltság evidensnek látszott: „ miként a filozófia a proletariátusban találja meg az anyagi, úgy proletariátus a filozófiában találja meg a szellemi fegyverét”. A világ átalakítására hivatott mozgalom „ agya a filozófia, szíve a proletariátus”. A magántulajdon megdöntéséhez azonban nem elég az eszmei forradalom, ezért a „kritika fegyverét ki kell egészíteni a fegyverek kritikájával” az anyagi hatalmat anyagi hatalommal kell megdönteni.

 

2.A történelmi materializmus gondolatrendszerének vázolása egy vitairatban, „ A német ideológia” című közösen írt műben található meg.

Itt írják le először a társadalmi létet, mint termelési módot, s annak két elemét: a termelőerőket és a termelési viszonyokat. Felvázolják a termelőerők és a termelési viszonyok szerkezetét, valamint annak történeti  fejlődését. Ebben a munkában használják először a „materialista történelemfelfogás „ kifejezését is.

A társadalom a természetből nőtt ki, a természet folytatása, ugyanakkor a természet a társadalom létfeltétele, a társadalom a természet alapzata.

Az ember és a társadalom fejlettsége attól függ, hogy mit és hogyan termel. A társadalmi lét feltétele, alapja a termelési mód, amely termelőerőkből és termelési viszonyokból áll. Itt fogalmazzák meg a történelmi materializmus egyik gondolatát: azt, hogy a társadalom fejlődését alapvatően és végső soron  az anyagi javak termelésének a módja határozza meg. Ez összhangban van azzal az alapvető materialista filozófiai tétellel, hogy a lét határozza meg a tudatot.

A tudat nem más, mint a lét tudata, maga a tudatos lét.

Marx óvott az egyoldalú megközelítéstől, mindenütt hangsúlyozta a kölcsönhatásokat, mint például a lét határozza meg a tudatot, de a tudat visszahat a létre. Az ember alakítja a körülményeket, s a körülmények alakítják az embert, az emberek maguk csinálják történelmüket, de nem önkényesen, hanem alkalmazkodva a körülményekhez és törvényszerűségekhez.

 

3.Marx fő műve „ A tőke”.

Marx „ A tőké”-ben fejti ki a világtörténelem korszakolását, hármas tagolásának koncepcióját.

Tézis: az őstársadalom, amely a tulajdon- és osztálynélküliség, a primitív egyenlőség és a természetjogon alapuló igazságosság időszaka.

Antitézis: a magántulajdon és az ellentétes osztályok társadalma, a tulajdon és a jogi egyenlőtlenség, a kizsákmányoló társadalmak kora, aminek fennmaradását az államhatalom garantálja.

Szintézis: a köztulajdonra támaszkodó osztálynélküliséget, az egyenlőséget, az igazságosságot és szabadságot garantáló társadalmat.

Marx szerint a világtörténelem nagy korszakai:

1.az ősközösség (őskommunizmus)

2.az osztálytársadalma

3. és a modern kommunizmus.

 

4.Marx politikai filozófiáját és jövőképét „A gothai program kritikájá”-ban foglalta össze.

A kommunizmus történelmi szükségszerűségét melynek anyagi, technikai és szellemi feltételeit éppen a tőkés társadalom készíti elő, s a termelés társadalmasodása a tulajdon és az elosztás társadalmasítását követeli meg.

Ez további fejlődést jelent, melynek első fázisa a szocializmus, a második pedig a kommunizmus nevet kapta.

Az átalakulásban alapvető feladat lesz a döntő termelési eszközök köztulajdonba vétele,  a lehetőségekből és a szükségletekből kiinduló központi tervgazdálkodás megszervezése.

Az átmenettel kapcsolatban Marx hangsúlyozta, hogy csak a legfejlettebb és legműveltebb országokban lehet elkezdeni az átmenetet.

 

5.K. Marx filozófiai és társadalompolitikai nézetei visszhangot váltottak ki, mert 1864-ben megszervezte az I. Internacionálét, a proletariátus első nemzetközi szervezetét. Európa legtöbb országában ismert személyiségek váltak Marx követőivé.

