Szûntelen közel van a halál
Szûntelen közel van a halál – Csokonai Vitéz Mihály
Nézd meg csak a rózsák tûndöklõ szépségét,
Flóra magzatinak csuda
ékességét:
Most a virágoknak szépségét csudálod,
Majd száradt kóróit megúnva
útálod.
Így ember éltének mivolta hagyatott,
A három Párkákra egészen
bízatott,
Kik személyválasztás nékûl mindeneknek
Életek fonalát vágják a
véneknek,
De még az ifjak sem maradnak ki sorból,
Ámbár ki nem léptek még
gyermeki korból;
Mert akit akárhol célba vesz a halál,
A nyila halálos sebet rajta
talál.
Utólsó óráját senki sem tudhatja,
Hogy amikor hal meg, meg sem
gondolhatja,
Mert sebes szárnyakkal repûl mindenfelé,
Amott jár, majd fordúl gyors
lépéssel elé.
Gonosz Pándora is pixisét forgatja,
A sok embereket igen nyomorgatja,
Nem kérdi e’, ki ez, király-e vagy Irus,
Vagy nagy gazdagságban
kevélykedõ Cyrus,
Nem vigyáz senkire, érett-e vagy gyenge,
Hullt azért kalásszal együtt a
zõld zsenge.
Óh, te gyötrelmeknek kegyetlen királyja,
Nincs, ki veszélyedet valaki
kiállja,
Kérlek, kedvezz nekünk, gyenge edényeknek,
Kik társai vagyunk a
nyárleveleknek.
