[Aranysujtásos nadrág]
[Aranysujtásos nadrág] – Csokonai Vitéz Mihály
1
Perpatvart, házsártosságot,
Még kemény csatákkal ám, –
S egy arany sújtás nadrágot
Énekel kis trombitám;
Amely nagy kincsért sok népség,
Sok vitéz rend és sok szépség
Véres hadba kelt vala.
2
Eztet Véczy elragadta
A kevély Kõszáritól,
Lobbanván ez is miatta
Márs vitéz szikráitól,
Harcolt a Nadrág dolgába,
S Véczyt sok tüzes csatába
Ostromlá, – de hasztalan!
3
Élni fog dicsõ nevébe
Véczy túl a Vágon is:
Mert íly dolgot régenébe
Nem vitt véghez Jázon is,
Amidõn aranygyapjával,
S bûvös, bájos Kondijával
Annyi próbákat teve.
4
Múzsa! s múzsáknak szerelme,
Kótyogós Butellia!
Amelytõl vidúl az elme
S ébred a fantázia:
Tõltsd be lelkem spiritussal,
Hadd harsogjam Enniussal
A vitézek fegyerit.
5
Hadd fessék le énekembe
A neszmélyi jó borok,
Mely nagy tûzzel szálltak szembe
Két hatalmas táborok;
Amidõn itt két vagy három
Holnapig Pozsony s Komárom
Tûzbe, porba, füstbe állt.
6
Hogy Heléna a nadrágért
Hajdan elveszett vala,
Elveszett e szép virágért
Pergamumnak kõfala;
S hogy Homérus, amint tudta,
Ezt a tréfát jól hazudta,
(m örök laurust nyere:
7
Nékem is fejemre menni
Fog Homérral laurur-ág,
S halhatatlanná fog tenni
Véle a pendely s nadrág,
Már Homérral egy listába
A dicsõség templomába
Látom metszve a nevem.
8
És te, aki e dolognak
Tárgyat tudtál szerzeni,
Sárközym! tenéked fognak
E versek szenteltetni.
Halld meg a népek csatáját,
A nadrág históriáját
S nyúlj saját kebledbe bé. – –
9
Véczy még Zsigárdfalváról
Jól nem is mozdúla ki,
Hol Nyitrának oldaláról
Zúgnak a Vág habjai;
Amidõn bús bánatjába
Húriel tündér magába
Ilyen mérget forrala:
10
Hát a nadrág elvittébõl
Ilyen kárt kell vallanom?
S Véczyt Nyitra vármegyébõl
Nem lehet kitiltanom?
Én, ki pendelnek, nadrágnak
És azáltal a világnak
Lettem istenasszonya.
11
Én, ki bírom a Schloszberget,
S tisztelnek sok pendelen,
Mért szerzettem annyi serget
Ott s a Zuckermandelen?
Hát magam csak íly bolondnak
Hagyjam tenni? mit nem mondnak
Majd a pesti Partesen.
12
Ezt mondván, bús bánatjába,
Mint esett szûz, úgy meg-sírt;
Bémegy híves hájzlijába,
Felcsap egy pint plutzer-bírt,
És hogy búsabb légyen képi,
Vukliját is összetépi
S fõldhöz vágja kantusát.
13
Egy hasított púdermantel
Függ nyakán, csak neglizsé,
Melyen a kis Zuckermandel
Átvirít, mint egy izé.
Nincs pantoffel egyik lábán,
S mint a hédervári bábán,
Úgy fityeg rajt’ a ruha.
14
Húriel, bús fázisába
Nem kapván a csínoson,
Ûl a púder-kattulyába,
Melyet két kis pudli von.
S in directum arra tarta,
Hol te, rongyos ebkaparta,
Állsz az erdõ szélibe.
15
Itt hordóval s butykoskával,
In Crumenifragium,
Rakkival s más pálinkával
Áll a bor s szilvórium,
Melyet, gróftól árendába,
Egy nagy pince barlangjába
Antal csaplár zárva tart.
16
Ah, ezeknek mérges szessze
Hogyha egyszer résre kap,
Elragad sok józant messze
És sok észt örvénybe csap.
Felkapván az ott menõket,
Fel.forgatják fõvel õket
S Scylla-örvénynek viszik.
17
Ezt csaplárnénak nevezte
Véczy és a tartomány,
S amint róla feljegyezte,
Olyan mint egy ékes lyány,
A kezébe pintest kongat,
Szép szemével úgy kacsongat,
Hogy sokat magához csal.
18
Ah, de bõ ágyéka mellett
Tágas, mély örvény hiúl,
Habzik benne a vizellet;
Nagy veszély van innen s túl!
Mert kit itt el nem merít is,
Túlnan a kormos Mefítis
Gõzi bûzi fojtja meg.