Eduard Bernstein az első elutasítója Marx tanainak. Azt írta, hogy Marx koncepciója félreértésekre, feltételezésekre épül, ezért megvalósíthatatlan, de nincs is szükség a megvalósítására. A proletariátus helyzete- Bernstein szerint- a szociáldemokrácia útján is szolgálható. Ezért nincs szüség forradalomra.

A 20. század első éveiben lépett fel Vlagyimir Iljics Lenin, orosz toretikus és politikai forradalmár, aki Marx tanainak „továbbfejlesztését és az oroszországi viszonyokra való „ alkalmazását” ígérte. Ez a „továbbfejlesztés” a „leninizmus” nevet kapta, amelynek alaptétele a szocialista forradalom egy országban való győzelmének lehetőségéről szólt. Ez teljesen ellentétes volt azzal, amit Marx mondott.

 

1. Hegel halála utána a hegeli filozófia felbomlott.

Ezt Ludwig Feuerbach mondta ki először, aki az egyetemen Hegel tanítványa volt, majd szembefordult mesterével, mert úgy vélte, hogy megtalálta a tiszta igazságot.

Feuerbach programját és filozófiai alapvetését az „ Előzetes tézisek a filozófia reformjához” c. művében fejtette ki.

Feuerbach  „ A filozófia reformját” a következőkben látta: Hegel a filozófiát a fellegekbe vitte, most vissza kell hozni a földre. Az új filozófia annak megismerése, ami van. A dolgokat, a lényegeket úgy gondolni, olyannak megismerni, amilyenek- az a filozófiának legfőbb törvénye, legfőbb feladata.

A filozófia kiinduló kérdése nem az abszolút szellem, nem is a legfőbb lény, hanem az ember. Az első feladat a hegeli filozófia elvetése, tagadása. Aki nem veti el a hegeli filozófiát, nem veti el a teológiát.

Feuerbach Hegellel ellentétben a materializmust képviselt: a lét és a gondolkodás viszonyában a lét alany, a gondolkodás állítmány. A gondolkodás a létből van,  de a lét nem a gondolkodásból. A lét önmagából és önmaga által van, a létnek a lényege a természet.

Feuerbach materializmusa naturalista materializmus, amely a természeti létből, mint alapból (és „alanyból”) indul ki. Ezért valamennyi tudománynak a természetre kell alapozódnia. Egy tan hipotézis csupán, amíg nem találták meg a természetes magyarázatát.

Feuerbach „új filozófiája” szerint a mindenség alapja a természet, minden létezőnek a foglalata, a természet anyagi, örök és végtelen, szakadatlanul változó valóság. Az ember maga is természeti lény, születése és halála, jóléte és nyomora, egészsége és betegsége, fennmaradása a természethez köti.

Feuerbach materializmusának másik fontos eleme az antropológia, az emberből kiinduló és az emberhez visszacsatoló felfogás.

Az ember a természet legmagasabb rendű megnyilvánulása. Az állat partikuláris (részleges) lény, amely nem különbözteti meg magát a természettől, része, alávetettje a természetnek. Ezzel szemben az ember univerzális lény, aki megkülönbözteti magát a természettől, kiemelkedik, ezért szabad lény.

Az antropológiai filozófia az ember természetét, örök nembeli lényegét tárja fel, amit Feuerbach az észben, a szeretetben és az akaraterőben nevezett meg. Az embert az ész, a szeretet, amely a szívben gyökerezik és az akaraterő,( az embernek céljai vannak) teszik az embert emberré.

Az antropológiai feladata ezt tudatosítani az egyes emberben és segíteni ezek érvényesítésében. Cél, hogy az ember találja meg nembeli lényegét, találjon vissza eredeti természetadta mivoltához, győzze le a szenvedést, a sorsot, s mindennek kulcsa: a szeretet.

Feuerbach sem korának erkölcseit, sem a keresztény vallást nem tartotta megfelelőnek, ezért új erkölcsöt és új vallást hirdetett meg. Erkölcsének és vallásának alapja a szeretet.

