A füredi parton

Óh, Tihannak rijjadó leánya!
     Szállj ki szent hegyed közûl:
Egy, kit a sors eddig annyit hánya,
     Partod ellenébe ûl.
Itt a halvány holdnak fényjén
Jajgat és sír elpusztúlt reményjén
     Egy magános árva szív.
     Egy magános árva szív.

Míg azok, kik bút, bajt nem szenvednek
     A boldogság karjain,
Vígadoznak a kies Fürednek
     Kútfején és partjain;
Addig én itt sírva sírok,
És te, nimfa! amit én nem bírok,
     Verd ki zengõ bérceden.
     Verd ki zengõ bérceden.

Zordon erdõk! durva bércek! szírtok!
     Harsogjátok jajjaim!
Tik talán több érezéssel bírtok,
     Mintsem embertársaim,
Kik keblekbõl számkivetnek
És magok közt csúfra emlegetnek
     Egy szegény boldogtalant.
     Egy szegény boldogtalant.

Akik régen jó barátim voltak,
     Még felkõltek ellenem,
Üldözõim pártjához hajoltak:
     Óh, miket kell érzenem,
Amidõn már õk is végre
Úgy rohannak rám, mint ellenségre,
     Bár hozzájok hív valék.
     Bár hozzájok hív valék.

Nincsen, aki lelkem vígasztalja,
     Oly barátim nincsenek;
Vállat rándít, aki sorsom hallja,
     Már elhagytak mindenek.
Nincsen szív az emberekbe:
Hadd öntsem ki hát vaskebletekbe
     Szívem bús panasszait.
     Szívem bús panasszait.

Rózsim, aki sorvadó ügyemnek
     Még egy élesztõje volt,
Rózsim is, jaj, gyászos életemnek
     Fájdalmára már megholt.
Már te nyugszol, drága lélek,
Én pedig még elhagyatva élek
     Ennyi zaj, jaj, baj között.
     Ennyi zaj, jaj, baj között. –

Óh, van-é még egy erémi szállás,
     Régi barlang, szent fedél,
Melybe egy bõlcs csendes nyugtot, hálást
     E setét hegyekbe lél?
Hol csak egy kõ lenne párna,
Hol sem ember, sem madár nem járna,
     Mely megháborítana.
     Mely megháborítana.

Abba tán a fõldesúri jussal
     Ellenkezni nem fogok,
Hogyha én egy megvetett virtussal
     Itt egy kõbe helyt fogok.
S e szigetnek egy szögébe,
Mint egy Russzó Ermenonvillébe,
     Ember és polgár leszek.
     Ember és polgár leszek.

Itt tanúlom rejtek érdememmel
     Ébresztgetni lelkemet,
A Természet majd az Értelemmel
     Bõlcsebbé tesz engemet.
Távol itt egy Másvilágba,
Egy nem esmért szent magányosságba
     Könnyezem le napjaim.
     Könnyezem le napjaim.

Itt halok meg: e setét erdõbe
     A szomszéd pór eltemet.
Majd talám a boldogabb idõbe
     Fellelik sírhelyemet;
S amely fának oldalába
Áll egyûgyû sírhalmom magába,
     Szent lesz tisztelt hamvamért.
     Szent lesz tisztelt hamvamért.