Hirdetés

A tengeri háború

A tengeri háború – Csokonai Vitéz Mihály

Béborúl hirtelen a nap nyájas fényje,
     Elzárván a setét felhõk
szövevényje,
Melyeket a gyors szél felvévén hátára,
     Nyargal véle az ég felsõbb
határára.
Megborzad a setét tenger, mivel hallja,
     Mely bús hangon mormol a rémûlt
ég alja.
A megszakadt zápor özönnel tõltõdik,
     A tenger sikóltó zúgással
verõdik.
Lerohan a felhõ megnyílt csatornával,
     Egyesûl a tenger atyafi habjával.
Közte az ellobbant villámok látszanak,
     A tüzes mennykövek pattogva
húllanak.
Rádördûl a felhõk fegyveres tárházza,
     Az égnek mind a két sarkait
megrázza.
A darab felhõk közt dübögve dörömböl,
     A megrendûlt tenger torka mind
rábömböl.
A szelek halomnyi habokat görgetnek,
     Mindenikbe egy-egy halált
hempelygetnek;
Most a hajót olyan magosra feltolják,
     Hogy már az árbocfák a holdat
korholják:

Majd köztök a hajó oly mélységekbe csúszik,
     Hogy a Perzefoné feje felett
úszik.
Csikorog a kötél, az árbocfa törik,
     Kötésit a dühös habok
öszvetörik.
Az eget verdesi a jajszó századja,
     Melyre az a választ mennykövesen
adja.
A halál kevélyen nyargal a habokon,
     Nyilait ordítva szórja el azokon.
Az irtózás véle, a kék rettegéssel,
     A sárga félelem- s
kétségbeeséssel,
Denevér szárnyakon repdesnek itt széjjel,
     Szörnyebbekké tévén e nappali
éjjel.
Egyik csupa néma, más csak a jajt szólja,
     Remegõ szavait ketté darabolja,
Némelyik sír, ordít õröngõ lármával,
     Némelyik csak piheg, nem bírván
magával.

Azalatt lobbannak a szörnyû villámok,
     A rettentõ tüzek húllnak,
nincsen számok.
Ropog a kipattant mennykõ és legörög,
     Az égnek megrendûlt sarka hosszan
dörög.
Sikoltnak Éolus dühös seregei,
     Nagy csatát kevernek vad
forgószelei.
Újabb zavarodás lázzad a tengeren,
     Verõdnek a habok egymáshoz
ezeren.

Megérzi Neptúnus, megjelentvén néki
     Híg palotájának lehúllt
omladéki.
Kiüti a fejét, széjjeltekint várán,
     Hát látja a szörnyû
pusztúlást határán
Néki mindjárt, öszvehívja a szeleket,
     S megdorgálván õket s dühös
vezérjeket,
Jól megegyengeti õket tridensével;
     Így mind hazafelé ereszti
békével.
Akkor nyájas színnel felûl szekerébe,
     Triton és nimfái mennek
seregébe,
Kikkel együtt a vad tengert csillapítja,
     S a felduzzadt habok hátait
simítja.
Azok alázatos kérelemhez nyúlnak,
     S hízelkedve urok lábához
borúlnak. –

Szakadoz a felhõk setétes kárpitja,
     Az elzárt egeknek kékségét
megnyitja.
A nap a felhõkbõl kiderítvén fényét,
     Édesen bíztatja a vizek
örvényét.
Végre minden felhõk messze elenyésznek,
     A kiderûlt egek már teljes fényt
vésznek,
S megmutatja a nap a fellegek megett
     Az égnek a fõldet s a fõldnek az
eget. –

Így beszélte végig, újítván félelmét,
     Ama gazdag hajós saját
veszedelmét.
Még akkor is lucskos vala a ruhája,
     Ábrázatján ûlt még a halál
formája,
S kétségbeesését csak az enyhítette,
     Hogy kincsét elvesztvén magát
megmenthette.
Írtózva tekintett még egyszer útjára,
     Megrázkódott s ekként szóllott
utóljára:

Halász! te ez odvas fûzfa árnyékában,
     E magános sziget fövenyes
partjában
Boldog szegénységben éled világodat,
     Áldott csendességgel várod
halálodat;
Melyet én aggódó gond közt siettetek
     S a tenger rémítõ habjain
kergetek. –
Jámbor öreg! milyen érzékenyen veszem
     E kenyérkét tõled, melyet sírva
eszem.
Mely nyúgodva ûlök zsombokos párnádon,
     A zûrzavart kívûl látván
kalyibádon.
És bár sokat érõ kincseim vesztek el:
     Nem kereskedem már s innen nem
megyek el.

