Hirdetés
Hirdetés

A tihanyi ekhóhoz

A tihanyi ekhóhoz – Csokonai Vitéz Mihály

Óh, Tihannak rijjadó leánya!
     Szállj ki szent hegyed közûl.
Ím, kit a sors eddig annyit hánya,
     Partod ellenébe ûl.
Itt a halvány holdnak fényén
Jajgat és sír elpusztúlt reményén
     Egy magános árva szív.
     Egy magános árva szív.

Míg azok, kik bút, bajt nem szenvednek
     A boldogság karjain,
Vígadoznak a kies Fürednek
     Kútfején és partjain;
Addig én itt sírva sírok.
És te, Nimfa! amit én nem bírok,
     Verd ki zengõ bérceden.
     Verd ki zengõ bérceden.

Zordon erõk, durva bércek, szírtok!
     Harsogjátok jajjaim!
Tik talám több érezéssel bírtok,
     Mintsem embertársaim,
Kik keblekbõl számkivetnek
És magok közt csúfra emlegetnek
     Egy szegény boldogtalant.
     Egy szegény boldogtalant.

Akik hajdan jó barátim voltak
     Még felkõltek ellenem,
Ûldözõim pártjához hajoltak:
     Óh! miket kell érzenem,
Amidõn már õk is végre
Úgy rohannak rám, mint ellenségre,
     Bár hozzájok hív valék.
     Bár hozzájok hív valék.

Nincsen, aki lelkem vígasztalja,
     Oly barátim nincsenek;
Vállat rándít, aki sorsom hallja;
     Már elhagytak mindenek.
Nincsen szív az emberekbe:
Hadd öntsem ki hát vaskebletekbe
     Szívem bús panasszait.
     Szívem bús panasszait.

Lilla is, ki bennem a reménynek
     Még egy élesztõje volt,
Jaj, Lillám is a tiran törvénynek
     S a szokásnak meghódolt.
Hogy vagy most te, áldott lélek?
Én ugyan már elhagyatva élek
     A tenger kínok között.
     A tenger kínok között.

Óh, van-é még egy erémi szállás,
     Régi barlang, szent fedél,
Melyben egy bõlcs csendes nyugtot, hálást
     E setét hegyekben lél?
Hol csak egy kõ lenne párna,
Hol sem ember, sem madár nem járna,
     Mely megháborítana.
     Mely megháborítana.

Abban, gondolom, hogy semmi jussal
     Ellenkezni nem fogok,
Hogyha én egy megvetett virtussal
     Itt egy kõben helyt fogok,
S e szigetnek egy szögében,
Mint egy Russzó Ermenonvillében,
     Ember és polgár leszek.
     Ember és polgár leszek.

Itt tanúlom rejtek érdememmel
     Ébresztgetni lelkemet.
A természet majd az értrelemmel
     Bõlcsebbé tesz engemet.
Távol itt, egy más világban,
Egy nem esmért szent magánosságban
     Könnyezem le napjaim.
     Könnyezem le napjaim.

Itt halok meg. E setét erdõben
     A szomszéd pór eltemet.
Majd talám a boldogabb idõben
     Fellelik sírhelyemet:
S amely fának sátorában
Áll egyûgyû sírhalmom magában,
     Szent lesz tisztelt hamvamért.
     Szent lesz tisztelt hamvamért.


Iratkozz fel hírlevelünkreNe maradj le a legújabb tételekről!

Értesülj elsőnek a legújabb minőségi tételekről, jegyzetekről és az oldal új funkcióiról!