A vallás lényege szerinte az embertől elidegenült és objektiválódott a szeretet.

A vallás szerinte az elidegenedés terméke. Ezt az elidegenedett szeretetet kell visszavenni, ez az új vallás lényege: istenszeretet helyett emberszeretet.

Az emberszeretet vallása, Feuerbach szerint minden vallás felett állna, s megszüntetné a vallások közötti különbségeket és vitákat.

Az új erkölcs lényege ön- és felebaráti szeretet.

 

2. A 19. század közepén jelenik meg a polgári filozófia egyik legeredetibb és legnagyobb hatású irányzata a pozitivizmus, illetve a pozitivista tudományfilozófia.

A pozitivizmus elnevezés a filozófiának arra az alapelvére utal, mely szerint megbízható ismeret csak adatokra, tényekre, érzéki tapasztalatokra támaszkodva lehetséges. Az a felfogás kristályosodott ki, hogy az emberiség sorsa, jövője a tudománytól, jelesül a technikai, műszaki tudományok fejlődésétől függ.

A pozitivizmus megalapítója Auguste Comte francia filozófus. Comte fő műve:”Pozitív filozófia kifejtése”

Alapelve: az adott tényekből, a „pozitív” tapasztalatokból kell kiindulni és minden olyan feltevést el kell vetni, amely túlmutat a tényeken. A tények, a pozitív tapasztalatok gyűjtése, rendszerezése, feltételrendszerük megismerése, a tények egymás közötti hasonlóságának és egymásutániságának megállapítása és csoportosítása.

A tudomány feladata atörvények ismerete alapján a jövőben bekövetkező jelenségek előrelátása, mert minden tudomány érteléme és célja az előrehaladás.

A pozitivista tudomány a „mit?” és „hogyan?” kérdésekre koncentrál.

A fejlődés lényege az emberiség és az egyes ember esetében az értelem fejlődése.

Comte azt írta: „ Ismereteink minden ága három különböző állapotot, stádiumot jár be, éspedig a teológiai, vagy fiktív állapotot, a metafizikai, vagy absztrakt állapotot és a tudományos, vagy pozitív állapotot”.

Az első stádiumban a hit, a másodikban a spekulatív gondolkodás rontotta le a tapasztalat hitelét.

A pozitív stádiumban az ember felismerve annak szükségességét, hogy abszolút érvényű, megbízható és használható ismeretekre van szüksége, s ez csak a tények, az adatok, a pozitív dolgok ismeretében lehetséges. Ezért lemond a világegyetem eredetének, céljának, a jelenségek lényegének kutatásáról.

A pozitív társadalom két döntő ereje a tudomány és a gazdaság.

A „pozitív filozófia” az alaptudományokat foglalja magában. A tudományok osztályozásának két lényeges feltétele a logikai és történeti szükségszerűség egybeesése.

A logikai szükségszerűség követelménye, hogy  a tudományok közötti függőségi viszony érvényre jusson, azaz mindegyik tudomány az őt megelőzőn alapuljon. A történeti szükségszerűség pedig kialakulásuk sorrendje szerinti besorolást feltételez.

A rendszerbe sorolásnál érvényesíteni kell az egyszerűbbtől a bonyolultabb felé való haladást.

Kiindulás a természettudomány, amelyen keresztül el lehet jutni a társadalomfilozófiához.

Comte szerint a külvilág tanulmányozásának legfontosabb eleme a csillagászat. A szervetlen csillagászat és a szerves biológia között a fizika és a kémia közvetít.

Az egész folyamat kezdete a matematika.

Így jutunk el a hat alaptudomány felismeréséhez, amelyek a következők: matematika, csillagászat, fizika, kémia, biológia, szociológia.

Ez a „tudománytan” a pozitivista filozófia alapja és lényege.

Comte szerint nincs szükség külön filozófiára, nincs szükség világnézeti kérdések taglalására, mert a Comte által összeállított tudományrendszer, maga a pozitív filozófia.

