Hirdetés

Czindery sírja felett

Czindery sírja felett – Csokonai Vitéz Mihály

A kesergõ özvegy

Kedves test! hát itt szemléllek
     A holtak között, –
     Belõled ama nagy lélek
     Már kikõltözött, –
     A keskeny emberformába
     Minthogy meg nem fért:
     Eredeti hazájába
     Innen visszatért.
     Tõle megfosztattunk,
     Csak sírni maradtunk.
     Óh halál!
     Hogy valál
     Ilyen kegyetlen?

Aki esztendõk sokságát
     Élni méltó volt,
     Alig élte ifjúságát,
     Véletlen megholt.
     Életének tavaszára
     Alig juthatott,
     A jó lelkek fájdalmára
     Elragadtatott.
     Engemet s árváját,
     Barátit, hazáját,
     Íly korán,
     Szaporán
     Bánatra hagyá.

Lehet-é szívnek keserve
     Oly, mint az enyim,
     Midõn itt látom heverve
     Kedves Czinderym?
     Nevem nem Mária lészen,
     Hanem Mára már,
     Mert keservvel folyt egészen
     Nékem e pohár.
     Elfelejthetetlen,
     Szerelmes, egyetlen
     S hív pár volt,
     Kit e bolt
     Örökre elzárt.

Lelkem sûrû sohajtását
     Égig emelem;
     De szívem vígasztalását
     Sehol nem lelem.
     Áztatom könnyhullatással
     Kincsem fejkövét,
     Kiáltom bús zokogással
     Czinderym nevét:
     De nagyobb kínomra,
     Ennyi sok jajomra
     Ah, sem õ,
     Sem e kõ
     Nem felel vissza.

Így kell-é tehát nevelnem
     Új kínt kínomon?
     S gerliceként nyögdécselnem
     Árva voltomon?
     Nincs, akiben feltaláljam
     Veszteségemet,
     Nincs enyhítõm, hogy kiálljam
     E gyötrelmemet.
     Ha már elvesztettem,
     Kit híven szerettem:
     Csupa jaj,
     Kín meg baj
     Lész az életem.

Dicsõ lélek! te elvetted
     Méltó sorsodat:
     Ne felejtsd el, ha szeretted
     Hív galambodat,
     Ne felejtsd el, örömednek
     Közepette is,
     Hogy híve voltam szívednek,
     S kedveltél te is,
     A menny pitvarában
     Több hérók sorában
     Vígadjál,
     Kedves Pál!
     Örök hazádban.

Én pedig ez únt világban
     Még itt maradok,
     Míg e gyászos árvaságban
     Majd elhervadok.
     Addig is a sírnak halmát
     Meglátogatom
     S gyakorta szívem fájdalmát
     Itt lejajgatom.
     Mind ide temettem
     Valamit szerettem:
     Óh, remek
     Tetemek!
     Isten hozzátok!

Alig várom, hogy érhessem
     Kimúlásomat,
     Hogy ismét megölelhessem
     Kedves Pálomat.
     Amaz elfelejthetetlen
     Mióta felszállt,
     Nékem e világ kietlen
     Pusztasággá vált.
     Óh, egek hajléki!
     Sírhalmok árnyéki!
     Lelkemet,
     Testemet
     Fogadjátok bé!

A mennyeiek karja
Így vígasztalja az özvegyet

     Kegyes özvegy! vegyél búcsút
keservedtõl,
Szûnj meg, óh bús gerlicepár, nyögésedtõl.
Õ a mennynek pitvara körûl
A dicsõség trónusában ûl,
Halhatatlanság kelyhének örömnedvét issza:
A nyomorúlt fõldiekhez hogy vágyna hát vissza?

     Fényes napod lenyugvását
mért siratod?
Tûndöklik õ, azérthogy te nem láthatod.
Már kérkedik, már ragyog vele
Az alvilág hosszas éjjele.
A téli nap, bár futása rövid, és súgári
Hamar húnynak, szintoly dicsõ, mint a hosszú nyári.

     Az alacsony világ meg nem
érdemlette,
Hogy íly dicsõ lélek lakjék közepette,
S hogy egy bõlcset zaklasson ma is,
Nagy szerencse, hogy csak látta is.
Az íly hérós született csak boldogabb idõkre:
Felhoztuk hát, hogy jutalmát elvegye örökre.

     Nyerjen újra vígasztalást
árva szíved,
Halhatatlan életet él a te híved.
Halál s irígy porba nem temet
Egy Czinderyt s annyi érdemet,
Már temjénnel tiszteli õt virtusa s hazája,
Fején lebeg a dicsõség örök koronája.

     Vígasztalódj, szép
érzékeny! már itt néked
Hív szívedért, virtusidért kész a széked.
Triumfálsz az élet bajain;
S a kellemek arany szárnyain
Felemelkedsz megdicsõûlt kedvesed ölébe,
Vígadni a heroínák örök innepébe.


Iratkozz fel hírlevelünkreNe maradj le a legújabb tételekről!

Értesülj elsőnek a legújabb minőségi tételekről, jegyzetekről és az oldal új funkcióiról!