Nemes bátorítás

Szûnj meg az olyakkal magad is gondolni, barátom,
     Kiknek az érdem elég a
szidalomnak okúl.
Nem méltók, hidd el, nemes ellenségre az ollyak,
     Kikbe paraszt szívvel nemtelen
elme szorúlt.
Meg sok ezer kutya van, ki az áldott holdat ugatja,
     És ki az ártatlant szóba keverni
meri.
Ámde szamár bõgtét a mennyországba ki hallja?
     Amint a magyarok példabeszédje
tanít.
Légy te bolond, mint õk, vagy bírjál oly kutya-szívvel,
     Mindjárt társ-parolát fognak
örökre veled.
Õk az okost, jámbort valahol tûndökleni látják,
     Ûldözik, és pöffedt kedveket
abba lelik,
Hogy nyomorúlt sorsok vinnyóit az égig emeljék
     A más érdeminek dûlt palotája
felett.
Tarts velek és kõlcsön segedelmet nékik ajánljál,
     Mindjárt megszûnnek lenni
csatába veled.
Én pedig azt mondom, hitvány pletykákra ne hajtsál,
     Légy ember s iszonyú szíveket
óva kerûld.
Légy te az, aki valál: mind megpukkannak irígyid,
     Minthogy igaz, mindég gyõzni fog
a te ügyed.
Nagy lélekre szokás alacsony lelkeknek ugatni,
     Mert ki mivel nem bír,
becsteleníti kivûl,
Benn maga mérgétõl rongáltatik: én pedig inkább
     Szánom az íly embert, mintsem
irígye legyek,
Mert ki az égre pököd, maga képét szokja beköpni,
     És ki szelíd virtust bánt, maga
hírit öli.
Benned az elme serény, a szív jó, rajta, barátom!
     Mért szomorodnál meg holmi
goromba miatt.
Vágd ketté szavait mintegy tréfával azoknak.
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –