A halak osztálya, testfelépítésük és életmódjuk
Halak osztálya
A halak életmódjukkal, testfelépítésükkel, szervezetükkel a vízi életmódhoz tökéletesen alkalmazkodott gerinces élőlények. A régészek már a földtörténeti őskor idejéből is bukkantak különböző őshalak maradványaira. Ez nagyságrendileg 450 millió év, tehát kijelenthető, hogy halszerű lények már a történelem kezdete óta jelen vannak a Földön. Ezen leletek alapján megállapítható, hogy az akkor élt, gerinccsigolyákkal még nem rendelkező, ugyanakkor valamilyen páncélt már viselő őslények külalakja még nem igazán hasonlított a ma ismert halakéra.
Rendszertani besorolás
- Ország: Állatok
- Törzs: Gerincesek
- Altörzs: Koponyások (Állkapocs nélküliek és Állkapcsosok)
- Csoport: Halak (Körszájúak és Felsőbbrendű halak)
- Altörzs: Koponyások (Állkapocs nélküliek és Állkapcsosok)
- Törzs: Gerincesek
A felsorolás ennél részletesebben is lebontható.
Halak testfelépítése
Testük három testtájra osztható, ezek a fej (az orrcsúcstól a kopoltyúfedő hátsó széléig), a törzs (a kopoltyúfedő szélétől a végbélnyílásig) és a farok (végbélnyílástól a farokúszó kezdetéig). Vázrendszerük tengelyvázra (koponya és gerincoszlop) és végtagvázra (farokúszó váz) tagolódik. A vázrendszerhez tapadva a bőr alatt a kopoltyúfedőtől a farokúszóig húzódik a hal izomzata, amely a zsigerek védelméhez és a hal mozgásához, helyváltoztatásához szükséges.
A halak testfelépítése, testük keresztmetszete rendkívül különböző lehet, és az évmilliók során történő alkalmazkodás következménye. A fenékközelben élő lesőharcsa feje felülről lapított, a sebes patakokban élő pisztráng teste torpedószerű, a nagy kiterjedésű állóvizek lakójaként ismert pontyé pedig oldalról lapított, magas hátú.
A magasabbrendű gerincesekkel ellentétben a halak növekedése az ivarérett kor elérése után sem áll meg. Egyre lassuló ütemben, de ideális körülmények között életük végéig képesek növekedni.
Belső szervek
A halak rendelkeznek agyvelővel, szívvel, emésztőcsatornával (húsevő halak esetén gyomorral), belekkel, léppel, epehólyaggal, májjal, ivarszervekkel, úszóhólyaggal.
A halak vérmennyisége a testsúlyukhoz mérten meglehetősen csekély. Minél melegebb a víz, a hal szíve annál gyorsabban ver. A halak testében található erek rendkívül vékonyak és a testméretükhöz képest kis méretű szívvel rendelkeznek, mely kb. a hal súlyának 1%-a. Ebből következik, hogy a halak általában nem bírják a hosszan tartó küzdelmet. Ezt a tulajdonságot használja ki a horgászatok során alkalmazott fárasztás, mely során a hal a horgászorsó féke és a horgászbot rugalmassága ellenében igyekszik menekülni, mígnem a folyamat végére kimerül és meríthető nem lesz.
Kültakaró
A halak külsejét fajtól függően fedheti pikkelyréteg, csontlemezek („páncél”), vagy csupasz bőr. A hal kültakarója könnyen alkalmazkodik a körülményekhez. A tisztább vizű, ritkább növényzettel rendelkező élőhelyen található egyedek színe, mintázata gyakran teljesen eltérő a zavarosabb, árnyékos vízben élőkétől.
Ezen kívül minden hal testét nyálkaréteg fedi. Ennek elsődleges szerepei a víz ellenállásának leküzdése és a különböző élősködők, kórokozók elleni védelem. A doktorhalként is ismert compó nyálkájának gyógyító hatást tulajdonítanak; népi megfigyelés, hogy a sérült halak is előszeretettel dörgölőznek az intenzívebb nyálkatermeléssel bíró compóhoz. Ha valamilyen oknál fogva a halak testét fedő nyálkaréteg megsérül (esetleg elvékonyodik vagy megvastagodik), vagy a nyálkatermelés csökken és szabad felület nyílik a gombáknak, férgeknek, baktériumoknak, az a hal pusztulásához vezethet. Ez az oka annak, hogy a horgászok a telepített halastavak igen jelentős eszmei és anyagi értékkel bíró példányait kifogás után „elsősegélyben részesítik”. Ez a horogütötte és egyéb, a hal testén található sérülések egy speciális, horgászboltokban beszerezhető fertőtlenítő folyadékkal történő ellátását, kezelését jelenti.
