Új kérdések a XIX. század második felében és a materialista irány

A pozitív társadalom két döntő ereje a tudomány és a gazdaság.

A „pozitív filozófia” az alaptudományokat foglalja magában. A tudományok osztályozásának két lényeges feltétele a logikai és történeti szükségszerűség egybeesése.

A logikai szükségszerűség követelménye, hogy  a tudományok közötti függőségi viszony érvényre jusson, azaz mindegyik tudomány az őt megelőzőn alapuljon. A történeti szükségszerűség pedig kialakulásuk sorrendje szerinti besorolást feltételez.

A rendszerbe sorolásnál érvényesíteni kell az egyszerűbbtől a bonyolultabb felé való haladást.

Kiindulás a természettudomány, amelyen keresztül el lehet jutni a társadalomfilozófiához.

Comte szerint a külvilág tanulmányozásának legfontosabb eleme a csillagászat. A szervetlen csillagászat és a szerves biológia között a fizika és a kémia közvetít.

Az egész folyamat kezdete a matematika.

Így jutunk el a hat alaptudomány felismeréséhez, amelyek a következők: matematika, csillagászat, fizika, kémia, biológia, szociológia.

Ez a „tudománytan” a pozitivista filozófia alapja és lényege.

Comte szerint nincs szükség külön filozófiára, nincs szükség világnézeti kérdések taglalására, mert a Comte által összeállított tudományrendszer, maga a pozitív filozófia.

Comte pozitív filozófiájába nem fér bele a lélektan.

Comte saját filozófiáját valódi tudományfilozófiának tartotta.

Ez a filozófia maga az általánosított és rendszerezett „józan ész”.

Comte új tudománya, a szociológia, amelynek az elnevezését is ő adta és amelyet a társadalom önismeretének tartott. A társadalom egy kollektív organizmus, amelynek van statikája és dinamikája.

A társadalmi statika a struktúra tartós és általános elemeivel foglalkozik.

A társadalom dinamikája a társadalom mozgását és fejlődését tárgyalja.

Comte vallás-és erkölcsfilozófiája: a társadalom problémáinak, az emberiség bajainak orvoslása nem hagyta nyugodni.

Idős korában a vallás és a misztika irányába fordult. A vallás természetesen „pozitivista vallás” volt, amelynek alapgondolata: a szeretet, az önfeláldozó szeretet. Vallási és erkölcsi jelszava az altruizmus.

A pozitivista vallás hirdetése Comténál összefüggött azzal, hogy szerinte az ésszerű társadalmi rend csak úgy jöhet létre, ha az emberek leküzdik az önzést, s az egoizmust felváltja az altruizmus. Az egyén ne egy másik egyént szolgáljon, hanem a Nagy Lényt, az emberiséget.

A pozitivizmus egyik képviselője John Stuart Mill.

Egyik legjelentősebb műve „ A szabadságról” c. könyve, amelyben a polgári szabadságeszményeket (liberalizmust) védelmezi. Kiindulópontja az, hogy a szabadságról csak az értelem igenlésével lehet beszélni.

Mill szabadságfelfogása: a szabadság lelkiismeret, gondolati, érzelmi és véleményszabadság. Nem lehet szabad az a társadalom, amely ezeket nem tartja tiszteletben. Az egyén szabadságának korlátja, hogy nem sértheti meg mások érdekeit. Konfliktus esetén az intézmény, a törvény, a bíróság dönt.

Az angol pozitivizmus legkiemelkedőbb képviselője Herbert Spencer. Fő műve: „ A szintetikus filozófia rendszere” címmel jelent meg.

Filozófiája fő feladatának a fejlődési elv általános igazolását tekintette a természet és a társadalom minden jelenségében, s ezzel megalapozta az ún. evolucionalizmust. A fejlődés törvényét hirdette, amely azt jelenti, hogy a fejlődés az anyag integrációja, amelyet a mozgás szétszóródása kísér, mialatt az anyag a meghatározhatatlan, összefüggés nélküli egyneműségből a meghatározott, összefüggésteli különneműség állapotába lép.

Ugyanezt az utat járja be az emberi megismerés és a társadalom fejlődése is.

Spencer hirdette, hogy a társadalomban is létért való küzdelem folyik. A társadalmat nem egyszerű organizmusnak, hanem szuperorganizmusnak tekintette.

Ezután következik a békésebb ipari társadalom.

A pozitivizmus sajátos angolszász iskolája az ún. pragmatizmus, amelynek megalapozója Charles Peirce.

A pragmatizmus az a filozófiai irányzat, amelyben a cselekvés a gondolkodás fölé helyeződik, ahol az „igazságról” való döntés az elmélet gyakorlati kihatásaiból, az „életre” vonatkozó hasznából adódik.

A pragmatizmust átfogó jellegű igazságelméletté William James fejlesztette. Szerinte igaz az, ami a gyakorlati cselekvés szempontjából hasznosnak bizonyul.