Rút ábrázat s szép ész

Azt mondod, barátom, hogy én ocsmány vagyok,
     S orcám fertelmei irtóztató
nagyok.
Hogy én, ha magamnak zõld kantust vehetnék,
     Olvasva a majmok között
elmehetnék.
És hogy te nem tennél már engemet másnak,
     Hanem csak egy meggyfán lebegõ
Tamásnak,
Melyen ha Ily cirmos képpel hirintóznék,
     A varjú csak felém jönni is
irtóznék,
És hogy én ne vegyek reám semmi harát,
     Magam képe is tud játszani
maskarát.
Azért így szól rólam véled sok goromba,
     Hogy ez csak egy essõs idõben
nõtt gomba;
Hogy egy lóganéjon hízott rút pöfeteg,
     Melyre tekinteni a szemnek
viszketeg.

De megállj, barátom! ilyen ítéletet
     Még Mídás vagy amaz régi
szamár se tett.
Megállj, szép ostoba s festett fejû szamár!
     Kiben csak egy szóra kong a
kaponya már.
Lélektelen szép test és pengõ cimbalom!
     Hogy lettél csak cifra makhina,
fájlalom.
Szép súgárok lábad egyenes szárai:
     Még szebbeken járnak a szarvas
borjai.
Súgár derekadat ne csudáltasd vélünk:
     Az anglus csikókba szebbet is
szemlélünk.
Büszke fejér mellyed nem becses portéka,
     E’ csak egy kotlós szív
pompásabb hajléka.
Síma kezeiddel szívünket ne ragadd;
     A mutató fától e díszt meg ne
tagadd.
Ne légy márvány nyakad bõv magasztalója:
     Illene rá a cseh ló
nyakravalója.
Az igaz, fejérlik orcád igen szépen,
     A kecske hátúlja úgy fejérlik
éppen.

Rózsaszínnek se mondd veresses pofádat,
     Még én veressebbnek láttam egy
kutyádat.
Erõs vagy? s levered az erõseket is?
     Erõsebb az ökör s levér
tégedet is.
Te a fõbe tartod minden szépségedet:
     Megnézetem tehát Múzsámmal
fejedet.
Ez jóllehet csínos, s módija mostani,
     Még sem merne reá a cinke
szállani.
Éppen, míg még el nem száradt a törzsökje,
     Ilyen volt a Jónás félérésû
tökje.
Csak elõl épp volna egy keveset lompos,
     Lehetnél a nyájba az elsõ
kolompos.
Frizérozott hajad hosszan fedi nyakad:
     Még ez, szép Absolon! hátha
cserfán akad.

Ily tarka madarka vagy hát te, barátom.
     Ezzel tépett tested szárnyára
bocsátom.
Libegj te a felhõn, fitogtasd magadat,
     Büszkén csattogtatván aranyos
szárnyadat;
Én itthon maradok formátlan testemmel,
     Tökéletesítvén õtet is
eszemmel.
Ha ti gyaláztok is, majd mondják valakik:
     Kár, hogy az a szép ész oly rút
házba lakik.