A szerencse változó

Bár szemét rád a sors mosolyogva nyissa,
     Bár feléd fordúljon tarka
golyóbissa,
Bár nyájas karokkal kívánjon ölelni,
     S páva módra fénylõ szárnyára
emelni,
Bár jõjjön kincsekkel talpig bétakarva,
     Nála hízelkedjen a bõségnek
szarva:
Ne higyj néki, ne higyj; mert sokan megesnek,
     Mikor nála boldog életet
keresnek.
Ne higyj; mert amidõn legjobban kecsegtet,
     Forrót alád éppen azalatt
csepegtet.
Midõn legnyájasabb karokkal öleled,
     Akkor rakja tele fúlánkkal
kebeled;
Azért repûl veled az ég tetejére,
     Hogy mélyebben vessen a pokol
mélyére.
Ne higyj hát, barátom, ne higyj mondom, neki,
     Mert halálra csalnak szíreni
éneki.

De azért ha bánt is, meg ne rezzenj tõle,
     Bátor szívvel vonjad fére magad
tõle.
Õ asszony s szerencse: minden pontba fordúl,
     Nem sok, akár vígan legyen, akár
mordúl.
Azért hát, barátom! bár szíved rettentse,
     Meg ne rezzenj tõle: õ asszony
szerencse.
Ellene a virtus fog lenni kõbástya,
     Az ártatlanságnak béfed szent
palástja.
Ez az a conductor, amelyre mennyköve
     Mindig haszontalan ropogással
löve.
Ez ama Gibraltar, s ama citadelle,
     Melyre minden bombit hasztalan
lövelle.