Árpád

vagy a magyarok megtelepedése

     Rettentõ hadakat, vért és egy
nemzeti szörnyû
Bajnokot éneklek s a bús hadak istene bátor
Hét fõ hadnagyait, kik a maga lakta helyérõl
Egy isten vezetése alatt bújdosni kiindúlt
S mind fõldön, mint a vizeken, mind ellene támadt
Harcaiban nagyokat szenvedt európai legszebb
Nemzetet a Pannon boldog mezejére vezették!
Mint a cserje között a tõlgy, mint a kiderûlt éj
Apró csillagi közt a hold, úgy fénylik ezek közt
Nagy születésével s felséges tettei méltó
Fényivel a szörnyû Árpád – az az isteni férfi,
Akinek áldja porát még a késõ maradék is.
Sok történeteken kellett neki menni keresztûl.
Sok hadakon kellett fecskendeztetni ki vérét,
És bár a vezetõ isten maga tette vezérré,
S bár derekán viselé az erõs hadak istene búsúlt
Fegyvereit, mégis csak alig gyõzhette halandó
Vállaival szörnyû bajait, míg megtelepíté
Nemzetit, – a legjobb fõldön, – míg rendele törvényt
S alkota oly nemes alkotmányt, melyben az idõnek
Szennyei közt az õ fényes maradéki ragyognak.
Míg szentegyházat s óltárt építe vezérlõ
Isteninek s a megrettent Európa határi
Megrázásával nagy lelkû nemzete fényét
A ragyogó napnak méltóságáig emelte,
S Istentõl azt nyerte, hogy a kék északi sarkon
Nemzete drága magyar neve csillagfénybe ragyogjon.
Nemzeti tûz! Te magyar lélek! Haza tiszta szerelme!
Boldog Hélikonunk szent szûzei, melyek az édes
Hanggal hódító érzést egyelítetek öszve!
Jóltévõ magyarok-kegyes-istene! akit Etelka
Így nevezett, s mind, mind, édesség isteni! mind, mind
Hintsetek e csendes s árnyékos võlgyre világot,
Amelyben Múzsám koszorúját hajnali tépett
Rózsából most fûzi vitéz bajnokja fejére.
A ti lehelletetek jól tévõ életet árúl!
Ott, ahol éneklek, csendes szellõcske lebegjen!
Balzsam- s rózsaszagok fújják a barna homálynak
Árnyékit, leskõdjön az est mosolyogva szemembe,
S mennyei mézetek egy epedõ bús fûlemilének
Édes jajja között a szép íz gyenge tejével
Lepje meg a híves forrást, hogy majd mikor egy kert
Gallyas bóltja alatt, ahol a fényes Buda vára
Talpait a gõgös habokon úszó Duna nyalja.
Más részrõl pedig a szerelem s a pannoni múzsák
Szentelt berke vagyon, s élesztõ mennyei kútjuk,
Ott, ahol a mesterség s a természet is Orczyt
Tiszteli, ott mikor egy szirten énekli vitézét
Múzsám s a hold fénye alatt epekedve zokogja
A megavúlt emlékezetet, – legyen éneke édes!
A Ti mosolygástok kezes is s nekem életet ígér.
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –

Rövid kritikai rajzolatja egy nagy magyar epopoeiának,
melynek neve: Árpád, vagy a magyarok megtelepedése

     I. könyv.
Árpád Lebedin mellett megverettetvén a pacinacitáktól,
Szabolcs és Bors vezér-hadnagy barátival szaladásnak indúl.
Egy
csillagba õltözött istenasszony Hálic felé igazítá õket;
oda
mentek, elõször esméretlen idegeneknek adták ki magokat, de
midõn
a fejedelemnétõl megtudták, hogy a fejedelem az Attila
országát
visszaszerezni jövõ magyarok eleibe ment ajándékokkal, akkor
kijelentették magokat, hogy õk is azok közûl valók, de õk
Lebedinnél,
az Elõd vezérsége alatt, kevés számmal lévén, a
pacinacitáktól
megverettek stb. A fejedelemné igen szívesen fogadja.

     Ezt majd álomlátásokkal s
egyebekkel ékesítem.

     II. könyv.
A fejedelemné kívánságára Árpád nemzete
történeteit beszéli el a Lebedinnél való csatáig.
Nevezetesen: hogy
õk legrégibb nemzete a világnak, hogy Attila az õ nagyatyjuk,
hogy
neveztettek õk magyaroknak és chasaroknak, hogy csalogatta
õket egy
esmeretlen isten, az õ nagyatyjuk fõldjének visszavételére,
hogy vette
rá az útra, hogy indúltak ki, micsoda ceremóniákkal éltek,
hogy jöttek
az Etel vizén keresztûl, hogy tanyáztak a Tanaisnál, mint
telepedtek
meg a Boristenesnél és mint áldoztak ott, mint voltak ott
három
esztendeig a chasarok szomszédságában s hogy indultak Kióv
felé és
mint vették meg Kióvot.

     Itt a scytha antiquitások
fognak illettetni, amennyire csak lehet.