Így szólott a kalmár, s a halász kezeit
     Megfogván, rá sûrûn hullatta
könnyeit.
Melyre a bõlcs öreg ekképpen felele:
     Édes uram! mit is értél eddig
vele?
Mit használt, hogy kincsed öszvegyûjtögetted,
     Ha rettegtél s semmi hasznát nem
vehetted?
Fáradságos élet, aggódás és halál
     Volt szûntelen társad, míg dús
kalmár valál.
Mit ér úgy az élet, ha csendességünk nincs?
     Mit ér az elégség nélkûl
akármi kincs?

Bolondság! – Az ember kevéssel megéri,
     Mihelyt kívánságát
szükségéhez méri.
De ez a majmoknak legkevélyebb fajja
     Szívével az egész világát
felfalja.
(S meg nem elégedvén minden állatokkal,
     Még embertársát is bírni vágy
azokkal.)
Így tészi az ember az embert szegénnyé,
     Mihelyt a kevélység válik fõ
törvénnyé,
S mihelyt a fagy ellen készített ruhára
     Arany mívnek is kell hágni
utóljára. –
Uram! te miólta sok tengert próbáltál,
     Gályádon sokféle portékát
találtál.
Melyért te nem szántál szorúlni deszkára,
     Az emberek pedig
koldústarisznyára.

Mondd meg nékem: volt-é egy megkülönbözött
     Szükséges portéka annyi áruk
között,
Mely nélkûl az ember boldog nem lehetne,
     Ha amennyi szükség, csak annyit
szeretne?
Volt-é száz közûl egy?…Vállat vonítsz, látom:
     Egyenességed becsûlöm, barátom!
Ah! megérdemli ez, hogy barátod legyek,
     S elõdbe egy szíves tanácsot is
tegyek. –
A haboktól maradt még annyi jószágod,
     Hogy abból boldogúl élheted
világod:
Élj magadnak már most s tulajdon házadnak,
     Hazádnak munkálkodj és
embertársadnak.
Ha én e csekélybõl vígan elélhetek,
     S még a gazdaggal is, látod, jól
tehetek:
Mért nem élhetnél te a többõl, mint egy bõlcs?
     Csak haszontalanra s rosszra sohase
kõlts.
Sohasem jóltévõbb a dús, mint a szegény;
     Csakhogy többet adhat, mint a
szegény legény.
Néha még többet tesz a nyomorúlt körûl,
     Ha rajta egy másik nyomorúlt
könyörûl.
Többet egy kis kenyér s egy vígasztaló szó,
     Mint a gazdag kézbõl nyújtott
panaszos jó.
Boldog lehetsz tehát; csak jó ember legyél,
     Vígan s mértékkel élj, szeress
és jól tegyél. –

E szókra a kalmár szemét felemelte,
     Térdére két könnyet ejtett s
ezt felelte:
Öregem! barátom! jer el te is velem,
     Elvesztett kincsemet tebenned
fellelem.
Hadd fizessem vissza jótéteményedet,
     Holtig barátomnak tartalak
tégedet. –
Ekkor kezet fogtak szíves csókolással,
     S még aznap a parton maradtak
egymással.
A halász búsabban vált meg kunyhójától
     Másnap, mint a kalmár Neptún
országától.


Iratkozz fel hírlevelünkreNe maradj le a legújabb tételekről!

Értesülj elsőnek a legújabb minőségi tételekről, jegyzetekről és az oldal új funkcióiról!