19
Eljutván e korcsomához
A megbúsúlt Húriel,
Bétipeg s Antal gazdához
Bús szavát így kezdi el:
Óh te, akinek markába
Adta a gróf árendába
A bort és a pálinkát;
20
Antal! ím, mindjárt Pozsonyból
A nadrág-vivõ kiér;
Csalfa lévén, egy asszonyból
Véczy könnyen csúfot vér:
Támassz záport száz üveggel,
Öntsd el népét fergeteggel,
Részegítsd agyon magát.
21
Fáradságod szép jutalma
Virradtáig Náni lész,
Tõlgye, võlgye, mint birsalma,
Gömbölyû, kerek s egész,
Nem visel még semmi kéket,
Nem traktált deákot, péket,
Kétforintos nimfa ez.
22
Néked azt nem illik kérni,
Mond Antal, parancsolhatsz;
Nékem illik a bort mérni
S teljesítni, amit hagysz.
Ezt mondá levett kalappal;
És kivont dugóval, csappal
Megnyitott hordót, butykost.
23
Ím, butykossal és kupával
Omlik a borfergeteg,
Rakkival s rozspálinkával
Három butykos telle meg
Véczy éppen akkor ére
A nagy zûrzavar helyére
Kótyogós vitézivel.
24
Tüstint közrevészi õket
A bor és pálinka-szesz,
Felforgat sok agyvelõket
S hírtelen nagy lárma lesz.
Most a kancsószájig düllyed
A sok nyughatatlan hab.
25
A vitézek elmerûlnek,
Már testekben nincs erõ,
A nagy habba torkig ûlnek;
A veszély mindjobban nõ.
Nagymihály egy kõsziklába,
Ott a korcsma ajtajába,
Orrtörést is szenvedett.
26
Húriel, ki arra vágyott,
S célja a’ volt szívinek,
Hogy Scyllán halálos ágyot
Vessen a jó Véczynek,
El nem ment a mély örvénytõl,
Hogy majd a vitéz legénytõl
A nadrágot elvegye.
27
Ah, de bezzeg rossz idõvel
Jára a jó Jancsi ott,
Mert a tág üregbe fõvel
Édes öccse bébukott.
Õtet négyszer elpeselte,
Végre öccsét is benyelte
A sebes örvény lyuka.
28
Interim jobban öregbûl,
Tör, ront mindent a veszély,
Nem süt fény a fergetegbûl,
A korcsmára ûl vak éj.
Mennek kõnek és lapátnak,
A nap kettõ, mégse látnak,
Reng a fõld, forog velek.
29
Véczy a kompániának
Vesztit látván, így sohajt:
Óh be boldogok valának,
Nem szenvedtek semmi bajt,
Akik jó atyjok szemébe,
Otthon a híves pincébe
Holtra részegedtenek!
30
Véczy már magát elszánta,
Józanság, vagy veszteség!
Amidõn õtet megszánta
Jámborságáért az ég.
S egy hatalmas istenasszon,
Hogy minden bajt elszakasszon,
A nadrágzsebbõl kiszállt.
31
Gömbölyû, kerek formája,
Sárga, verhenyes, fejér,
Zõld selyem strikkolt ruhája;
Édes hangja lelket ér.
Ezt ifjak, vének, leányok,
Mind keresztények s pogányok
Tisztelik mind egyaránt.
32
Ember ennek fávorából
Várat, pendelt megvehet,
Ez kisasszonyt sok banyából,
Sok tökbõl bõlcset tehet.
Sok nagy pénzes úraságra
A becsûlet s a podágra
Emiatt jön úgy reá.
33
Húszas márjással, petákkal,
Körmöc, császár, szúferint,
Több fejér s veres nimfákkal
Jõnek véle per forint.
És hogy minden észrevenné,
Zeng a jóltevõ istenné,
A kegyes Pecunia.
34
S ím, lelket nyerõ szavának
Bájoló pengésire
Kedve jõ Antal gazdának,
S nyájasan néz Véczyre;
Visszahordja a kupákat,
Klázlikat, butelliákat,
Pálinka s bor elrepûl.
35
Szûnik a zaj, és alóla
Véczy eljön népivel:
Itt a nadrág – Véczy szóla –
Adiõ, bon Húriel!
Hurjel, nem tom mit morogván
S a púdermantelt felfogván,
Tûkröt fordít Véczynek.
36
Igy vonúl az ég aljáról
A vak éj palástja fel,
Míg a Ganges oldaláról
Balzsamos szellõ lehel.
S a setéttel szõtt ablakba
Rózsa és hószin alakba
Hasadó hajnal virít.
37
Így piroslott vólt a Concha
És fodor habok felett
Vénus isten-ifjasszonka,
Amidõn világra lett. –
Végre pudlis hintajával
S meztelen fenómonjával
Húriel madám eltûnt.
38
Véczy és az õ flottája
Addig-addig tévelygett,
Hogy sokára Farkasd tája
– – – – – – – – –