     III. könyv.
A fejedelemné nagyon becsûli Árpádot. Árpád az
atyján, barátin, szeretõjén, a maga gyalázatján, népe
kárán, a népnek
napkelet felé való visszaûzettetésén kesereg éjjel
magában. Bors egy
szeretõjét siratja, aki a pacinaciták által elkergettetett a
többivel
napkelet felé. A magyarok Kióv felõl megérkeznek Hálicba, az
elejekbe
ment fejedelemmel; nagy pompával; örûlnek, hogy Árpádot,
Szabolcsot és
Borsot ott kapták; áldoznak, ünnepelnek; az egész tábor és
a háliciak
mint vígadnak. Kérik Árpádot, hogy a lebedini
megverettetését beszélje
elõ etc.

     IV. könyv.
Árpád beszéli, hogy amint Kióvtól, a többi
magyaroktól, az Elõd tábora a Boristenes mellékének
megvételére
elkûldetett, ott mint vendégeskedtek, mint lepték meg a
pacinaciták,
hogy azok egy nemzetbõl lévén velek, miért támadták mégis
meg, mint
vágták kétfelé az õ táborukat – mint nyomták vissza
napkelet felé
az õ táboruk nagyrészét, s mint verték meg a kisebb
részét, úgyhogy
kevés maradt belõle, a megmaradtak mint vonták magukat az
Etelközre;
mint szaladtak õk el, és egy istenasszony mint vezette õket
Hálicba.
Álmos megköszöni a fejedelemnének fiához és hadnagyihoz
való jóságát:
barátsága a háliciakhoz, bánatjok az elmeneteleken. Kádár
vígasztalja,
hogy a vezetõ isten el nem hagyja etc.

     V. könyv.
Egy hónapig Hálicban való múlatások. Játékjaik.
Árpádnak magaviselete etc. Szerelme. Onnan való elindúlások,
útjok
Munkácsig: ott egy hónapig való múlatások. Árpádnak
házassága.

     Itt a magyarok antiquitási a
házasságban bejönnek.

     VI. könyv.
Ungvárnak megvétele. Laborc esete. A chasarok
vagy császáriak követsége a magyarokhoz. Álmosnak látása.
Kádárnak
látása. Árpádnak fejedelemmé való tétele. Az esküvésnek
újra való
megerõsítése.

     VII. könyv.
Árpádnak esztendeig a Bodrogközön való múlatása,
a Retel és Tarcol kémlelése. A Bodrogparton egy patak
(Sárospatak)
mellett a múzsáknak eleikbe való menetelek és aziránt való
kérelmek,
hogy engedjék meg õket ezután is ott lakni. Azoknak tett
felelete
Retelnek. Tuhutumnak és Szabolcsnak Mén Marót ellen való
kûldése.
Szabolcsnak szerelme, szeretõjének Lyányváron való
megölettetése a
tótok által, azon való bánatja, bosszúállása és egy
isteni jövendõlés
afelõl, hogy az a rész az õ nevérõl neveztetik, hogy
maradéki igaz
magyarok lesznek örökké, s az õ fogadása. Hadadon a hadak
istenének
való oltár építése. Gád és Gelus megverettetése s azon
fõldnek
elfoglalása etc.

     Ez igen szép darab lesz.

     VIII. könyv.
Árpádnak Zalánhoz való ajándéka, annak minden
birtokának elfoglalása. Borsnak vitéz tettei: Borsod és Bars
várának
építése; neki tett jövendõlések. Zoltánnak Zsolton való
születése. A
magyarok öröme.

     IX. könyv.
Árpádnak Csepel szigetébe való menetele. A
pusztaszeri elsõ diéta. A törvények és a nemzeti alkotmány
etc.

     Itt a magyar fundamentális
törvények béjönnek.

     X. könyv.
Árpádnak az Attila várába való menetele, ott és a
Nyúlak szigetében való múlatása. Isteni látás a végzés
tükörszobájában,
maradékáról egész a mostani idõig.

     Itt valami csak méltóságos a
magyar nemzetben, mind fogja látni Árpád.

     XI. könyv.
Pannoniának elfoglalása. Mén Marótnak leánya
iránt Árpádhoz való követsége, az etelközieknek
kiverettetése stb.

     XII. könyv.
Az országnak nagy innepe. A világosi szentegyház
felszentelése, a törvények kihirdettetése, az isteneknek
áldása. Itt
a magyarok istene, az õ vitézségükért, megmutatja, hogy a
magyarok
elsõ betûjét éjszakon csillagból csinálta ki. A múzsák
kérni fogják
a magyarok istenét, hogy engedje meg nékik magyar nyelven
énekelni,
de az isten a végzésre haragosan tekintvén, kilencszáz
esztendõn
szomorúan nézett keresztûl, a tizediknek pedig elejére
elmosolyodott.
A múzsák is szomorúan és némán néztek azokon keresztûl, a
tizedik
elejére pedig õk is mosolyogtak s akkorra elõre énekeltek a
magyarok
istene dícsõségére. S e lesz vége.