A görög bölcselet kezdete, Szókratész előtti filozófia

Világképük természetesen mitologikus és vallásos volt, de nem a keleti népek módján. Korai világképük és mitológiájuk Homérosz eposzaiból tárul elénk, amelyek az európai szellem első jelentős megnyilatkozásai. A görögök szerettek és mertek gondolkodni, hittek a természetes értelemben, a gnószisz ( ismeret), a tudás megszerzésének lehetőségében, nem utolsó sorban a cselekvés sikerében. A görög mitológia istenei úgymond „emberszabású” istenek, akik emberi módon éltek és cselekedtek, szinte elérhető közelségben voltak az emberekkel (az Olümposz lakói), nem keltettek olyan félelmet, mint a keleti istenek. A görögök számára a világ megismerése és a világban való eligazodás szellemi szükséglet lett.

A görög filozófia születési helye Milétosz. Thálész, Anaximandrosz és Anaximenész -akik az ókori görög tudomány és filozófia alapjait megteremtették.

 

A milétoszi iskola megteremtője Thálész volt, aki elsőként alkotott egységes elméletet a természet, a világ rendszeréről. Sokoldalúságát bizonyítja, hogy csillagászattal, matematikával és geometriával foglalkozott. A róla elnevezett geometriai tétel alapismerete: a kör átmérője rajzolt kerületi szög mindig derékszög. Ő alapozta meg az arkhé-tant (arkhé, gör.:kezdet, ősok, őselv). Thálész arkhéja, őseleme a „víz” . talán azért mert felismerte, hogy a folyó menti és folyó közti kultúrák életfeltétele-emberé állaté, növényé- a víz. A meggazdagodás feltétele volt.

 

Thálész halála után tanítványa Anaximandrosz folytatta a milétoszi természetbölcseletet. Ő is csillagászként kezdte. A Földet a mindenség középpontjának tekintette, amely gömb alakú és lebeg a kozmoszban. A szél, az eső, a villám keletkezését a Nap hatására vezette vissza.

Minden keletkezést és változást természetes okokkal és folyamatokkal magyarázott. Számára az „ősok”, „őserő”, „ősforrás”, amit ő arkhénak tartott és „aperion”-nak mondott, ami meghatározhatatlan, határtalan, végtelen valamit jelentet.

 

Anaximenész a harmadik milétoszi,mivel ő is csillagászattal és meteorológiával foglalkozott.

Anaximenész arkhéja a „levegő”, kevésbé testi, mint a „víz” és megfoghatóbb, mint az „aperion”. Ő a levegőt tette meg világmagyarázati elvvé.  A levegő örökké létező, melynek önmozgása két irányban történik: a ritkulás és a sűrűsödés irányában. Szerinte az égitestek is földi eredetűek: a tűzből alakultak ki a csillagok.

1. Hülozoista (az anyag élő)

felfogást vallott, vagyis a természetben egy szellemmel átitatott, lélekkel bíró élőlényt látott.

Hérakleitosz Epheszoszban született és alapított iskolát. Politikától, köz-élettől elfordult, kizárólag a tudománynak élt. A világ keletkezésében és létében a törvényszerűségeket, a csalhatatlan bizonyosságokat kereste. Így jutott el a mozgáshoz, a változáshoz, mint a világmagyarázó elvhez. Filozófiájának alapgondolatait Hérakleitosz töredékei címmel tartja számon a filozófiatörténet. Arché  a  „tűz”. A tűz körforgása alaptörvény: „ A tűznek is ellenértéke minden, és a tűz is mindennek az ellenértéke, ahogy az aranyé a vagyon és a vagyoné az arany” Világmagyarázati alapelv a „ Panta rei”. Szerinte a lét nincs nem-lét nélkül és a nem-lét sincs lét nélkül. Végeredményben a lét van is, nincs is, „lét és nem-lét ugyanaz”. Hérakleitosz többértelmű kifejezése a logosz (gör. beszéd, szó), ami jelenti az „őstüzet”, mint archét, a világtörvényt, mint belső szabályozó erőt a dolgokban, az emberi értelmet, a lélekben gyökerező ésszerű gondolkodást. A megismerésben a gondolkodást magasabb rendűnek tartotta az érzékelésnél.

 

2. Az eleai lételméleti iskola képviselői:

 

A lételméleti problémák előtérbe kerülésében előkészítő szerepet vállalt Püthagorasz. Egyiptomban tanult matematikát és geometriát, ott ismerkedett meg a misztikával és a lélekvándorlás gondolatával.  Az ő archéja nem valamilyen ősanyag, hanem valamilyen őselv, rendező elv. Nem az vizsgálta, hogy miből van a világ ,hanem azt, hogy hogyan épül fel, hogyan lett a káoszból kozmosz. Az ő archéja a „szám” úgy vélte, hogy a dolgok sokszínűsége, minőségi különbözősége visszavezethető a mennyiségi különbségekre. Minden számnak megvolt a maga jelentése. A számok nála misztikus jelentést is kaptak. A négyes az igazságot, a tízes a világ alapját jelentette. A páros szám nőt, a páratlan férfit jelentett. Számmisztikáját összekapcsolta a lélekvándorlás gondolatával is.

 

Elea akkor görög gyarmat volt, s ott alakult meg a lételméleti iskola. Megalapítója Xenophanész volt, aki szerint a világ két részre oszlik: egy elvont, nem érzékelhető, változatlan részre és egy másik konkrét, érzékelhető, változékony részre. Az antropomorfizmussal együtt elutasította a politeizmust is, szerinte egy mindent átfogó egyisten létezik, s ezt nem lehet emberalakban elképzelni. A lételméleti iskola fő képviselője Parmenidész volt. A világot ketté osztotta: a létre és a létezőkre. A lét a szubsztanciálalitás, a lényeg. A létezők jelenség szintűek, átmenetiek. A lét az Egy, a létező a Sok. A alapja, forrása a lét. A létező az, ami érzékelhető, a lét az, ami elgondolható, csak logikai úton ragadható meg.

Parmenidész támadta a természetbölcselőket és Hérakleitoszt.

Parmenidész fogalmazta meg elsőként a logikai azonosság törvényét.

Parmenidész tanítványa Zénón vállalkozott arra, hogy mesterének elvont és meghökkentő állításait szemléletes példákkal érzékelhetővé tegye és igazolja. Az eleai iskolával szemben lépett fel a szicíliai Embedoklész. A lét ( az Egy) és a létezők (a Sok) ellentétét a négy őselem felvételével gondolta megoldani, a mopzgás ellenmondásosságát a két ellentétes erőre, a vonzásra és a taszításra vezette vissza.

Szerinte jól mondta Herakleitosz: Minden változik, kivéve magát a változást.

 

A görög filozófia második nagy korszakát, amit ntik felvilágosodásnak is neveznek szinté két iskola jelenítete meg: az atomizmus és a szofisztika. Az atomizmus előfutára Anaxagorász. Szerinte a növények és az állatok természets úton keletkeznek. Legértelmesebb lény az ember, mert keze van. Elfogadta az ősanyagok, a végső elemek gondolatát, de szerinte nem egy, nem négy, hanemvégtelen sok őselem létezett. Az őselemek, amit ő „szpermaták”-nak(magvacskák) nevezett, minden létező (a Sok) sajátjai. Úgy gondolta, hogy mindennek megvan az ősforrása, a szpermatája. Ezek mind mennyiségileg, mind minőségileg különböznek egymástól, kicsinységük miatt nem érzékelhetőek, csupán elgondolhatóak. A világ mozgatója nála a „nousz”, ami szellemet és törvényt is jelent. A nousz, ez az értelmes erő teremt és kormányoz mindent.

 

Az atomizmus elméleti kidolgozója és legkiválóbb képviselője Démokritosz, a rendkívül sokoldalú bölcs, aki csillagászattal, matematikával, etikával és filozófiával foglalkozott. Kiinduló tétele az, hogy két őselem létezik: az atomok és az űr. Az atomok parányi testek, amelyek csak mennyiségileg, alakilag, formailag különböznek egymástól, minőségük nincs. Az űr az üresség, a semmi. Az űr az a hely,ahol az atomok mozognak, ütköznek és összekapcsolódnak, így keletkeznek és hullanak szét a testek. Kitüntetett mozgásirány az atomok függőleges zuhanása az űrben, így minden keletkezés és megszűnése abszolút szükségszerű, mindennek megvan a maga oka, célszerűsége. Véletlenek nincsenek, amit véletlennek tartanak az csak látszólagos, és addig tart, amíg meg nem ismerik az okát, az atomelmélet általános világmagyarázati elv lett: az atomok összekapcsolódása -szétesése- halál, a lélek is atomokból áll. A megismerést az ún. „képelmélet”-tel magyarázta, amely szerint a tárgyakról apró elemek, a tárgyak képmásai válnak le és jutnak az ember szemébe és elméjébe: ezek az érzetek és észleletek, amikből gondolati elemek lesznek. Ezek alkotják a tudás alapját. A boldogsághoz vezető út: megérteni a világ törvényszerűségeit, korlátozni az emberi szenvedélyeket és mértékletes életmódot folytatni. Minden csak értelem és nevelés kérdése. A filozófiai gondolkodásban ő tudatosítja az absztrakciót, az elvonatkoztatást a konkrét tárgyszerű gondolkodástól. Ő nem egyes konkrét anyagot akar, hanem az anyagot, mint olyat, tehát az anyag fogalmát igyekszik megragadni.

Az antik felvilágosodás másik iskolája a

 

3. szofisztika,

amelynek legismertebb képviselői Prótagorasz és Gorgiász voltak. Szofistáknakeleinte olyan embereket neveztek, akik valaminek  a tudói , tanítói voltak. A szofistáknak nevezett tanítók viszont felismerték a grammatika, a retorika, a logika, a dialogus és a bölcselet jelentőségét. A szofisták legnagyobb képviselője az abderai származású Prótagorasz, akinek legismertebb és legvitatottabb mondását így fordították magíarra: „ Minden dolog mértéke az ember”

A szofisták érdemelték ki a „ felvilágosítók” nevet.  A másik nagy szofista, Górgiász, aki elsőként viszi be a filozófiába a kételkedést. A rendkívül magabiztos elődeinek és kortársainak ő az első, aki felteszi a kérdést: Honnan tudod?

Művében megfogalmazza mindent tagadó hármas tételét:

1 Semmi sem létezik

2 Ha valami mégis létezne, az ember úgy sem tudná megismerni.

3 Ha valami mégis megismerne, úgy sem tudná közölni.

A kételkedés a filozófiai gondolkodás egy rendkívül fontos, mondhatni, hogy kiinduló elemévé vált.