A szerencse változó
A szerencse változó – Csokonai Vitéz Mihály
Bár szemét rád a sors mosolyogva nyissa,
Bár feléd fordúljon tarka
golyóbissa,
Bár nyájas karokkal kívánjon ölelni,
S páva módra fénylõ szárnyára
emelni,
Bár jõjjön kincsekkel talpig bétakarva,
Nála hízelkedjen a bõségnek
szarva:
Ne higyj néki, ne higyj; mert sokan megesnek,
Mikor nála boldog életet
keresnek.
Ne higyj; mert amidõn legjobban kecsegtet,
Forrót alád éppen azalatt
csepegtet.
Midõn legnyájasabb karokkal öleled,
Akkor rakja tele fúlánkkal
kebeled;
Azért repûl veled az ég tetejére,
Hogy mélyebben vessen a pokol
mélyére.
Ne higyj hát, barátom, ne higyj mondom, neki,
Mert halálra csalnak szíreni
éneki.
De azért ha bánt is, meg ne rezzenj tõle,
Bátor szívvel vonjad fére magad
tõle.
Õ asszony s szerencse: minden pontba fordúl,
Nem sok, akár vígan legyen, akár
mordúl.
Azért hát, barátom! bár szíved rettentse,
Meg ne rezzenj tõle: õ asszony
szerencse.
Ellene a virtus fog lenni kõbástya,
Az ártatlanságnak béfed szent
palástja.
Ez az a conductor, amelyre mennyköve
Mindig haszontalan ropogással
löve.
Ez ama Gibraltar, s ama citadelle,
Melyre minden bombit hasztalan
lövelle.