Különböző, a hal sérüléseinek ellátására szolgáló készítmények
Megfigyelhető, hogy a kifogott példányt a horogszabadítás idejére mindig egy megnedvesített matracra vagy bölcsőbe helyezik és a mérlegelés, fényképezés, visszaengedés pillanatáig folyamatosan vízzel locsolják. A halak sérülékenysége miatt telepített halastavak horgászrendje, szabályzata szinte minden esetben előírja a hallal történő kíméletes bánásmódot. A tógazda ellenőrzi a halkímélő eszközök (megfelelő merítő, haltartó, fertőtlenítő, matrac, bölcső) meglétét és azok szabályos használatát.
Kép a halbölcső helyes használatáról – A nagytestű halak rendkívül sérülékenyek
Helyváltoztatás
A halak mozgásának célja általában a táplálkozás, a vándorlás, a kóborlás, a menekülés, a vízellenállás leküzdése, vagy a szaporodás.
A halak helyzet- és helyváltoztatása fajtól függően a hal testében található oldalizmok és/vagy az úszók segítségével történik. Ezek működése legtöbbször az élőhelyhez történő alkalmazkodás eredménye, elég, ha példaként a ráják és a makrélák közötti különbségekre gondolunk.
A különböző óceáni fajok testfelépítése sokkal inkább a kitartó úszásra, mint a gyors irányváltoztatásra alkalmas. Testük merev, farokúszójuk jellemzően éles, villás, ezzel elősegítve a nagy távolságok leküzdését.
Egy édesvízi ragadozó teste ezzel szemben rugalmas, zsákmányejtésnél villámgyors kirohanásokra képes, de kevésbé kitartó.
Bizonyos fajok (főként csontos halak) rendelkeznek ún. úszóhólyaggal, mely nem más, mint egy gázzal telt szerv. Ennek gáztartalmát a hal képes szabályozni és az így generált felhajtóerő segítségével a víz különböző rétegei között vándorolni, pontosabban a saját testsúlyát a víznyomással szemben kiegyenlítve erőfeszítés nélkül lebegni. Ezen kívül oxigénhiányos környezetben légzőszervként is funkcionálhat.
Táplálkozás
A halak táplálkozása a szájüregben kezdődik. A felszedegetett növények, kagylók, csigák, lárvák, magvak, rovarok; vagy a zsákmányolt halak, apró gerincesek, madarak útja ezen keresztül indul el a hal emésztőrendszere felé.
Előfordul, hogy a hal valamilyen fogazattal rendelkezik. A ragadozóhalak esetében ezek hegyes képződmények (ebfog) vagy sűrű kefefogazat formájában található meg. Ezek soha nem rágófogak, gyökerük nincs, mindig a táplálék megragadására, stabilizálására szolgálnak.
A békéshalak esetében garat- vagy torokfogakról beszélhetünk, melyek a táplálék részleges megőrlését, aprítását végzik.
Az emésztőrendszerbe juttatott táplálék megemésztésének ideje nagyban függ a víz hőmérsékletétől. A modern horgászat is a halak táplálkozáshoz köthető szokásain alapul. Minden olyan módszer etikusnak tekinthető, amely során a horgász a halat annak élelemszerzéshez köthető magatartását kihasználva igyekszik megfogni. A horgászboltokban kapható rendkívül csábító illatanyagok, a táplálékszegény környezetben használt magas tápértékkel rendelkező magkeverékek vagy a különböző kishalutánzatok, műcsalik mind ugyanazt a célt szolgálják: a táplálkozási reflex előidézését.
A képen „szakáll” nélküli horgászhorog látható – a hallal történő kíméletes bánásmód érdekében sok horgásztavon már kizárólag ilyen típusú horoghasználata engedélyezett
Bojtos úszójú halak: Átmenet a halk és a kétéltűek között. Mocsaras területeken élnek. Mai utódjuk a tengerek mélyén élő maradványhal.
Porcos halak: ide tartoznak a cápák, például: fehér cápa: a nyílt tengerek, óceánok lakója. Háromszög alakú fogai több sorban helyezkednek el a szájában és igen élesek. Általában rajokban vonuló halakat követ, ezekkel táplálkozik. A vízben úszó embert is megtámadják.
Ráják: Hasi- háti irányban lapítottak. A zsibbasztó rája különleges szervében (módosult izom) elektromos áramot termel. A termelt áram erőssége a 200 voltot is elérheti. Ezzel az árammal bénítja meg zsákmányait. A tengerfenék talajlakó állataival táplálkozik.
Sugaras úszójú halak: a legtöbb ma élő, közismert hal ide tartozik, például a hering. 30 centiméteres hosszúságú állat. Hatalmas rajokban él az Európa körüli hideg tengerekben. A tengerben lebegő kisebb élőlényekkel táplálkoznak. Ikrákkal szaporodnak, ikráikat több centiméteres vastagságban rakják le.
Érzékelés
A halak különböző érzékszerveinek működéséről leginkább a horgászok tapasztalatai alapján győződhetünk meg. Többszázezer ember hosszú évtizedek során összegyűjtött élményei alapján a halak minden érzékszervüket használják.
