Hirdetés

Gottfried Wilhelm Leibniz (1646-1716)

9 perc olvasás

Leibniz sok területen bizonyult zseniális újítónak. Ezek egyike az, hogy ő vetette meg a lehetséges világok elméletének alapjait. Leibniz úgy gondolta, hogy amikor Isten megteremtette a világot, végtelen sok lehetőség közül választhatott (világunknak tehát, például a fizikai törvényszerűségek tekintetében, végtelen sok alternatívája volt). Leibniz azt is gondolta, kellett lennie valamilyen szelekciós szempontnak, amelynek alapján Isten éppen ezt a világot választotta. Mármost Isten természetével csak az a feltételezés egyeztethető össze, hogy választása értékszempontú volt: a lehető legjobb világot választotta. Innen ered az a Voltaire által (nem éppen méltányosan) kigúnyolt tétel, hogy világunk a lehetséges világok legjobbika.

Hirdetés

Leibniz munkásságának egyik fontos dimenziója volt az empirizmussal folytatott vita. Igen behatóan tanulmányozta Locke filozófiáját, és igen szellemes módon védelmezte a racionalista filozófiai hagyományt az empirista kihívással szemben. Ennek keretében valójában igen alapvetően módosította az innát ideákra vonatkozó racionalista álláspontot. Nem próbálta Descartes eredeti álláspontját a védelmébe venni (erre, Locke ellenérveinek nyomása alatt, nem is lett nyílt volna sok lehetőség). Ő inkább arra összpontosított, hogy Locke saját koncepciójában van egy feltűnő hiányosság, amelyet éppen az innát ideák feltételezésével lehetne kitölteni. Locke-nál, mint láttuk, az elme eredetileg ‘üres lap,’ amit az érzékelés tölt meg ideákkal, az ideákat pedig később a reflexió alakítja tovább. De ha az elme üres lap, akkor hogyan képes efféle műveletekre? Hogyan képes ideákat raktározni, fajták szerint megkülönböztetni, hogyan képes saját magát megfigyelni az ideákon végzett műveletek közben? Locke egész koncepciója működésképtelen, ha az elmébe nincsenek ‘beletáplálva’ kezdettől fogva azok a működésmódok, amelyek szükségesek az ideák kezeléséhez. Leibniz tehát úgy védte meg a racionalizmust, hogy egy apró kiegészítéssel látta el Locke kiinduló tételét. Locke azt mondta, semmi nincs az értelemben, ami ne lett volna előtte az érzékekben, mire Leibniz azzal válaszolt, „kivéve magát az értelmet.”

Leibniz minden tétele saját korának tudományában és filozófiájában gyökerezik. Ha tehát egy ilyen, szinte fölfoghatatlan rendszerhez jutott el, akkor az valamilyen komoly problémára utal az újkori filozófiai hagyománnyal (különösen a racionalizmussal) kapcsolatban.

Lapozz a további részletekért

1 2


Iratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsőnek a legújabb minőségi tételekről, jegyzetekről és az oldal új funkcióiról!

Sikeres feliratkozás

Valami hiba történt!