Egy bécsi magyar gavallér

Be kedves napjaim repdestek mellettem!
Be vidám életem volt régenten!
Mikor még a márvány szívet is megvettem
Egy szócskán, egy kurta komplimenten: –
De most már kerûlnek, látom, az olyak is,
Kik hajdan tiszteltek, s imádtak is.
Úgy vagyon! kit tegnap bálványolt a dáma,
Szemeit gúnyolva hányja rá ma.

Míg csengett, míg pengett nálam a sok tallér,
Míg szemfényt veszthetett a szuferint;
Voltam a dámáknál kedves egy gavallér,
Tiszteltek, imádtak módjok szerint: –
De most rám mindenik félszemmel hunyorgat,
Megvetõ nézéssel hátat forgat.
Úgy vagyon! bár tegnap ölbe volt a legény,
Láb alatt sem fér el ma, ha szegény.

Már ma a szíveket kirakják vásárra.
Legjobbat vehet a legpénzessebb;
Komisz lesz s rosszféle, ha olcsó az ára,
A módi s kûlfõldi legbecsessebb: –
Így arany szerelmet aranyon vehetel,
Réz lesz, ha csak rézzel fizetgetel.
Úgy vagyon! most arany idõben kell élnünk,
Amint peng, aszerént kell remélnünk.