Látás
A Magyarországon megtalálható halak szeme jellemzően fejlett. Természetesen a fenék közelében élő, fejméretükhöz képest kis szemmel rendelkező fajok elsődlegesen nem látás alapján tájékozódnak, de a kifejezetten jó látással rendelkező balin zsákmányszerzésnél biztosan használja a szemét. Megfigyelték, hogy adott fajok az emberi szem számára láthatatlan UV-sugarakat is képesek érzékelni.
Egyes műcsalikat a biztos kapás érdekében UV festékkel is bevonnak – bizonyos fajok látják
Szinte biztos, hogy a legtöbb, látására támaszkodó halfaj színérzékelése is jó. Legjobb példa erre a horgászok által használt, a teljes színskálát felvonultató műcsalik tábora vagy a különböző élénk színben gyártott horogcsalik alkalmazása. Nem véletlenül készül annyi változat, és időnként tényleg nem mindegy, melyiket alkalmazza a horgász.
Színes halcsalik – a legtöbb hal színérzékelése jó
Szaglás
A halak rendelkeznek orrüreggel és szaglószervvel. Ezek fejlettsége és a halak szaglóérzéke különböző. Az orrüreg a halnál – ellentétben a többi gerincessel – nincs kapcsolatban a szájüreggel. Vannak fajok, melyek akár néhány molekulányi szaganyagot is képesek érzékelni, és ennek köszönhetően táplálékot lelni, ragadozó elől menekülni vagy ívóhelyet, partnert találni.
A különböző csalogatóanyagok elsősorban a halak szaglására hatnak
Ízlelés
A halak szagló- és ízlelő érzéke nem azonos. Képesek ízeket megkülönböztetni, a rossz ízű táplálékot érintetlenül hagyni, az ízletest felszippantani. A halak szájának környéke tele van ízlelő receptorokkal, de a fejen és a test két oldalán is találhatók. A harcsát például gyakran emlegetik úgy, mint egy „óriási nyelv”, ugyanis a testét fedő bőrfelület egészén előfordulnak ezek.
Hallás
Halak esetében klasszikus értelemben véve hallásról nem beszélhetünk. A halak nem rendelkeznek fülkagylóval, hallójárattal, dobhártyával, a vízben terjedő hanghullámokat ugyanakkor mégis érzékelik. Ez a szem mögötti koponyarészben lévő belső fülnek köszönhető. Minden horgász tudja, hogy a halak rendkívül érzékenyek a víz által közvetített zajokra, így a dobogás, zajongás, zenehallgatás, hangoskodás az egész napos pecát megpecsételheti.
Tapintás
A halak egyik legfontosabb érzékelése. A halak „tapintás” útján érzékelik a víz áramlását, a körülöttük lévő közeg hőmérsékletét, a különböző környezeti elemeket (növényzetet, akadályokat, stb.), egyéb halakat, élőlényeket. Párzás során meghatározó szerepe van, csakúgy, mint a rajtuk megtelepedő paraziták észlelésénél. Mindemellett a fejen, a száj környékén, bizonyos fajoknál a bajuszszálakon és a test egyéb felületén elszórtan ún. tapintó sejtek is találhatóak. Ezek segítségével a hal képes távolabbi akadályokat is észlelni vagy koromsötétben is biztonságosan közlekedni. Természetes, hogy nagy sebességgel úszó (pl. menekülő) példány szilárd felülettel történő ütközése számára végzetes lehetne. (A nagyfokú sérülékenységük miatt a halak fejének arckoponya részére megcsontosodott, kemény felület is képződött.)
A vízben történő „tapogatásban” és a vízáramlás érzékelésében óriási szerepe van az állatvilágban egyedülálló, oldalvonalnak vagy oldalszervnek nevezett idegcsatornának. Ez nem más, mint a hal testén mindkét oldalon hosszirányban, a középvonalon végigfutó idegcsapok alkotta sáv. Természetesen ez fajonként eltérhet, hiányozhat, többszöröződhet, a különböző halfajokon eltérő fejlettségű lehet.
A képen jól megfigyelhető a hal testén végigfutó oldalszerv
Az oldalszervet alkotó pálcikaszerű érzékelők a szélfútta fűszálakhoz hasonlatos módon viselkednek. A legcsekélyebb vízáramlás hatására is azonnal képesek elhajlani, ezzel különböző ingereket továbbítani a hal idegrendszere, agya felé. (Többek között ezért rendkívül nehéz puszta kézzel a vízből halat kifogni, hiszen már az ujjunk hegyének vízbe érkezését is képes érzékelni.) A halak idegrostjai az állandó testhőmérsékletű állatokhoz képest lassúbb ingerületátvitelre képesek, mindezt pedig a víz hőmérséklete is befolyásolja.
Lapozz a további részletekért