A tél

Mormolnak szelei a fagyos északnak,
     A zsindelyre vastag jégcsapokat
raknak.
Ellepik a fõldet sûrû fergeteggel,
     A folyóvizeket megkötik hideggel,
Melyeket õszítnek a havak és derek,
     Azok a tél fején fejérlõ
púderek.
Zúzmarázos a Bak csillámló szakála,
     Csörög a jég miatt minden szõri
szála,
Vége felé jár a didergõ december,
     Decembert hordoz már minden okos
ember.
Szellõs volna nagyon az ing s a papucs ma,
     Bezzeg becsbe is van a bunda s a
kucsma.
A vékony rokolyás leánynak s a põre
     Gatyájú legénynek feláll minden
szõre.
A farkasok, a medvék s rókák hébe-hóba
     A sûrû erdõbe mennek
prédálóba.
A többi állatok merûlvén álomba,
     Alusznak az õsszel készített
alomba.
A madarak nagyobb része elútaza,
     Csak veréb, csak varjú maradt
idehaza,
Az is a városhoz közelébb szivárog
     S a disznótorokba örömnótát
károg.
Komor minden, minden szomorúnak tetszik,
     Mihelyt a tél borzas csillaga
feltetszik.
Mindent öszvebágyaszt és puhít ostoba
     Levegõ egével a befûtött szoba.
Csupán az örvendõ fársáng víg zászlója
     Lett az elcsüggedt szív jó
vígasztalója,
Mely, víg kiáltással felemelvén fejét,
     Ugrál az új havon, nem találja
helyét.
Õltözik magára sokféle maskarát,
     Ugrós kozák táncra billegteti
farát.
Víg ebédeket rak terített asztalán,
     Markába pecsenye, kulacs az
oldalán,
Táncos szobájába víg muzsikát penget,
     Kurjongat s a búnak ádiõt
izenget.
Szánkáz, s esik néha olyan is a szánba,
     Amilyet nemigen tennének románba.
Követi sok gavar, csirippol utána
     Sok öregbírótól irtózó
Susánna.