Az én vagyonom

Ugyan tehát mit érsz azzal,
     S mi hasznod e munkába,
     Hogy kincseid nagy halmazzal
     Gyûjtöd bé a ládába?

A te szívednek bálványja
     Az epesztõ fösvénység,
     Gyötör csalárd ragyogványja,
     S titkon öl a szegénység.

Te a felsõbbek udvarát
     Éhen és szomjan lesed,
     A nagyok záros pitvarát
     Szívszakadva keresed.

Melyben azoknak lábait
     Örvendezve csókolod
     S ezzel hiánosságait
     Érdemidnek pótolod.

Te nem sajnálsz mászni porba
     S másoknak rabja lenni,
     Csak hogy szabad légyen sorba
     A több rabokkal menni.

S eképpen nyert érdemeid
     Ruháidra varratod,
     Szolgaságod szép jeleit
     Azokon fitogtatod.

Végre fellengõs palotát
     Rakatsz a felhõk között,
     Amelybe bíbort s tafotát
     Az öt világ kötözött.

A szegénytõl gráciádat
     Sok grádicsra emeled,
     Tõle készûlt palotádat
     Még magad is tiszteled.

De légyen ez a szerencse,
     Légyen tiéd, barátom!
     Sorsom ettõl az ég mentse.
     Becsesb az én sajátom.

Egy helyhez nem kötelezem
     Én gyönyörködésemet;
     S így magam le nem vetkezem
     Szabados tetszésemet.

Minden, ami csak szépíti
     Az egész természetet,
     Bennem a gondot enyhíti,
     Ha rabszíjjára vetett.

Az éneklõ madarkákkal
     A szép napot tisztelem
     S a csendes etéziákkal
     Élesztgetem kebelem.

Ha sétálok, szép útamon
     Liliomon sétálok
     S kevélykedve a Salamon
     Dicsõségén járkálok.

A hegyek hûs forrásai
     Lelkem feléleszthetik,
     Ezt a gazdagok borai,
     Óh, ezt ritkán tehetik.

Édes anya a természet,
     A bujaság mostoha,
     Ez legtöbbször elenyészett,
     Az nem változik soha.

A gyönyörûség karjait
     Itt kinyújtja énnekem,
     S pengetvén lantom húrjait,
     Édesíti énekem!