Comte pozitív filozófiájába nem fér bele a lélektan.

Comte saját filozófiáját valódi tudományfilozófiának tartotta.

Ez a filozófia maga az általánosított és rendszerezett „józan ész”.

Comte új tudománya, a szociológia, amelynek az elnevezését is ő adta és amelyet a társadalom önismeretének tartott. A társadalom egy kollektív organizmus, amelynek van statikája és dinamikája.

A társadalmi statika a struktúra tartós és általános elemeivel foglalkozik.

A társadalom dinamikája a társadalom mozgását és fejlődését tárgyalja.

Comte vallás-és erkölcsfilozófiája: a társadalom problémáinak, az emberiség bajainak orvoslása nem hagyta nyugodni.

Idős korában a vallás és a misztika irányába fordult. A vallás természetesen „pozitivista vallás” volt, amelynek alapgondolata: a szeretet, az önfeláldozó szeretet. Vallási és erkölcsi jelszava az altruizmus.

A pozitivista vallás hirdetése Comténál összefüggött azzal, hogy szerinte az ésszerű társadalmi rend csak úgy jöhet létre, ha az emberek leküzdik az önzést, s az egoizmust felváltja az altruizmus. Az egyén ne egy másik egyént szolgáljon, hanem a Nagy Lényt, az emberiséget.

3. A pozitivizmus egyik képviselője John Stuart Mill.

Egyik legjelentősebb műve „ A szabadságról” c. könyve, amelyben a polgári szabadságeszményeket (liberalizmust) védelmezi. Kiindulópontja az, hogy a szabadságról csak az értelem igenlésével lehet beszélni.

Mill szabadságfelfogása: a szabadság lelkiismeret, gondolati, érzelmi és véleményszabadság. Nem lehet szabad az a társadalom, amely ezeket nem tartja tiszteletben. Az egyén szabadságának korlátja, hogy nem sértheti meg mások érdekeit. Konfliktus esetén az intézmény, a törvény, a bíróság dönt.

Az angol pozitivizmus legkiemelkedőbb képviselője Herbert Spencer. Fő műve: „ A szintetikus filozófia rendszere” címmel jelent meg.

Filozófiája fő feladatának a fejlődési elv általános igazolását tekintette a természet és a társadalom minden jelenségében, s ezzel megalapozta az ún. evolucionalizmust. A fejlődés törvényét hirdette, amely azt jelenti, hogy a fejlődés az anyag integrációja, amelyet a mozgás szétszóródása kísér, mialatt az anyag a meghatározhatatlan, összefüggés nélküli egyneműségből a meghatározott, összefüggésteli különneműség állapotába lép.

Ugyanezt az utat járja be az emberi megismerés és a társadalom fejlődése is.

Spencer hirdette, hogy a társadalomban is létért való küzdelem folyik. A társadalmat nem egyszerű organizmusnak, hanem szuperorganizmusnak tekintette.

Ezután következik a békésebb ipari társadalom.

 

4. A pozitivizmus sajátos angolszász iskolája az ún. pragmatizmus, amelynek megalapozója Charles Peirce.

A pragmatizmus az a filozófiai irányzat, amelyben a cselekvés a gondolkodás fölé helyeződik, ahol az „igazságról” való döntés az elmélet gyakorlati kihatásaiból, az „életre” vonatkozó hasznából adódik.

A pragmatizmust átfogó jellegű igazságelméletté William James fejlesztette. Szerinte igaz az, ami a gyakorlati cselekvés szempontjából hasznosnak bizonyul.

A „gyakorlat” és az igazság szubjektivista értelmezése alapján John Dewey a fogalmakat (ideákat) a cselekvés „ „instrumentumaiként” határozta meg. Szerinte a logikai törvények és formák hasznos fikciók a tudományos megismerés számára.



Iratkozz fel hírlevelünkreNe maradj le a legújabb tételekről!

Értesülj elsőnek a legújabb minőségi tételekről, jegyzetekről és az oldal új funkcióiról!